Volt egy csúnya cicám

Műfaj: Novella

Kiskoromban volt egy cicám, akit imádtam. Vagyis, igazából több cicám is volt (több mint egy tucat), de ezt az egyet szerettem a legeslegjobban. Adrián volt a neve, a szomszéd fiúról neveztem el, aki pizza futárként dolgozott, és néha körbevitt az utcában a nagy fekete-piros motorján.
Adrián nagyon ronda macska volt. Újszülött korában a húgom leejtette, tőből letört a farka, szóval csak egy csonkja volt egész életében. Valamint egy verekedésnél egy kóbor kandúr elintézte az egyik szemét, és az arcát rengeteg sebhely tarkította. A kinézete ellenére Adrián volt a legintelligensebb macsek, akivel valaha volt szerencsém találkozni. Nem a lábtörlőre rakta a fogott patkányt, hogy reggel az első házat elhagyó személy véletlenül széttrancsírozza (jobb napokon zoknival, esetleg mezítláb), hanem hátra az udvarba, és csak akkor hozta elő, ha kijöttem a kertbe. Megvárta, amíg jól megdicsérgetem, majd visszavitte, és elfogyasztotta zsákmányát.
Néha a suliba is együtt mentünk, ő előreszaladt, mivel túl lassú volt neki a tempóm, majd megállt, és visszaszaladt értem. Mindig csak a pékségig kísért el, mert a szomszéd éjjelnappali kertjében kutyák laktak, akik mindig hangosan megugatták.
Amikor kiderült, hogy a húgom allergiás a szőrre, az összes kis kedvencnek mennie kellett. Valamelyiküknek elég volt egyszer. De nem Adriánnak. Négyszer vitték el a háztól. Egyszer a Tavasz utcából jött vissza, máskor a Duna utcából, harmadszorra pedig Bátyáról, ami egy kis falu közel hozzánk. Az én kismacskám az összes elvitelt követő reggelen ott várt engem a teraszon, büszkén dorombolva. Negyedszerre sikerült csak a szüleimnek elpasszolni, a bécsi nagybátyámhoz került, ahonnan nem jött már vissza, pedig én vártam.
Mindig átjöttek játszani az unokatestvéreim (hármas ikrek, csak lányok), és kedvelt szórakozásunk volt a macskázás, amikor szaltóztattuk őket, csúszdáztattuk őket, vagy valami más ökörséget műveltünk szegény állatokkal. Az egyik macska egyszer le is hányta a pulóverem ujját.
A lányok az összes macskával szerettek játszani, mindegyiket ölelgették, szeretgették, kivéve az én pici macskámat. Akárhányszor odahoztam, hogy egy kicsit játszunk szegény Adriánnal is, mindig az orrukat húzták. Azt mondták, hogy vele nem játszanak, mivel nagyon csúnya, és olyan nyomorék, és vigyem a közelükből. Tehát az én drága macskám sosem játszott velünk akkor, amikor nálunk voltak a lányok, mindig szomorúan gubbasztott a vackában, vagy a borostyán alá fészkelte be magát. Pedig nem tehetett róla, hogy csúnya volt. Nem a saját hibájából nézett ki úgy, ahogy, és mégis ő szenvedett miatta.
Miután elvitték tőlünk, három évet élt Bécsben. Apa testvére csak később, lazán említette meg, hogy mellesleg megdöglött az a randa dög.

Új alkotás feltöltése