Gondolatok a szabad véleménynyilvánításról...

Műfaj: Esszé

A szólásszabadság napjainkban nem csak magyar-, hanem világviszonylatban is kritikus kérdés. Először is nézzük magát, a szólásszabadság fogalmát: A szólásszabadság a véleménynyilvánítás szabadságának része, ezutóbbi kommunikációs „anyajogként” magában foglalja a szólás- és sajtószabadságon kívül az informáltsághoz való jogot, az információk megszerzésének szabadságát, a művészi, irodalmi alkotás szabadságát, a művészeti alkotás terjesztésének szabadságát, a tudományos alkotás szabadságát, a tudományos ismeretek tanításának szabadságát.*
Természetesen maga a fogalom nem elég a téma kifejtéséhez. Az, hogy ma már alanyi jogon minden embernek jár, hogy véleményének (habár korlátozott körülmények között) hangot adjon, hosszú „munka” eredménye. Hazánkban e jog korlátozása mindig is fent állt, hiába érték el nemzeti nagyjaink 1848-ban kivívását, a cenzúra ugyanúgy fontos intézményként működött a XX. században is, egészen a rendszerváltásig, 1989-90-ig. Erre mi sem jobb példa, mint a Rákosi-féle kommunista diktatúra, valamint 1956-tól egészen 1988/89-ig húzódó Kádár-korszak, s a korra jellemző TTT rendszer.
Az, hogy ma „félelem” nélkül elmondhatjuk nézeteinket, nem feltétlen egyenlő a szólásszabadsággal. Akaratlanul is felötlött bennem, vajon egyáltalán létezik-e ez a jogosultság.
Az, hogy napjainkban nem kell rettegésben élnünk, óriási előny. Nem szabad elfelejtenünk, hogy vannak olyan országok, ahol ez a kiváltság még korlátozott formában sem található meg rendszereinkben.
Azon túl, hogy törvényeinkben alanyi jogon jár nekünk a szabad véleményközlés, nem biztos, hogy hétköznapjainkban élvezhetjük is.
Emberek vagyunk. Minden ember ítélkezik, az egész életünk szinte az ítélethozatalról szól: minket ítélnek meg/el, vagy mi ítélünk meg/el embereket, eszméket, rendszereket. A különbség ember-ember között pedig az, hogy van, aki kimondja gondolkodás nélkül, gátlástalanul bíráskodik, van, aki pedig magában tartja.
Emberek vagyunk. Életünkben mindenhol megvannak a hierarchikus rendszerek. A családban, a munkahelyen, akár a baráti körökben is. A hierarchikus rendszer egyik kellemetlen vonzata, hogy valaki mindig legalul van. Tanulóként, a hierarchia alján nem úgy fejtem ki nézeteimet, nem úgy ítélek, nem úgy adok hangot a gondolataimnak, ahogy akár hangot engednék bármelyik velem egy „szinten lévő” csoporttársamnak. KÖTELESSÉGEM (hiszen nem csak jogaink vannak) megadni azt a minimális tiszteletet a felettem álló tanáraimnak, szüleimnek, amely alapvetően minden embernek járna. Nem engedhetünk meg bizonyos kifejezéseket, véleményünket óvatosan kell megfogalmaznunk, ugyanis komoly „fejfájást” okozhatunk magunknak egy-egy elkottyintott álláspont miatt.
Más szemszögből vizsgálva, akár a szabad véleményemmel sérthetem mások nézetét. A szabad véleménynyilvánítás mindig is egy kétélű, kényes dolog: hol van a határom, hol van az a megfelelő hely és idő, ember vagy közösség, ahol én vagy más kimondhatom vagy kimondhatja, amit gondolok/ gondol egy adott témáról vagy dologról. Vannak olyan szituációk, ahol szembekerülhetünk azzal az helyzettel, hogy véleményünkkel mások vallási hovatartozását, világnézetét, magának vallott eszméit megsérthetjük, hiszen lehet, hogy amit mi helyesnek és elfogadottnak tartunk, azzal az ő szféráját és elgondolását sérthetjük meg.
Én aztán tudom.
Azért tudom, mert tapasztaltam a saját bőrömön. Én is, mint rajtam kívül több ezren félreértelmeztük a „felhatalmazást”. A szólás- , és sajtószabadság nem azt jelenti, hogy korlátlanul önthetjük magunkból a „bölcs igéket”, felelősség nélkül - hiszen ez alap dolog, NEKEM EHHEZ JOGOM VAN. Az internet az ilyesfajta gondolkodás melegágya azzal a veszéllyel és „bátorsággal” felruházva, hogy név nélkül is durva kritikákat, elveket publikálhatunk, hiszen EHHEZ JOGUNK VAN.
Természetesen nem kell a másik végletbe sem esni: emberek vagyunk, mások véleménye formálja magatartásunkat, majd tetteinket, cselekedeteinket. Szükségünk van az egyéni fejlődés érdekében erre az eszközre, bár mennyivel másabb, ha valaki azt mondja, hogy „eléggé meggondolatlan választ adták”, mint az, hogy „jó hülye vagy”.
Szólásszabadság igenis létezik. Egy remek lehetőség, és itt térnék vissza a fentebb említett veszélyre. A korlátlan szókimondás komoly problémákat is okozhatnak nekünk. Nem visszaélni, hanem élni kéne ezzel a lehetőséggel, hiszen ez egy LEHETŐSÉG arra, hogy megérthessük magunkat másokkal. Mindezek fényében úgy gondolom, úgy kell kinyilatkoztatni a véleményünket, hogy ne felejtsük el, a másik félnek is szabad véleménynyilvánítása van. Ez a rendszer csak így valósulhat meg.
Én elmertem mondani. Más vajon elmeri? És hogy meri?




*http://tasz.hu/politikai-szabadsagjogok/mi-szolasszabadsag

Új alkotás feltöltése