Viszlát Bren!

Műfaj: Novella

A nap már felkelt. Körülbelül 8 óra lehetett, tavasz volt. Arthur megszokott módon ilyenkor hagyta el ágyát, és kelt fel, hogy 10 órára beérjen a munkahelyére. Kicsit megmosdott, a félhosszú barna haját megfésülte, és lement a földszintre, hogy a reggeli étkezést elvégezze. Minden munkanapja, szinte ugyanúgy telt, de ő ezt már megszokta. Munkahelyén a Kultúra minisztérium Cenzúra alosztályánál, nem volt egyéb dolga, mint az új, még meg nem jelent külföldi irodalmat elolvasni, majd felülbírálni. Amelyikekben a Tiltott Nyelvet, vagy arra utalást talált, átküldte a Titok alosztályhoz, ahol az összes meg nem jelent irodalmi alkotás találta meg végső nyughelyét. Az Ország ideológiája egyszerű volt, minden régit elfelejteni, és minél több újat létrehozni. A Tiltott Nyelv az ókori kultúra nyelve volt, de Országnak más volt a történelme. Kitalált volt, ahogy a nyelvük is. Az Országból minden eltűnt, ami a régi kultúrához, vagy az ókori világhoz köthető. Arthur élvezte munkáját, mert lényegében semmi feladata nem volt olvasáson kívül. Élvezte, mert így olyan könyveket is elolvasott, amelyek soha meg nem jelentek, ettől pedig műveltebbnek érezte magát.
Arthur felesége June otthon volt. Ma nem kellett dolgoznia, mert tanítási szünet van. Ő történelemtanár volt a helyi gimnáziumban. (Tökéletes, a Kormánynak tetsző pár!) A kanapén ülve a nézte pihenésképp a TV-t. Egy történész előadását adták élőben. Feltételezése szerint az Ország történelme csak hazugság. Teljesen más az igazi történelem. A professzort Brenton Chronosnak hívták. Ismerősei csak BC-nek hívták. A hamis történelem hipotézise már régen létrejött az elméjében, de eddig még nem volt elegendő kutatási anyaga, hogy ezt alá tudja támasztani. Amennyire lehetőségei engedték, idejét az Ország területén kívül töltötte, hogy minél többet megtudjon, és állítását igazolni tudja. Titokban a Tiltott Nyelvet is megtanulta. Előadása után rengeteg kérdést kapott, amikre megpróbált a lehető legkielégítőbben válaszolni. De amikor a színpadról lejött, kérdés helyett, csak egy egyszerű mondatott kapott. –Maga most velünk jön!- Kettő széles vállú nem túl magas öltönyös férfi állt ott előtte. Brenton nem tudta, hogy hova viszik, de volt sejtése, hogy miért. Majdnem egy órát utaztak az autóval, a város tömegén keresztül, hogy elérjék a céljukat. Mikor BC kiszállt az autóból a Vezető Iroda épületét látta meg. Óriási, fehérszínű kőépület volt. Brenton a fehér szín ellenére most nyomasztónak találta a létesítményt. A két öltönyös férfi bevezette az épületbe, és felkísérték a harmadik emeletre, ahol a legfontosabb emberek irodái találhatóak. A hosszú egyenes folyosó két oldalán helyezkedtek el az irodák, és csak a végén volt egy ablak. A délutáni nap fénysávokat hasított a levegőbe.
Fél órát kellett várni, míg a Legfelsőbb Vezető fogadni tudta. BC bement az irodába, és egy kanapén kényelembe helyezte magát, már amennyire csak tudta.
-Miért tette?- Kérdezte kövér hangján a Vezető. –Mit?- kérdezett vissza kicsit csodálkozva Brenton.
-Miért hazudott?
-Az igazat mondtam. Nem hazudtam. Mindenkinek tudnia kéne az igazságot.
-Nekünk más az igazságunk. Nézze én nem akarom, hogy azt mondja, hogy 2+2 az 5, de ezt az Ország elleni büntetésnek könyveljük el amit tett. Én nem akarom az ön halálát, de azt sem akarom, hogy rontson az államunk helyzetén. Ezzel a beszédével az egész népet fellázíthatja, és akár polgárháború is kitörhet itt. Amitől széteshet az Ország több kis maffia birodalomra. Ezt ugye maga sem akarja?- Brenton most csak csöndben ült ott. Nem tudta, mit válaszoljon. – Maga már túl idős ahhoz, hogy átneveljük önt. Emiatt a legjobb megoldás az lenne, ha elhagyná az Országot, és soha többé nem térne vissza!- Mialatt ezt mondta a Vezető, mélyen BC szemébe nézett. Tudta, hogy örülhet, hogy ennyivel megússza, szomorúan lehajtott fejjel hagyta el az irodát. Mielőtt elhagyta volna az épületet még félig hátrafordulva, halkan a következőket mondta- Bellum magnum scripturus sum.-
Arthur éppen a munkából tartott hazafelé a Volvo 440-esében, amikor cigarettájának az izzó vége leesett nadrágjára, emiatt ijedtében a kormány félrerántotta, és a kocsival véletlenül felhajtott a járdára. Ez egy végzetes mozdulat volt. A Volvójával elütött egy embert. Arthur megijedt nem tudta mit tegyen. Fél percig még az autóban ült mozdulatlanul, még ijedtebben. Kiszállt, és akkor látta, hogy a baleset áldozatta halott. Közelebb lépet hozzá. Megismerte, ő volt az a történész, akiről a felesége beszélt.

Új alkotás feltöltése