Megbélyegzés

Műfaj: Vers

Bolyongok elveszetten.Lelkem húrja meg-megrezzen, mikor az utcára kilépem.
Üres emberek,üres lelkek, üres elmék közt lépkedem kelletlen.
A nap se tekint rám, fénye elfordul s új cél felé suhan menten,
Reám nehezedik az árny vassúlya,védelmezőn óv meg engem.
Védelme nem tart soká, midőn a nap tréfás kedvre lel, s elűzi védelmem.
Sugárzó fénysugár vakít meg engem.
Ó, te balga nap!Látásom elvetted, de fülem hallja s szívem vallja vesztem.
Égető pillantások pásztáznak meredten.
Ocsmány szavakat dobálnak fülembe, Uram kérlek ments meg!
Csúfos pillantások, becsmérlő beszédek égetik lelkem,
Felfordult a gyomrom, fejem émelyeg,
Lábam meglódul, s szárnyra kapok hirtelen.
Loholva szaladok végig gyűlölőim közt, szavuk el-elhalkul már,
Pillantásuk egybeolvad, az egész világ homályossá vál.
Fel-fel az égbe repíts édes istenem, hadd hulljon le rólam a lánc,
Mely rozsdától színezve, kezemet véresre festve oly régóta bánt.
Az én testvéreim, a te teremtményid aggaták rám,
Kik köpködve, csúfolódva beszéltek hozzám.
De bocsásd meg vétkük, hisz még oly tébolyodott a lelkük,
Nevedet is csak a templomban kell félniük, mert családjuk elvárja tőlük,
De édestestvérükön kívül mással nem kell törődniük.
Származásom színe vetett rám ily nagy béklyót, nyelvem pengése emelte fel főjük,
Jelentéktelen másságom által adatott fegyver a kezükbe,
Gondolkodásom szőtt utálatot a fejükbe.
Én most feléd rohanok az elkeseredés tengerébe merülve,
Közülük kikerülve az enyéim felé közeledve,
Hol az elfogadás békés boldogsága fogad be ölelve.

Új alkotás feltöltése