Abrázió

10. helyezett / Novella

És akkor egy giccses őszi reggelen arra ébredtem, hogy meleg vagyok. Na jó, mondjuk ez így pontosan nem igaz. Nem éreztem, hogy tusolás közben máshogy érne hozzám a víz, vagy a reggeli tükörtojásom máshogy nézne rám aranyszemével. Az utcán se néztek rám máshogy az emberek, a buszmegálló kopott fái se hullatták le a nyár utolsó leveleit jöttömre. Rágyújtottam. Egy korombeli,talán kicsit fiatalabb srác szólított meg:
-Hello! Kérhetnék tüzet?
A szemébe néztem, ledermedtem. Olyan kékek voltak a szemei, mint a norvég hajnalok az Északi-tenger partján. Kotorásztam a zsebemben, élveztem a közelségét. Csak félve pillantottam rá, mikor átnyújtottam a gyújtót. Megköszönte. Otthagyott. Zavarodottan mosolyogtam, követtem a szememmel, de mivel többen is voltak a buszmegállóban nem mertem tovább nézni. Megérkezett a régi Ikarus. Fénykorában fehér lehetett és kevésbé benzinszagú.
Elkezdtem szorongani. Nem mertem sem a buszsöfőr, sem az utasok szemébe nézni felszállás közben. Forgott körülöttem a világ. A hetero világ. Becsuktam a szemem éreztem a sós fuvallatot, de induláskor majdnem elestem. Elszédelegtem a harmadik széksorig és a barna műbőrülésbe süppedtem. Mocskosnak éreztem magam. Letöröltem az ablaküvegről a párát, és hozzányomtam a fejem. Beült elém két srác, gondolom az iskolába menet, mégis a reggelhez képest ébren, jókedvvel. Hallottam, hogy beszélgetnek, de nem értettem miről, csak vad tengert láttam, ahogy szép lassan magára formálja a sziklafalakat. Azokat a szép, erős sziklákat, letörve a darabjait és éreztem, hogy kezdek én is törni és eltűnni. Ez volt az első alkalom, és még nem tudtam kezelni. Kellett pár megalázó helyzet.
-Te!-szólította meg az egyik srác a másikat. Azt ismered,hogy a buzi elmegy az AIDS teszt eredményéért?
"Mondja neki az orvos:
- Uram készüljön fel, a teszteredmény sajnos pozitív.
Mire a Buzi:
- De doktor úr, még olyan fiatal vagyok, nem halhatok meg.
- Értse meg uram, ez nem játék, jobban kellett volna vigyázni.
- De hát az orvostudomány mai állása szerint ... Szóval biztos fel tud írni valami gyógyszert. - Na jó, felírok magának egy hashajtót.
- Az segíteni fog?
- Biztos nem, de legalább megtanulja, hogy mire való a segge."
Hangosan felnevettek. Én próbáltam az üveglap atomjai közé bújni, olyan közel szorítottam hozzá a fejem, amennyire csak lehetett. Mintha nekem szólt volna. Kivert a víz, remegtem és nem akartam ottlenni. Nem mertem. Kint suhant a gyártelep, rozsdás eszközök, üres épületek. Szívesebben sétálgattam volna ott egyedül. Itt túl feltűnő voltam. És mi lesz ha bent megtudják? Ha már a srácok kitalálták, egy pillantásból, akkor az ismerőseim méghamarabb észreveszik.Elég egy köszönés. Nem ez volt az első ilyen pillantás, volt hasonló, de ennyire nem. Elveszett vagyok, formálódnom kell, kit érdekelnek a szikladarabok. Nem látok ki az érzelmeim tájára, mint ott a buszban, a bőrülésbe és a lelkiismeretembe süppedve, csak nézek ki az ablakon és próbálom kitalálni pontosan mi mellett is haladhattam el.

Új alkotás feltöltése

Kafkai indítás, amit azonnal fel is oldasz egy ironikus fordulattal, szép, pontos, egyszerű nyelven megírt próza, meglepően érett szöveg, különösen, hogy milyen alázatos. Remekül érzékelteti a változást, a megtörést, azt a fordulatot, ami megváltoztatja egy ember életét, amikor igazából nem történik semmi, és mégis elveszik egy paradicsomi nyugalom. Kár, hogy az E/1-es elbeszélő miatt eltávolította a szöveget („biztosítási ügynök vagyok”), mert a szöveg egy fiatal narrátor hangján szól, de még így is remek pályamunka, szívből gratulálok!

Abrázió

És akkor egy giccses őszi reggelen arra ébredtem, hogy meleg vagyok. Na jó, mondjuk ez így pontosan nem igaz. Nem éreztem, hogy tusolás közben máshogy érne hozzám a víz, vagy a reggeli tükörtojásom máshogy nézne rám aranyszemével. Az utcán se néztek rám máshogy az emberek, a buszmegálló kopott fái se hullatták le a nyár utolsó leveleit jöttömre. Rágyújtottam. Egy fiatalabb, talán egyetemista korú srác szólított meg:
-Jó reggelt! Kérhetnék tüzet?
A szemébe néztem, ledermedtem. Olyan kékek voltak a szemei, mint a norvég hajnalok az Északi-tenger partján. Kotorásztam a zsebemben, élveztem a közelségét. Csak félve pillantottam rá, mikor átnyújtottam a gyújtót. Megköszönte. Otthagyott. Zavarodottan mosolyogtam, követtem a szememmel, de mivel többen is voltak a buszmegállóban nem mertem tovább nézni. Megérkezett a régi Ikarus. Fénykrában fehér lehetett és kevésbé benzinszagú. Vagy kerozin. Nemtudom, biztosítási ügynök vagyok, nem értek ehhez.
Elkezdtem szorongani. Nem mert se a buszsöfőr, sem az utasok szemébe nézni felszállás közben. Forgott körülöttem a világ. A hetero világ. Becsuktam a szemem éreztem a sós fuvallatot, de induláskor majdnem elestem. Elszédelegtem a harmadik széksorig és a barna műbőrülésbe süppedtem. Mocskosnak éreztem magam. Letöröltem az ablaküvegről a párát, és hozzányomtam a fejem. Beült elém két tizenéves srác, iskolatáskával, mégis a reggelhez képest ébren, jókedvvel. Hallottam, hogy beszélgetnek, de nem értettem miről, csak vad tengert láttam, ahogy szép lassan magára formálja a sziklafalakat. Azokat a szép, erős sziklákat, letörve a darabjait és éreztem, hogy kezdek én is törni és eltűnni. Ez volt az első alkalom, és még nem tudtam kezelni. Kellett pár megalázó helyzet.
-Te!-szólította meg az egyik srác a másikat. Azt ismered,hogy a buzi elmegy az AIDS teszt eredmenyéért?
"Mondja neki az orvos:
- Uram készüljön fel, a teszteredmény sajnos pozitív.
Mire a Buzi:
- De doktor úr, még olyan fiatal vagyok, nem halhatok meg.
- Értse meg uram, ez nem játék, jobban kellett volna vigyázni.
- De hát az orvostudomány mai állása szerint ... Szóval biztos fel tud írni valami gyógyszert. - Na jó, felírok magának egy hashajtót.
- Az segíteni fog?
- Biztos nem, de legalább megtanulja, hogy mire való a segge."
Hangosan felnevettek. Én próbáltam az üveglap atomjai közé bújni, olyan közel szorítottam hozzá a fejem, amennyire csak lehetett. Mintha nekem szólt volna. Kivert a víz, remegtem és nem akartam ottlenni. Nem mertem. Kint suhant a gyártelep, rozsdás eszközök, üres épületek. Szívesebben sétálgattam volna ott egyedül. Itt túl feltűnő voltam. És mi lesz ha bent megtudják? Ha már a srácok kitalálták, egy pillantásból, akkor a munkába méghamarabb észreveszik. Nem ez volt az első ilyen pillantás, volt hasonló, de ennyire nem. Elveszett vagyok, formálódnom kell, kit érdekelnek a szikladarabok. Nem látok ki az érzelmeim tájára, mint ott a buszban, a bőrülésbe és a lelkiismeretembe süppedve, csak nézek ki az ablakon és próbálom kitalálni pontosan mi mellett is haladhattam el.