NAGYAPA HAGYATÉKA

1. helyezett / Novella

Gyűlöltem a Nagyapához járni. Taszított a szag, ami beleivódott az apró viskó minden bútorába és kopár falaiba. Különös szag volt ez. Órákat töltöttünk egy helyiségben, de sehogy sem tudtam megszokni. Talán mert akaratom ellenére kellett ott lennem. Nem voltak barátai, nem voltak könyvei. A nevén kívül nem tudott mást leírni. Egész nap mást se csinált, csak ült egy helyben és meredt a semmibe. Nézte a múltat.. Egyfolytában panaszkodott, hogy rosszul alszik.
Féltem tőle. Csúnya volt, ráncos és fogatlan .Ha ott voltam nála, míg anyáék a Mama sírját rendezték ,folyton olyan történetekkel traktált, amik a legkevésbé sem érdekeltek , de mindig meghallgattam, mert az volt a sejtésem, hogy azért beszél szüntelenül a múltjáról mert nem volt semmi más ,amit ránk hagyhatott volna. Nem voltam rá kíváncsi ,hogy az élet milyen kegyetlen és igazságtalan, és valójában nem is akartam elhinni. Úgy gondoltam, csak akkor fogom igazán megérteni a tanulságot, ha saját bőrömön tapasztalom.

Egyszer a tv-ben leadták, ahogyan Romániában lelőttek egy férfit és a hatalmas bundát viselő feleségét.
Apa azt mondta, nem volna szabad ennyi idősen végignéznem egy kivégzést, mire a Papa véletlen elszólta magát:
-Én az ő korában már két gyilkosságnak is a szemtanúja voltam, és nem lett semmi bajom. Nem kell úgy félteni.
Láttam a szemében, ahogy rádöbbent, hogy ezt bizony nem kellett volna kijelentenie az én jelenlétemben.
Mindenki tudta jól, mi lesz a következő kérdésem , én meg azt tudtam előre, hogy nem fogok rá választ kapni.
Innentől kezdve mindig a Papához akartam menni mert erről soha nem beszélt, pedig ez érdekelt volna.
-Papa! Meséld el kit láttál meghalni. Nem szólok Apáéknak, hogy elmondtad.
-Felejtsd el.- mondta.
-De hiszen Te magad mondtad, ,hogy ennyi idősen két gyilkosságot is láttál és nem lett semmi bajod.
Egy darabig még könyörögtem... Végül beadta a derekát.

Papa nagyon szegény családban született még a háború előtt. Hat éves volt, mikor eladták cselédnek egy somogyvári földbirtokosnak, mert a szüleinek nem volt pénzük, hogy etetni, ruháztatni tudják.
Az ugaron nőt fel, az állatok között. A gazdája gyerekeivel nem játszhatott soha, mindig egyedül volt és magának készített játékokat mindenféle szemétből, de erre egyszer ráunt. Tudta mit akar: egy fehér huszárt.Kellett neki, és meg is szerezte.
Mikor az Ő nagyapja meghalt, ráhagyta azt a kis fehér kancát amit úgy szeretett.Ami miatt szinte örült a saját nagyapja halálának, mert úgy szerette a hófehér, esetlen kis állatot akit Makrancnak hívott.De nem volt hosszú életű. A háború kitörése után az apja levágta és megfőzte.

Ez volt az első kincse,amit így zsákmányolt.Az első és a legfontosabb.Ezzel a lóval hazatudott menni, ha eleget felejtett.
Egy bőrtarisznyába rejtette el, amit még otthon kapott.
És ahogy telt múlt az idő a tarisznya szépen lassan kezdett megtelni, így hát okosabbnak látta, ha a csűr felső szintjén elrejti azt a szénába .Aztán egyszer egy karácsonyi éjszakán mikor a gazdája már nagyon leitta magát, a szék háttámlájára dobta zakóját ,az asztalra dőlt és elaludt. Nem voltak vallásosak, de megadták a módját, ha ünnepelni kellett.
A háznépet nem igazán érdekelte, hogy a családfő elaludt, mulattak tovább ,így nagyapa kapott az alkalmon és zsebre vágta a gazda egyik aranymandzsettáját.
Alig bírta visszafojtani örömittas vigyorát, hogy végre megszerezte ezt a csillogó, minden bizonnyal nagyon értékes tárgyat, aminek egyébként az ég egy adta világon semmi hasznát nem fogja venni.
Körülnézett, hogy nem figyeli-e valaki, majd feltűnés nélkül elhagyta a nagyházat , átvágtatott a csűrbe majd fel a létrán.
Beletúrt a szalmába és előásta a kis bőrtarisznyát, ami addigra már megtelt mindenféle kacattal.
-Láttam ám, te kis szarka. - szólt egy rekedt hang a sötétből.
Nagyapát kiverte a hideg verejték:lebukott, vége mindennek. Ha egy kis szerencséje van csak véresre verik..
Szépen lassan kinézett az ajtó felé. A szigorú és mogorva ,öreg cigányasszony volt az, akinek soha nem állta a tekintetét.
Örökké zavarba ejtően tiszta, fekete otthonkát viselt , és a fehér kendő amibe rengeteg ősz haját kontyolta, mint a patyolat.
Jóformán minden házimunkát ő végzett .Mosott,takarított,főzött. A másik cseléd a gyerekeket pesztrálta és felszolgált.
-Láttam, hogy elloptad a tekintetes mandzsettáját és azt is láttam,mikor az úrfi kitűzőjét lekapcsoltad a zubbonyáról, mikor hazaengedték. Ha nem kerülnek vissza a dolgok újévig, isten bizony szólok a gazdának!
Ezzel elment...
Nagyapa úgy érezte, minden elveszett.
Innentől kezdve még jobban gyűlölte az asszonyt, amiért tudta, hogy beváltja ígéretét.
Gyűlölte, mert tudta, hogy feddhetetlen,tiszta és becsületes.
Attól függetlenül, hogy soha nem látszott érzelem, az arcán a háznép összes tagja közül ő volt vele a legemberségesebb.
És most...Most mindent elvesz tőle,ami az övé.
Ő nem kapott semmit karácsonyra! Bezzeg a Tekintetes úr fiai..
Pedig ő sokkal jobban viselkedett náluk. Nem! A fehér huszár marad! Akkor már verjék meg ,de azt nem adja! Azt nem vehetik el tőle.Megölni csak nem fogják...

Nagyapa innentől fogva biztosra vette, hogy iszonyatosan megfogják verni.
Egy percig sem kételkedett benne, hogy a cigányasszony beváltja ígéretét.
A legjobban az nyomasztotta, hogy tudta, hogy nem fogja tudni becsapni Őt.
Ha csak egyvalamit tart meg, Ő tudni fogja , mert belé lát.
De a huszár marad.Arról az élete árán sem mond le...
A már kiapadt szemek sötét fénye olyan mélyről fakadt, hogy elveszett benne.
Nem tudta volna becsapni...

Szilveszter előtt néhány nappal két német katona érkezett a faluba. Azt mondták, Kaposvárról küldték őket a Balatonhoz egy fontos üzenettel, de annyira nem lehetett fontos, mert lóháton érkeztek és kocsmát vagy fogadót kerestek, de mivel a faluban ilyesmi nem volt, és senki nem tudott nekik szállást adni, ezért a birtokra irányították őket a falusiak.
A gazda szívesen látta őket.
Nagyapa épp a csűrben volt és a tarisznyát kereste,amikor berontott a csűrbe a két német és a gazdája egyetlen lánya. Eleinte kacarásztak és nevettek, aztán az egyik német (az alacsonyabbik) a szalmára lökte a fiatal lányt, ami már annyira nem tetszett neki. Nagyapa jól megbújt a fenti részben a szalmán hasalva,nem vette észre senki, de ő mindent végignézett.
Látott ő már szalmában hempergő embereket, de ez most más volt. A lány ruháját rongyosra tépték és valahogy véres lett, pedig nem vágták meg, nem volt egyik katonánál sem kés.
Felsikoltott aztán a szájára szorította kezét az egyik német. A lány nyakán kidülledtek az erek, egyre kékebb lett, némán sikoltott aztán végleg elernyedt.
De ez nem zavarta a második férfit. Az első kiment a csűr elé, elégedetten rágyújtott a másik pedig ráfeküdt a már halott lányra és kiélte magát rajta.
Mikor a második is végzett, letépték róla a véres rongyokat és az éjszaka leple alatt kivitték a csűrből és eltűntek a holttesttel az éjszakában .Hetekkel később a dögkútban találták meg a falu határán. A nagy hideg miatt nem indult oszlásnak.
Mindez Dávid napján történt. Másnap, szilveszterkor az egész falu a lányt kereste.
Nagyapa nem volt képes elmondani senkinek, mit látott.
A tekintetes úr felesége könnyes szemmel, őrjöngve üvöltött az egész háznéppel , hogy mindenki keresse eltűnt lányát, mikor megcsúszott és felborította a cselédek lakrésze előtti bádoghordót, amiben a cigányasszony folyton a ruhákat főzte.
Felállt és kivette a hordóból lánya véres rongyait. Szemében olyan fény gyúlt ami teljesen elvakította, őrjöngve rohant férjéhez és megmutatta neki mit talált.
A földesúr bólintott, majd lassú léptekkel elindult a cselédek lakrészéhez, rárúgta a cigányasszonyra az ajtót és kirángatta a telek szélére.
Ott egy ásót adott a kezébe. A fagyott föld nehezen engedett, de végül elég mély lett a gödör.
Eldörrent a lövés.
A hó megolvadt a forró bíbor alatt.
A patyolat kendő belepirult mocska szégyenébe.
Nem földelték el. Senki nem kérdőjelezte meg, hogy ő volt a bűnös.
Mindenkinek kényelmesebb volt így.
Főleg Nagyapának.

Új alkotás feltöltése

Kegyetlen történet, jó ritmusban fölvezetve. Az olvasóban viszont valószínűleg maradnak majd kérdések, legfőképpen az, hogy miért hallgatott a nagyapa. A zárlat („Mindenkinek kényelmesebb volt így. Főleg Nagyapának.”) ad ugyan egy általános magyarázatot, de nem tudjuk meg, hogy mi megy végbe a szereplőben, miért választja azt, hogy passzív marad. Ennek valahogy érdemes volna jobban megágyazni. Elmondod ugyan, hogy gyűlölte a cigányasszonyt, „mert tudta, hogy feddhetetlen,tiszta és becsületes”, de ez inkább az elbeszélő külsődleges közlése – sokkal érdekesebb volna tudni, hogy a nagyapa gyerekként hogy fogalmazta ezt meg magának.

 

NAGYAPA HAGYATÉKA

Gyűlöltem a Nagyapához járni. Taszított a szag, ami beleivódott az apró viskó minden bútorába és kopár falaiba. Különös szag volt ez. Órákat töltöttünk egy helyiségben, de sehogy sem tudtam megszokni. Talán mert akaratom ellenére kellett ott lennem. Nem voltak barátai, nem voltak könyvei. A nevén kívül nem tudott mást leírni. Egész nap mást se csinált, csak ült egy helyben és meredt a semmibe. Nézte a múltat.. Egyfolytában panaszkodott, hogy rosszul alszik.
Féltem tőle. Csúnya volt, ráncos és fogatlan .Ha ott voltam nála, míg anyáék a Mama sírját rendezték ,folyton olyan történetekkel traktált, amik a legkevésbé sem érdekeltek , de mindig meghallgattam, mert az volt a sejtésem, hogy hogy azért beszél szüntelenül a múltjáról mert nem volt semmi más ,amit ránk hagyhatott volna. Nem voltam rá kíváncsi ,hogy az élet milyen kegyetlen és igazságtalan, és valójában nem is akartam elhinni. Úgy gondoltam, csak akkor fogom igazán megérteni a tanulságot, ha saját bőrömön tapasztalom.

Egyszer a tv-ben leadták, ahogyan Romániában lelőttek egy férfit és a hatalmas bundát viselő feleségét.
Apa azt mondta, nem volna szabad ennyi idősen végignéznem egy kivégzést, mire a Papa véletlen elszólta magát:
-Én az ő korában már két gyilkosságnak is a szemtanúja voltam, és nem lett semmi bajom. Nem kell úgy félteni.
Láttam a szemében, ahogy rádöbbent, hogy ezt bizony nem kellett volna kijelentenie az én jelenlétemben.
Mindenki tudta jól, mi lesz a következő kérdésem , én meg azt tudtam előre, hogy nem fogok rá választ kapni.
Innentől kezdve mindig a Papához akartam menni mert erről soha nem beszélt, pedig ez érdekelt volna.
-Papa! Meséld el kit láttál meghalni. Nem szólok Apáéknak, hogy elmondtad.
-Felejtsd el.- mondta.
-De hiszen Te magad mondtad, ,hogy ennyi idősen két gyilkosságot is láttál és nem lett semmi bajod.
Egy darabig még könyörögtem... Végül beadta a derekát.

Papa nagyon szegény családban született még a háború előtt. Hat éves volt, mikor eladták cselédnek egy somogyvári földbirtokosnak, mert a szüleinek nem volt pénzük, hogy etetni, ruháztatni tudják.
Az ugaron nőt fel, az állatok között. A gazdája gyerekeivel nem játszhatott soha, mindig egyedül volt és magának készített játékokat mindenféle szemétből, de erre egyszer ráunt, és ellopott egy fehér huszár sakkbábut.
Ez volt az első kincse,amit így zsákmányolt. Egy bőrtarisznyába rejtette el, amit még otthon kapott az édesapjától.
És ahogy telt múlt az idő a tarisznya szépen lassan kezdett megtelni, így hát okosabbnak látta, ha a csűr felső szintjén elrejti azt a szénába .Aztán egyszer egy karácsonyi éjszakán mikor a gazdája már nagyon leitta magát, a szék háttámlájára dobta zakóját ,az asztalra dőlt és elaludt. Nem voltak vallásosak, de megadták a módját, ha ünnepelni kellett.
A háznépet nem igazán érdekelte, hogy a családfő elaludt, mulattak tovább ,így nagyapa kapott az alkalmon és zsebre vágta a gazda egyik aranymandzsettáját.
Alig bírta visszafojtani örömittas vigyorát, hogy végre megszerezte ezt a csillogó, minden bizonnyal nagyon értékes tárgyat, aminek egyébként az ég egy adta világon semmi hasznát nem fogja venni.
Körülnézett, hogy nem figyeli-e valaki, majd feltűnés nélkül elhagyta a nagyházat , átvágtatott a csűrbe majd fel a létrán.
Beletúrt a szalmába és előásta a kis bőrtarisznyát, ami addigra már megtelt mindenféle kacattal.
-Láttam ám, te kis szarka. - szólt egy rekedt hang a sötétből.
Nagyapát kiverte a hideg verejték:lebukott, vége mindennek. Ha egy kis szerencséje van csak véresre verik..
Szépen lassan kinézett az ajtó felé. A szigorú és mogorva ,öreg cigányasszony volt az, akinek soha nem állta a tekintetét.
Örökké zavarba ejtően tiszta, fekete otthonkát viselt , és a fehér kendő amibe rengeteg ősz haját kontyolta, mint a patyolat.
Jóformán minden házimunkát ő végzett .Mosott,takarított,főzött. A másik cseléd a gyerekeket pesztrálta és felszolgált.
-Láttam, hogy elloptad a méltóságos mandzsettáját és azt is láttam,mikor az úrfi kitűzőjét lekapcsoltad a zubbonyáról, mikor hazaengedték. Ha nem kerülnek vissza a dolgok újévig, isten bizony szólok a gazdának!
Ezzel elment...
Nagyapa úgy érezte, minden elveszett.
Innentől kezdve még jobban gyűlölte az asszonyt, amiért tudta, hogy beváltja ígéretét.
Gyűlölte, mert tudta, hogy feddhetetlen,tiszta és becsületes.
Attól függetlenül, hogy soha nem látszott érzelem, az arcán a háznép összes tagja közül ő volt vele a legemberségesebb.
Ha lakoma volt, mindig félretett neki pár finom falatot.
És most...Most mindent elvesz tőle,ami az övé.
Ő nem kapott semmit karácsonyra! Bezzeg a Méltóságos úr fiai..
Pedig ő sokkal jobban viselkedett náluk. Nem! A fehér huszár marad! Akkor már verjék meg ,de azt nem adja!
Nagyapa végül erőt vett magán és innentől kezdve folyton azon volt, hogy visszajutassa azokat a lopott kincseit, amik annyira nem nőttek szívéhez.

Szilveszter előtt néhány nappal két német katona érkezett a faluba. Azt mondták, Kaposvárról küldték őket a Balatonhoz egy fontos üzenettel, de annyira nem lehetett fontos, mert lóháton érkeztek és kocsmát vagy fogadót kerestek, de mivel a faluban ilyesmi nem volt, és senki nem tudott nekik szállást adni, ezért a birtokra irányították őket a falusiak.
A gazda szívesen látta őket.
Nagyapa épp a csűrben volt és a tarisznyát kereste,amikor berontott a csűrbe a két német és a gazdája egyetlen lánya. Eleinte kacarásztak és nevettek, aztán az egyik német (az alacsonyabbik) a szalmára lökte a fiatal lányt, ami már annyira nem tetszett neki. Nagyapa jól megbújt a fenti részben a szalmán hasalva,nem vette észre senki, de ő mindent végignézett.
Látott ő már szalmában hempergő embereket, de ez most más volt. A lány ruháját rongyosra tépték és valahogy véres lett, pedig nem vágták meg, nem volt egyik katonánál sem kés.
Felsikoltott aztán a szájára szorította kezét az egyik német. A lány nyakán kidülledtek az erek, egyre kékebb lett, némán sikoltott aztán végleg elernyedt.
De ez nem zavarta a második férfit. Az első kiment a csűr elé, elégedetten rágyújtott a másik pedig ráfeküdt a már halott lányra és kiélte magát rajta.
Mikor a második is végzett, letépték róla a véres rongyokat és az éjszaka leple alatt kivitték a csűrből és eltűntek a holttesttel az éjszakában .Hetekkel később a dögkútban találták meg a falu határán. A nagy hideg miatt nem indult oszlásnak.
Mindez Dávid napján történt. Másnap, szilveszterkor az egész falu a lányt kereste.
Nagyapa nem volt képes elmondani senkinek, mit látott.
A ténsasszony könnyes szemmel őrjöngve üvöltött az egész háznéppel , hogy mindenki keresse eltűnt lányát, mikor megcsúszott és felborította a cselédek lakrésze előtti bádoghordót, amiben a cigányasszony folyton a ruhákat főzte.
Felállt és kivette a hordóból lánya véres rongyait. Szemében olyan fény gyúlt ami teljesen elvakította, őrjöngve rohant férjéhez és megmutatta neki mit talált.
A földesúr bólintott, majd lassú léptekkel elindult a cselédek lakrészéhez, rárúgta a cigányasszonyra az ajtót és kirángatta a telek szélére.
Ott egy ásót adott a kezébe. A fagyott föld nehezen engedett, de végül elég mély lett a gödör.
Eldörrent a lövés.
A hó megolvadt a forró bíbor alatt.
A patyolat kendő belepirult mocska szégyenébe.
Nem földelték el. Senki nem kérdőjelezte meg, hogy ő volt a bűnös.
Mindenkinek kényelmesebb volt így.
Főleg Nagyapának.