A paplan alatt

Műfaj: Novella

Emlékszem, gyerekkoromban folyton a felnőttek között akartam lenni. Próbáltam észrevétlenül hallgatózni, miről is megy a csevely. Apám, ha észrevett, nem szólt soha egy szót se, mint ha ott se lennék, ő a társam volt. Anyám, viszont ha meglátott lebzselni a felnőttek dolgai körül, mindig rendre intett.
- Menj a szobádba!
Lehajtott fejjel, csalódottan cammogtam a kis odúmba, és nem értettem miért nem halhatom, miért nem beszélhetek én is. Azért mert kicsi vagyok? Na és? Egyszer én is nagy leszek. Ha nagy leszek, a gyerekeimnek meg fogom engedni, hogy azt tegyék, amit szeretnének, ott ahol szeretnék. Nem tiltok meg nekik semmit.
De hát a gyerekek már csak ilyenek, mindig azt akarják, ami tiltva van. Ami nem lehet az övék. Az a bizonyos tiltott gyümölcs, ami a fán lóg. És sehogy sem éred el.
Egyik este apám a munkából hazajövet, egyből a szobámba sietett és valamit a paplanom alá dugott. Azt mondta ez a mi titkunk, és hogy vigyázzak rá.
Egy pár perc elteltével, anyám sietett, hogy jönnek.
- Jönnek, papus már mindjárt itt vannak!
Kíváncsiság töltötte el a szívemet, hogy vajon miért ez a nagy riadalom. Most az egyszer nem akartam lesietni, és meglesni kilép be az ajtón. Inkább a szobám ablakából néztem milyen ember az olyan, aki anyámat, és apámat is ennyire megijeszti. Meg persze feladatot is teljesítettem, vigyáztam apám kincsére, ami a legjobb helyen van a paplanom alatt.
Kinéztem az ablakon, narancssárga ruhás emberek jöttek, nem voltak sokan, mégis olyan nagy sebbel, lobbal, bátorsággal támadták meg a házunkat, mint ha övék lenne. Mint ha minden, amit az emberi szem lát maguknak akarnának.
Hogy féltem e? Megijedtem tény, de a kíváncsiság újra úrrá lett rajtam, és valamilyen módon meg kellett tudnom, mit akarnak, mit keresnek itt. De közben a feladatomra is gondolnom kellett, vigyázni arra, amire apám megkért.
Így cselekedtem, megnéztem a paplan alatt meglapuló dolgot, és csak egy összehajtott papír volt, zsebre vágtam, és már baktattam is le.
A lépcsőfordulóban bújtam el onnan hallgattam a diskurzust.
- Jóuram, kérem nekem nincsen rejtegetni valóm, nézzenek szét. Leadtam a voksom, a kend pártja mellett. Nem hazudok.
Pedig apám bizony talán életében először hazudott, mint a vízfolyás.
- Elhiszem én azt Jóska, bizony elhiszem. De azért mégsem tilthatja meg, hogy az igazságtalanság legapróbb dolgát is felkutassuk. Mert bizony jelezték, hallottuk, hogy itten nagy igazságtalanságok folynak. Ha maguktól nem engedik, bizony erőszakkal kell megtenni, de körbe nézünk. Meg osztán, ha nincs rejtegetnivalója, nem találunk semmit.
- Az urak tegyék csak a dolgukat.
A sok narancssárga ruhás ember szétszéledt a házunkban, a legapróbb zugba is benéztek, mindent jól átvizsgáltak. Még szerencse, hogy apám titka az én zsebemben lapult, itt bizony nem találják meg.
Apámat már a rosszul lét környékezte, mikor a szobám felé vették az irányt. Ránéztem és mosolyogtam, hogy vegye észre jó helyen van a titka. A legjobb helyen. Nem vagyok benne biztos, hogy vette a lapot, de minden bizonnyal kissé megnyugodott, amikor nem találtak ott sem semmit.
- Nah, látják jó urak én, megmondtam, itt bizony nem találnak semmit. A rágalomnak ne higgyenek, ez egy rendes ház.
- Jóska, a törvény az törvény, és nekünk mindent meg kell tennünk, hogy megvédjük.

A narancssárga ruhások, amilyen gyorsan jöttek olyan gyorsan mentek is. Apám magához hívott.
- Nálad van?
Csak bólogattam, hogy bízza nálam van.
- Megnézted?
- Apám, a zsebembe tettem, láttam, hogy egy papír, de nem néztem, meg mit ábrázol.
- Add ide fiam, megmutatom.
Egy pár másodperc telt el, és a boldogság, hogy valamibe beavatnak engem is, csak röpke pillanat alatt áradt szét a testemben.
Apám széthajtogatta a papírt, amin nagy kövér betűkkel ez állt: VÉLEMÉNY

Új alkotás feltöltése