Fekete vagy fehér?

Műfaj: Esszé

A rasszizmust nem lehet meghatározni mikor alakult ki, mióta létezik a fogalom, de nem értek egyet vele. Ennek ellenére napjainkban sajnos már születése óta része az emberek életének. Mivel a kisgyerekek, csecsemők akaratuk ellenére is hallják mikor a szülők erről beszélgetnek. Ebben csak az a rossz, hogy valahol tudat alatt a kimondott szavak megragadnak. Úgy gondolom a magam 16 évével, hogy a rasszizmus a fajgyűlölet, a faji megkülönböztetés. Ez a differencia a félelemre és előítéletekre vezethető vissza.
Sok minden felett ítélkezik az ember, például a bíró mikor ítél, vagy felmenti a vádlottat a vád alól, ez egy ítélet, egy döntés. Ámde az ember afelől is maga hozza a döntést, hogy lesznek-e előítéletei, ahogy azt is hogy másnap mit fog venni a boltban. A nép többsége az alapján határoz, hogy elsőre mit gondol, mikor még csak látta a másikat. Megfelelő minta erre az, hogy a személyek zöme hogyan vélekedik mondjuk a kisebbségről, feketékről, zsidókról, szőke nőkről, egyéb vallásúakról, származásúakról és ezt még napestig sorolhatnám. Ha jobban belegondolok, a történelem folyamán már előfordult a megjelenése a kezdetleges rasszizmusnak. Mikor az afrikaiakat rabszolgáknak használták, mint valami rongyot, vagy mikor az indiánokat rezervátumokba zárták, kiirtották az aztékokat, inkákat, gyarmatosítottak. És miért? Mert rosszabb körülmények közt él? Mert más a bőrszíne? Mert más nyelven beszéltek, vagy mert sajátos vallási rituálékat alkalmaztak? Vagy mert szükség volt a birtokokra, és hogy mással lehessen elvégezni a piszkos munkát? Ez butaság, ennyi erővel fehér ember ne igyon kávét vagy ne hordjon színes ruhákat, mert az nem fehér hanem más. Akkor tiltsák be a sakkot, mert ott vegyül a fekete meg a fehér. A rasszista gondolkodást és ennek ellentétét tökéletesen mutatja be a Segítség! című film, melyet ajánlok mindenkinek aki még nem látta, ne halogassa. Mindenki aki elfogult másokkal szemben, az gondoljon bele, hogy ha lenne egy, mondjuk nem magyar hanem néger származású rokona akkor vele szemben is lehetnének sztereotípiái. Az emberek milyensége nem attól függ, hogy honnan származik, milyen a vallása, milyen a bőrszíne, hanem a belső személyiségétől, gondolkodásától. Utálhatnánk egymást mondván te más vagy mint én, de nincs értelme. Pont azért vagyunk egyediek szerte a világon, mert ennyi féle-fajta ember van. Szerintem a rasszizmusnak köze van a bizalmatlansághoz. Mikor egy magyar ember csalódik egy faji megkülönböztetésű másik emberben, akkor később nehezebben bízik az olyan nemzetiségűekben, főleg ha többször átéli ezt . Szerencsére vannak akik csak azok után ítélnek miután megismertek másokat, és sok esetben mernek bízni az egyénekben. Nekik köszönhető, hogy ez az egyensúly nem borul fel, és, hogy nem mindenki vélekedik azok alapján amit hall, lát de a hátteret nem ismeri. Csupán csak egy tini lány vagyok, és félek, hogy sokan nem értenek egyet velem. Mondván alig éltem még, és meglehet, hogy igazuk van, de ez az én szemléletem, és úgy érzem, hogy ki kell nyilvánítanom. Felvállalom amit leírtam, akárcsak azt is, hogy inkább adok még egy esélyt, mintsem előítéletem legyen.
Végezetül a béke hírnökétől Michael Jacksontól idézek. Ahogy a Balck or White című dalban énekli: „It don’t matter if you black or white” vagyis „Nem számít hogy fekete vagy, vagy fehér”.

Új alkotás feltöltése