szőke is, barna is, de fekete

Műfaj: Novella

Szembe jött velem a folyóson az osztály szép fiúja, óh Billi, szőke, barna és fekete, nagyon szerettem, s még se jobban, mint mást. Utólag vette be a kanyart egy barátnőm is, neki ugrottam, ölelve, amiben titkolni próbáltam szeretetéhségemet. Azonnali külső hatás nyílalt belsőm felé: Hülye, mocskos leszbikus!
Nem, ez nem lehet rám hatással, én csak szeretem azt a lányt, nem kell bővíteni.
Eltelt 3-4 hét, miben még csak egyszer kaptam undorító kritikát; a baj ott kezdődött, mikor meghallottam a pletykakirálynők friss, ropogós sztoriját:
- Luke-t egy buzi elhívta randizni. Azt írta neki, hogy feküdjenek le!
- Áhhááhhháááá. Luke? Luke-t? S mit mondott?
- A hülye azt mondta, hogy keresse meg Billit.
- Tényleg?
- Állítólag meg is tette.
Amire felfogtam már lábam lépésre lendülve indult befelé Luke-hoz. Ő pökhendin mesélte, hogy igen, tényleg igaz. Még a furcsaság félelme a szemében volt, de már élvezte, hogy egy osztály csüng rajta kíváncsian. Én csak:
- S akkor? Mi lesz ezután? – Billi rögtön reagált:
- Jó alaposan megverjük. Én rühellem őket, az ilyeneket. Téged is, te leszbi! Na húzz el innen!
Minden határszintre került bennem. Mondtam volna, tettem volna, s minden lefolyt bennem, átgondoltam. Elkezdtem remegni, tudatosult lassan, hogy félek. Hogy félni kezdtem, félteni azt a gólyát, ki most került líceumba, hogy ez egy vicc, s ha igaz is, nem épp egy végzős kellene ezen leragadjon, mert hogy kellett volna annyit érjen az agya, amivel túl tudna lépni.
Szavak nélkül ültem a helyemen, pad előttem. Irritáló hangzavar, bennem kérdések, válaszok, lehetőségek, fájdalom, kitörni akarás: NEM!! Ez nem lehet igaz. Ezért pont én kell kiálljak. 3 óra, 1 mondat: Ezért nem verhetitek meg!
Verjetek meg engem! Miért vagytok biztosak, hogy az nem csak egy álfelhasználó? Ha ennyire verekedni akartok: itt vagyok, kérlek engem! Én talán jobban tolerálnám, de hagyjátok őt. Könyörögtem, magamban kezdtem, végül üvöltöttem és 28-an nem értettek, ketten pedig a stratégiát is felállították.
Mondjam el valakinek? Pillogott bennem a kérdés, mint piros fény a vasútátjárónál. Lenne kinek, lenne ki tudna tenni valamit, vagy csak én? Sírjak nekik, vagy mit tegyek: nem verhetitek meg! Megakadályozom, de hogyan? Tanácstalan voltam, kampányoltam, mások néztek, mint ki hülyét csinál magából, kétségek között féltem.
Éreztem, hogy Luke az enyém, ő megértené ha merné hagyni, hogy beszéljek vele, csak nem engedhette a büszkesége, mások szeme. Billi forrongott. Elhangzott az óra: 11.
Van két órám, és egy elméleti ember, ki segíthet. Szóljak, vagy ne; újabb kérdés. Az iskolapap, a szavak a torkomban, ő mellém állna, avassam be? Tegyek úgy, mint ki árulkodik? Ez segítség kérés lenne, de nem tudom hogyan mondjam el: Hát tanárúr, szóval Billi és Luke mag akarnak verni egy fiút, mert állítólag rájuk írt a közösségi hálón, s hogy randizni hívta őket. Ezek a lágyagyúak komolyan vették.
Bennem fájni kezdett a tény, hogy ilyenekkel élek együtt. Kész, el vagyok ásva: rádöbbentem.
Ők elmentek, én pedig végig néztem. Kellett várjam, hogy véresen jönnek-e vissza. Nem, a szájuk volt a nagy.
Megkönnyebbültem, és áldozattá váltam a szemükben én.
Én ma nyugodtan ülök a padban: mert a fiú megúszta; engem pedig hidegen hagy a homofóbiájuk, ez buta tudatlanság!

Új alkotás feltöltése