Rojtos röhögés, fültépő csend

4. helyezett / Vers

Málló szavak foszlányai úsznak fejemben,
Mint elgurult barackmagvak fagyott veremben.
Mézízű vér helyett higany minden eremben,
Magamban hintázom egy olvadó teremben.

Igen, rab lettem saját meggyőződésemben,
Igazam úgysem lesz soha, már megértettem.
Idáig álltam, küzdöttem, s elbuktam, de most
Itt lebegek, kínzó múltam ó, oly zavaros...!

És csak jönnek, csípnek, döfnek e gőgös szavak!
Ég gyűlölt bőröm, és letépném, de nem szakad...
Értelmetlen volna, hisz a csúfolt héj alatt
Én eltűntem, csak fáradt almacsutka maradt.

Rekedten sikoltottam, tiltakoztam...némán.
Régen elfeledtem, mi voltam, vagyok...rém tán?
Rojtos röhögés, fültépő csend esnek egymásra,
Rokkant lelkem üres, kiittátok egy hajtásra.

Túl sokáig ütöttem e bús terem falát;
Tenyerem megrepedt, szilánkjai csókolják
Tört jövőm arctalan arcát szitkok szántják...
Tényleg baj, hogy én más vagyok, mint a te fajtád?

?

Új alkotás feltöltése

Oppozíciókra, oximoronokra építesz, az ellentétes hangulatok, a jelző és a jelzett szó között feszülő ellentétek miatt, kimerevedik a szöveg, kemény, számonkérő hangon szólal meg, miközben formailag pattogós, rímre élezett sorokkal dolgozik: ez az ellentét a leghatásosabb benne. Ez vers szinte slam, biztosan hatásos lesz előadva is.