Ne szólj szám, nem fáj fejem

Műfaj: Esszé

A mai világban a kevésbé karakán embereket kb. annyian szeretnék meghallgatni, ahányan Ady verseit akarták kiadni a világháború idején. Segítek a megoldás egyenlő nulla. De most komolyan, várjunk, hadd kezdjem a sztori elején. Csodálatra méltó gimis éveimet élem épp, s bár lassan 4 éve koptatom a padot ugyanabban az iskolában, de az emberek helyzete változatlan. Újonc társaim megismerése a Balatonra tehető, gyönyörű táj, a végeredmény mégis maga a borzalom. 40 vadidegen emberrel összezárva, mind egytől egyig "egyéniség", mondanom sem kell megszólalni is nehezemre esett, nemhogy ismerkedni. S az évek során hiába próbáltam lerázni magamról kezdeti sikertelenségem, kevés eredménnyel járt. Aki az elején kussban volt, az legyen ma is. Ha feljön egy téma hiába szólsz bele, neked sosem lesz igazad, a magabiztos, hülye, menő gyerekek mindig nyerésben lesznek. De önbecsülésünk megtépázásához nemcsak társaink, hanem kedves tanáraink is hozzájárulnak, persze csak a különlegesek. Akárhányszor nézek és hallgatok hétről hétre változást ott sem látok, komolyan, egy negyven fős osztályban nem fura az, ha egy tanár állandóan csak ugyanannak az 5 embernek a véleményére kíváncsi már egy éve, s ha élete végéig zsíros kenyéren kéne élnie, akkor sem szólítana fel véletlenül sem senki mást. Egyfajta gimis rasszizmus áldozatai vagyunk.
Mikor egy másik órán elhangzik a bizonyos kérdés: "Mi leszel, ha nagy leszel?", van egyetlen egy vágyad, válaszolsz a feltett kérdésre, mire a tanár egyértelműen közli veled, oda túl sok pont kell, nem fognak felvenni, keress valami mást. Köszi mai világ, aki azt sulykolod belém, hogy minden álmom valóra válhat. Pff... mégsem. Persze ellenpélda is van egy, egyetlen egy darab. Az angol mindig más, a tanár mindenki véleményére kíváncsi, szigorúan MINDENKIT megkérdez, s bár ő nagyon odafigyelő, a "menő" barmok attól még léteznek, így akármilyen véleményt nyilvánítasz, legyen az egy adott téma, vagy barkóba egy híres példaképedről, a történet vége gúnyolás, szájhuzigálás, nevetség tárgya leszel, annak ellenére, hogy már nagyrészt felnőtt korba lépett, "érett" emberekről beszélünk. Csoda az, ha a tinik tele vannak kétségekkel? Meglepő az, ha a diáknak már megszólalni sincs kedve?Szinte mindenki a csalódástól, s mások véleményétől fél, még az is, aki azt mondja, hogy őt bizony nem érdekli. Elmegyünk a suliba, mert muszáj a jó tanulmány és a szebb jövő, de sajnos a "most talpra állok és vállalom önmagam" helyett csak szerepbe bújunk, s azt gondoljuk: jó ez így, ne szólj szám, nem fáj fejem.

Új alkotás feltöltése