Keresés
Kifejezés: „Egyéb iskola vagy alkotói csoport”
Találatok száma: 45

Ennek nincs címe

Rasszizmus? Ez egy rossz izmus! Mindenki tudja, de észre senki sem veszi, pedig jobb, ha ezt most mindenki magában helyre teszi. Kezdjük ott, hogy piramist húztak fel és földeket műveltek a rabszolgák, Mielőtt magukat a halálba hajszolták. De ők már a feledésbe merültek, még mielőtt tömegsírba kerültek. A filozófusok tollat kaptak és leírták, hogy ez jó vagy nem jó, Közben az usában…

Tovább

Születésnap

- Úgy hallottam, hogy a régi laktanyában vannak elszállásolva. - Igen, igen… - És hogy vannak vagy több ezren is! - Igen… igen… A második alany már lassan-lassan kidőlni látszott, a magát okosra ivott férfi azonban folytatta az eszmecserét, látszólag már csak magával. Azonban, mint egy átlagos, hétköznapi estén, ma is sokan voltak a kocsmában. A hazafelé tartó munkások benéztek egy kis…

Tovább

A szín nem számít

Ki fehér nem bírja a feketét. Feketék utálják a kékeket. Te azt hiszed, hogy ez még belefér? Pedig szerintem nem, ez érdekes. Tegnap reggel kint mentem az utcán (Amúgy az én bőröm színe sötét). A többi ember megnézett csúnyán, Mint tolvajt, ki elveszi mi övék. Persze nem értettem, hol van a baj, És egyre vissza-vissza bámultam, A tömeg csípett mint egy szúnyograj, Én a…

Tovább

Hazámból, az emberi világból

A címen sokat gondolkodtam. Egy polgár vallomása? Vagy egy srác vallomása? Esetleg: vallomás egy sráctól? Egy ország gyűlölete a mából? Vagy, csak innen szólva a hazából, hazámból, az emberi világból. Mintha életlen körfűrész vágna át testemen. Úgy fáj, ha migráns szót említ a média. Újra és újra húsomat falja, a tv szitkozó szava. Menj neki MIG-29-es! Nem értem miért, hisz…

Tovább

Élni és elfogadni

Rasszizmus? Az milyen állat, hány lába van? De most komolyan haver, tudjuk mi azt, hogy pontosan mi ez? Nem mert nem vagyunk rasszisták. Rassz-ista. Fradi-ista. A "Hajrá Fradi!"-t még értem, én is rajongok egyes dolgokért. De van-e olyan, hogy "Hajrá rassz!"? Szurkolhatunk a kirekesztésnek? Kicsit olyan ez mint a német dürfen igen jelentése: lehet, de nem szabad. Szidod a barna…

Tovább

Fehér, fekete

Fehér, fekete. Ez nem én vagyok. Utálom a fehéret. Ez nem az én életem. Utálom a feketét. Élet, Halál, Emlékezés. A két szín a minden. Ez vagy Te. Sötét hang, hófehér ing. Arab férfi. Fehér, fekete. Fekete keretes szemüveg, fehéres haj. Ez vagyok Én. Fekete csador, fekete nadrág, fekete tunika. Fehér bőr. Európai. Iszlám. Hierarchia, alázat. Fehér, fekete. Utálom a…

Tovább

Tükör

-Várj rám - szólt bársonyosan bordó hangján és én vártam. Tél volt. Mínusz tíz fok. Fáztam, mert kabátot már nem kaptam. Órákon át álltam ott. Újra és újra láttam magam előtt ellibbenni hosszú, szőke haját. Hittem benne, hogy visszatér, mert bíztam benne. Vagy csak mert naiv voltam. Nem tudom. Aztán már szinte semmit nem láttam. Korgott a hasam. A torkom kiszáradt. Szétfagytam. Egy néni ment…

Tovább

Pszichózis

A sufniban egymásra dobált kacatok, a sarokban sörösüvegek sorakoztak. A falon szerszámok, a munkapadon rádió állt. Fura egy rádió volt, mindig csak ugyanazt játszotta: „ Azt mondják, hogy rasszista vagyok, Mert kultúráltan élek, és wc-be sz*rok, Azt mondják, hogy rasszista vagyok, Mert nem a sunyiságig gondolkodok Azt mondják, hogy rasszista vagyok, Mert fehér emberek a rokonom. Azt…

Tovább

Megbélyegzés

Bolyongok elveszetten.Lelkem húrja meg-megrezzen, mikor az utcára kilépem. Üres emberek,üres lelkek, üres elmék közt lépkedem kelletlen. A nap se tekint rám, fénye elfordul s új cél felé suhan menten, Reám nehezedik az árny vassúlya,védelmezőn óv meg engem. Védelme nem tart soká, midőn a nap tréfás kedvre lel, s elűzi védelmem. Sugárzó fénysugár vakít meg engem. Ó, te balga nap!Látásom…

Tovább

Félbarna sárgatök magvas kenyér

Legyünk egy progresszív generáció, amiben nem irreleváns a ráció. Inkább leszek jobban kirekesztett, csak ne legyen több diszkrimináció. A náci jó, meg a faszt a náci rossz, mint a kevés információ #akevésinfóveszélyes #kibebaszottantirasszistanáció. Kicsit Bánki B.-és volt nem de? Mert én vagyok a kínai hamisítvány a ferde TÜKÖR. A barnásan sárga folt a fehér A/4-es lapon. A kis…

Tovább

Feketén? Fehéren? Szürkén.

A rólad mára rá vált. A mára holnapra tegnapra vált át. A jövő jelen. Jelenem a múlt, szavaim a forgatás, elforgatás, kiforgatás. A mám holnapra múltra vált át, a holnapom azután tegnappá vál át. A magyarom, na az marad magyar, bár ha úgy vesszük az ország magyara holnapra orosz, az meg fehér, szóval Magyarország sötét, szóval a nemzetem tegnap még kommunista, ma meg csak álszocialista.…

Tovább

Olyan, mint Ti

Nem értem, hogy miért vagyok elítélt, Csupán mert a bőröm színe nem fehér. Pedig ettől még mindig ember vagyok, Én is, úgy, mint bárki más, a Földön lakok. Vannak közöttünk ítélni valóak is, Ám ettől még mi sem vagyunk ilyenek mind! De nem származás vagy bőrszín kérdés ez, Hiszen köztetek is vannak rossz egyének. Hát ne csak a lustát figyeljétek már! Köztünk is sok van, aki munkára…

Tovább

Fekete bőrtáska

Olyan vagy, mint egy fehér póló. Hamar piszkos leszel. Egy tükör vagy amit odaadasz ajándékba magadnak , hogy kaphass valamit. Mert más egyszerű lepedőt húz eléd. Azt hiszi az a te tükörképed. Nevetsz majd megint azon, hogy nevetnek. Mint eretnekek úgy falják le rólad a húst. Elfogysz. Nem marad más csak egy fekete bőrtáska amit hiába töltesz fel, Mert szerintük mindent…

Tovább

Általánosítás

Kezdeném ott, hogy papolnak az emberek, Papolnak nekem, hogy gyáva vagyok nem merek. ,,hazug vagy, bújj el'' hangzik el a mondat, De nem érdekel, csak nyugodtan mondjad. Mondhatsz rólam bármit,hidd el csak jobb lesz, Erőt merítek belőle, aztán neked kopp lesz! Gyere csak állj belém, azt úgyis imádom, Mikor látom hogy nem megy, és nem bírsz el barátom. Nagyképűnek hangzik? Jaj nehogy…

Tovább

Kiálts!

A lány lehunyta a szemét és némán tűrte az ütéseket. Már volt túlélési taktikája: minél kisebbre összehúzza magát és néma marad. Ez eddig mindig bevált. Ám most valami másról volt szó. Az ütések ezúttal mintha megsokszorozódtak volna, sőt ha ez lehetséges még fájdalmasabbakká váltak. Ezeknek az ütéseknek célja volt. Nem feltétlen a fizikai fájdalomokozás, sokkal inkább az örökké rettegésben…

Tovább

Négy fal közé

Tegnap a villamoson egy faszi azt mondta a nőjének, hogy „olyan ronda vagy, hogy téged még meg sem erőszakolnának”. És akkor, ott helyben, Ő maga meg is tette. Egy mondattal. És a nő hallgatott, csend volt. Nem árulkodott, mint hajnali sikátor. Mennyi csend lehet kettejük életében, délutánok tengerében, két gyereksírás között, egy elcseszett vacsora fölött, vagy inkább csak a nő…

Tovább

A világ legbűnösebb embere

Az órámra néztem, 11:55. Nagyszerű! Öt perc és kezdődik. Nem tagadom, ideges voltam, nem értettem a helyzetet. Semmi indok vagy vád, a levélben csak annyi szerepelt: „Délben jelenjen meg a rektori irodában beszélgetés céljából…”. Beszélgetés? Nem tudtam napirendre térni a szokatlan megfogalmazás fölött. Tudniillik a formális etikett szerint, ha valaki megszegi az egyetem szabályzatának bármely…

Tovább

A vér vízzé…

Mi a különbség a mókus és a patkány között? Hát a mókusnak jobb a PR-ja, tartja a közismert mondás. Miért kezdem pont ezzel, a szinte unalomig ismételt viccel az elmélkedésemet? Nos, mivel hosszas gondolkodás után sem találtam jobb sorokat, melyek találóbban írnák le az erőszakhoz való társadalmi viszonyulásunkat. Úgy viselkedünk, mint egy csalfa szerető a hűséges és epekedő női szívvel. Mikor…

Tovább

A pofon nem verés és én nem verlek át

Öhm. Nem tudok mit mondani az erőszakról. Engem ugyanis sohasem bántottak. Anyám sose vert meg, apám sosem emelt rám kezet és sosem mondta "Csak annyi a mázlid hogy lány vagy.” Engem sosem bántottak, szóval az erőszakról max annyit tudok mondani, hogy mondták már nekem, hogy nem vagyok elég jó. Hogy mondták már, hogy sose leszek elég. Nekik. Engem viszont bántottak az iskolában. Engem…

Tovább

Vonalban

Bálint egy internetszolgáltató ügyfélszolgálatánál dolgozik. Nem sokat keres vele, ez számára is csak másodállás, de a mai világban minden pénz számít. Tíz előtt öt perccel jön is váltás, beül egy boxba és a könyvét kezdi olvasni, miközben hívásra vár. Éjfél körül csörren meg a telefon. Egy férfi hívja, akinek órák óta problémája van a lassú internettel. Magából kikelve ócsárolja a…

Tovább

Véres könnyek

Agresszió: fajtársak ellen irányuló erőszak. Erős kéz szorítása. Sötét fájdalom. - Ezt ne merd többet, megértetted? Rázza az öklét felém. Akárcsak a természetben. Ez az erőfitogtatás. Megelőzi az agressziót, sokszor ki is merül abban. Ebben az esetben nem ez fog történni, érzem. Vörös fény. Vércseppek rebbennek szét az arcomon. Be kell hódolnom. Ez az állatvilág törvénye. Ha behódolok,…

Tovább

Napszemüveges nők klubja

Úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna. Kellemes idő volt, a madarak csicseregtek, Anyuka meg Apuka a kertben dolgozott. Úgy szerettem őket. Még most is. Hiszen nem ők tehetnek róla, hogy így történt. Ezt az idilli képet egy autó fékcsikorgása törte meg. Pontosan a szomszédban álltak meg. A mi szomszédságunkban. Annyira boldog voltam tőle. Egy velem egyidős forma kislány is kiszállt az…

Tovább

Az eget kémlelem

Az eget kémlelem. Szemezek a holddal, mit csak félig látok. Magam is féllé válok, egészem nem lelem egészen. A dombok csak félhomályban elbúvó messzi foltok, mikor szememre szemhéjam rolót húzott. Kék, zöld, lila s piros. Naplemente árnyalatú sebek. Hegek fedte bőrfelületre festett séma. Félig honra lelt, félig menekült évek. Félig holtra vert, félig élettelen képek. Köröm-borotva az…

Tovább

Plüssmackó

A konyha pultnál ülve magam elé meredve néztem a sárga papírokon lévő számokat. Újabb hónap…újabb kiadások….újabb veszekedések. Az ajtóra kaptam tekintetem,vártam, hogy a férjem mikor fog részegen beesni azon. Már most könnyeimmel küszködtem mikor arra gondoltam, hogy mi fog történni. Az ajtó nyikorgására lettem figyelmes, szemeimet erősen össze szorítottam és vártam. Sietős léptek haladtak…

Tovább

Harmaterős

19 éves vagyok, Alexandra 17 múlt. Inkább hús-vér fiatal nő, mint lány. Lelke mélyén talán kicsit még férfi is. Soha életemben nem találkoztam olyan megnyerő, mégis paradox emberrel, mint ő. A lelke olyan, akárcsak egy ripityára tört antikváza, melyet minden egyes darabjával együtt összetapasztottak pillanatragasztóval, majd pillanatokon belül (az anyag nevéből eredendően) megint összetörték, s…

Tovább

Szabad vers(eny)

Szabadság és akarat két külön dolog, állítja Thomas Mann, mit szorgosan megtanul sok diák, hogy ne maradjon tudatlan. De mivel az ékes szólás tulajdonképp független akarat, így mond csak, Te barátom, mennyire érzed szabadnak magadat? Mennyiben tiéd az az önálló vélemény, az a saját? S ha teljesen valódi, vajon ki adta bele a javát? Mert bizony gyakori, hogy amiről azt hisszük adja…

Tovább

Hát talpra....

Hát talpra. te magyar? Igen Te magyar. Régen a szólás szabadság ért Ma, a mindenbe beleszarás szabadságáért harcol a fiatal Ó hogy te még az a fiatal vagy aki nem? Vedd már észre hogy ezt csak mondod De csak szépen csöndben nehogy valaki más is meghalja. Nehogy. Szólás szabadság? Ugyan kérlek. Csak természetes h azt mondok amit akarok. Ja hogy nem?! Apám is megmondta Jól…

Tovább

Ádám és Éva

Kellemes nyugati szél fújt, az a fajta, ami még magában hordozta a visszaszorult tél utolsó fagyos leheletét, ám ez kifejezetten frissítő, sőt élénkítő hatást gyakorol az szellemre egy forró és bágyadt délután. S ez a váratlan levegőváltozás a legjobb pillanatában látszott kibontakozni a lemenő nap sugaraival összekapcsolódva, ugyanis egy földöntúli harmóniát teremtett, melyben az ember annyira…

Tovább

Így szólott Zarathustra

A teljes szólásszabadság, mint gondolataink kifejezésének önálló és független rendszere, jelenleg nem megvalósítható törekvés. Az akadályokat nem a politikai nézetek vagy az egyének kölcsönhatásai jelentik, hanem a technikai, sőt talán még inkább filozófiai korlátaink. Hiszen, tartozzunk bármely nációhoz ezen a földön, mindnyájunkat gúzsba köt kultúránk alapvető kommunikációs hálója, az…

Tovább

Szólásszabadság a világban

Laosz, Észak-Korea, Kuba Vietnám és Kína Itt a szabály: Fogd be a szád! Botswana, Japán, Hollandia Izland, Ciprus, et cetera Kimondhatom véleményem a kormányról Kimondhatom érzéseimet a szomszédról. Kimondhatom, amit nem írnak meg az újságok... Szólásszabadság! Kimondhatom a március tizenötödikét, Megemlékezhetem az október hatodikát. Szólásszabadság! Csak huszonnyolc állam a…

Tovább

Fekete könnyek...

Fekete körömlakkcsepp. Fekete rózsaszirom. Fekete szivarvég. Fekete könnyek peregnek az arcomon. "Mi történt a szomszéd bácsival?" - kérdeztem kíváncsian. "Fiam, erről nem beszélünk" - szólt ércesszürkén a tanító néni. "De az apu azt mondta.... " - kezdtem rá újra. Pofon csattanása. Halvány fájdalom. "Az apád nem az Atyaúristen" - sziszegte a fülembe... "Terror... Nem lehet...…

Tovább

Fejem fáj, ha nem szól szám

Az én ajkaim kegyetlenek és nem mindig állnak mellettetek. Anyám mindig azt mondta nekem: "Ne osszd kéretlenül véleményed". Sosem hallgattam rá, hisz tudtam, hogy ha nem segítek ezzel másnak, ő lesz tudatlan. Én pedig szorongó. Hogy nem segíthettem, hogy ne utáljon. Pedig inkább mondom és szabadon szólok, mint hogy szeressenek azért, amit nem úgy gondolok. Csend van, csak halkan…

Tovább

Éljük újra 56'ot

Szólhatok? Nem. Nekem jogom van ehhez? Nem. Élhetem a saját életem? Nem. Csak azért mert fiatal/szegény az ember az egyenlő azzal hogy nem szólhat bele bizonyos dolgokba?Nos….igen. Rendelkezhetsz akármekkora intelligencia szinttel ha nem állsz a társadalom legfelső fokán akkor senki se fogja meghallgatni amit mondasz. Egyáltalán a világon létezik még az a szó hogy „Szólásszabadság”? És ha…

Tovább

Amikor túl sok vagyok

- Jó napot kívánok! Az állásinterjúra érkeztem. - Jó napot! A nevét, legyen szíves! - Darnay Balázs, ipszilonnal. A portás alaposabban szemügyre vesz: - Az a Darnay, aki... - Az! - vágom rá. Nem érdekelt, hogy melyik Darnayra gondol. - Hamarosan sorra kerül. Leülök a másik kettő várakozó mellé. Amatőröknek tűnnek: az egyik úgy tesz, mintha olvasna egy könyvet, hogy leplezze izgalmát, de…

Tovább

Felszólalás

Ne szólj szám, mert kiesik a kenyér, tömve maradsz, ha hirdeted az igét. Ne szólj szám, jobb e csöndes magány, ha jön a zsoldos, hirdess hierarchiát. Ne szólalj fel, mert kivágják nyelvedet, hallgass, ne felelj, mert átmossák fejedet. Ne szólalj fel, értsd a némák zaját, legyél egy közülük, ha jön a „szólásszabadság”.

Tovább

Tegnap

Ez egy gyönyörű nap minden pont olyan mint tegnap. A megszokott beszélyemmel foglalkoztam próbáltam valami frappánsat, olyan mindennapit és váratlant. De nem ment. Ahogy egyre csak írtam és írok, megakad a mondat. Abba hagytam elmentem inkább a boltba. Vettem egy kis kenyeret olyan puha levegőset. Ez az megjött az ihlet veszem a kenyeret példának a szerephez. Állok a sorban már-már…

Tovább

Vegyszer

Mért nem mondod véleményed? Porból álló élted félted? Inkább hagyod, hogy a rendszer tönkretegyen, mint a vegyszer? Szólni félsz? Hát legyél bátrabb, ne légy olyan, mint az átlag, ki csak tűr és hunyászkodik, magáról sem gondoskodik. Kínzó férgek között élünk, átszellemül nyugodt lényünk. Jogunk lenne jobb életre, de nem teszünk semmit érte. Annak kéne döntő legyen: ne…

Tovább

Bárány-felhő?!

Puszta csendjét birkabőgés töri meg, értenek a gyökvonáshoz. Béget lomhán, egy hangon egy sem érti. Juhász strapált sípja hangzik, Fáradt és unott. Azt sem érti senki. Nem baj, fújja. Egymagában ül, némán Nem emelhet négyzetre. Fel-fel kurjant, csak meg hallják. Válasz nulla. Nullából nem vonunk gyököt. Nem értelmes. Fújja sípját, visong néha. visszhang rá…

Tovább

Gondolatok a szabad véleménynyilvánításról...

A szólásszabadság napjainkban nem csak magyar-, hanem világviszonylatban is kritikus kérdés. Először is nézzük magát, a szólásszabadság fogalmát: A szólásszabadság a véleménynyilvánítás szabadságának része, ezutóbbi kommunikációs „anyajogként” magában foglalja a szólás- és sajtószabadságon kívül az informáltsághoz való jogot, az információk megszerzésének szabadságát, a művészi, irodalmi alkotás…

Tovább

Szókra kész Szókratész

Szabad szavakat szabadon szabdaló szókra kész Szókratész. Hogy én tényleg cselekedni akarok nemcsak azt mondani "hogy"... aztán mindezt alaposan átgondolni és rájönni.. mégse olyan jó egy szabad országban szabad embernek lenni. A szabadság átverés Édesem. S, amíg mások elhitetik veled, hogy a legkisebb véleményed is számít, addig én a pofádba vágom, hogy egy szabad országban szabadon beszélni…

Tovább

Ne szólj szám, nem fáj fejem

Ha választanom kellene, hogy mit rejt e gondolat, el kellene mondanom, csak nem tudom hogyan. Elítélnek, mert gondolkozom, kimondom mit akarok, másoknak ez érdekes, számomra csak érthetetlen. Mit ők akarnak, kimondják, társaik felfogják. De ha én megszólalok, csak elpazarolom a hangom. Miért nem lehet megérteni? Mit más mondd az nem rejtély. Akár tanulhatunk belőle, vagy…

Tovább

Szólásszabadság

Elmondom én középszerűnek, mi a nagyság. Egyenlőség tesó meg a szólásszabadság! Hogy egyenlő lehet ma a szent meg a profán, S hogy bármit leírhatsz úgy, hogy nem vernek pofán? Persze hogy nem, hát mire jó a nickname, Ha magad sem vállalod, arra ember nincs vény. A vélemény mögött rég elveszett az egyén, A többség álláspontját osztani lett az erény. A hangom az enyém, nem adhatom…

Tovább

Korlátok között.

Nem lényeg, de mit szeretnék ezzel? Semmi többet annál, mint amit a nyelv adhat. Világokat teremteni, világokat lerombolni, embereket felemelni, s eltiporni. Persze ez csak fikció szerencsére. Itt megtehetem és pont ez a lényeg. Nem akarhatok ott kint mindent, csak itt bent. Korlátok közé szorulok épp eleget. Adok és kapok is hideget, meleget. De itt csak lebegek és amíg jönnek a…

Tovább

Látszat demokrácia.

Elég! Itt még a szép nyelv is húz, von. Ásít a lét. Még ide is szúrna az. Záp a tojás már. Még a versemre is tenné rá kese árnyát, s szagolja a ma eloltott lelkek óda illatát. Kötött az izom, mintha metrum írná ott elő. Árulás! Nem hallgathatja múzsák dalát! S nem menti már senki őt ki, átkok foglyát.

Tovább

Nekem mit is jeLEnt...?

Az éLEt merre vezet? Benne van a nevében... Merre visz az utad? Benne van a 'LEvél'-ben Ha legurulok, nem érdekel, De legalább lecseréltem A világnézetem, Nem kívánd én nekem, hogy a másik véleményét Le-le-le-lenézzem. Olyan ez a Net, kajak, mint a szájkosár, Mást gondol, mint Te, de bejössz neki, Mondj valami hülyét, egyből lábhoz áll! Olyanok ezek a SZAVAK, mint a Down-Kór Valaki…

Tovább