Ismeretlen

5. helyezett / Novella

Észre sem vettem, ahogy leült mellém.
Éppen a két villámcsapás közti ózonréteget karistoltam az ujjaim begyével, mikor megpillantottam a szemem sarkából.
Kékült száját apró mosolyra húzta, miközben rám nézett azokkal a fénytelen szürke szemeivel.
Alatta karikák.
Elcsigázott.
Nem szólt így én sem tettem. Üldögéltünk az esőáztatta pad támláján.
Figyeltünk. Csendben. Mindent.
Egymást és az embereket.
Azok meg jöttek és mentek, ahogy az szokott lenni.
Egyesek néha megálltak, és megveregették a padtetőtársam vállát, majd állukat felszegve továbbálltak.
Az rezzenéstelen arccal tűrte.  Nekem mégis olyan érzésem volt, mintha ökölbe szorult volna benne valami. Nem a keze, ahhoz ő büszke.
Mások meg dölyfösen, hevesen gesztikulálva mutogattak rá. Nem hallottam a hangjukat. Távol voltak.
Olyan volt, mintha vásárban lennénk. Én vagyok a kislány, aki ibolyát árul, ő meg a nagy medve, akit az orrában karikával táncoltatnak.
Mintha gránitból faragták volna ki ilyen erélyesen az arcvonásait. Büszke és kemény.
Végül olyanokat is láttam, akik hasonlítottak rám. Apró ránc volt a szájuk sarkában.
Bólintottak felé, aztán sebesen tovafolytak az őket körüllengő némasággal együtt.
„Veszélyes alak ez” – szólalt meg bennem az a bizonyos vészcsengő.
Észrevétlenül arrább csúsztam, vagy legalábbis én azt akartam hinni, hogy észrevétlen volt.
De láttam a megfeszült álkapcsát. Büszke, kemény és veszélyes.
Megnéztem magamnak.
Vékony bőre volt, vörös cirádákkal. Hegekkel. A kékült száj meg harapásnyomokkal volt tele.
Dermedés. Már tudtam, hogy ki ez az idegen.
Éreztem, hogy ráharapok az ajkamra, hogy én is megfeszítem magam.
Nem vagyok bátor. Ő pedig a bátraké. Azoké, akik nem félnek.
Felvállalnak.
Mégis leült mellém.
Joga van hozzá.
Joga van hozzám.
Vagy fordítva, nekem van jogom hozzá.
Egyszer.
Majd ha.
Szóval majd meg fogok szólalni.
Kimondom. Neki.
- Jogom van hozzád-
Rám fog mosolyogni:
- Nekem is hozzád.
- A lány vagyok a padtámláról.
- Szólásszabadság. – mutatkozik be ő is. Ő, aki büszke, kemény és veszélyes. Ő, aki a tenyerembe simult vihar után.

Új alkotás feltöltése

Jó a rövidmondatos, fokozatos építkezés. A történet csattanóra van kihegyezve, bár én úgy érzem, hogy lehetne még kicsit folytatni, ki lehetne még bontani ezt az allegorikus szólásszabadság-figurát. Nem muszáj, de lehet, hogy érdemes volna elgondolkodni még valami rövid folytatáson.