Színek. Szavak.

Műfaj: Novella

A forradalmár kilépett az utcára.

A szürke ég és a szürke aszfalt közé zárt szürke fények a világ színpalettáját monokrómmá változtatták. Szürke házak. Szürke fák. Szürke utcák, villamosok, autók emberek...

Szürke gondolatok.

Kivéve a forradalmárt. Ő mindent vörösen látott. Vörösen akár a haragja. Elhatározásra jutott. Ő lesz az aki színt ad a világnak. Gondolataival. Szavaival.

Hiszen megtehette.

Semmi sem állt az útjában. Érezni szabad. Gondolkodni szabad. Szólni szabad.

Teltek a napok, hetek hónapok. A forradalmár beszélt, írt, hangot adott. És a világ pedig... nem változott.

Hiszen ki is volt ő? Csak egy újabb elégedetlenkedő. Valaki, akinek megint nem jó semmi se. Hiszen minden jó így szürkén, nem? Jó úton járunk. Mindenki ezt mondja. Mindenütt ezt látjuk. Mindenki nem tévedhet. Ezáltal az sem, aki megmondja, mit hisz mindenki.

Persze szabad máshogy gondolni. Szabad tévedni. Hiszen minden más gondolat tévedés. Tévedni pedig jogunk van.

Tévedni pedig jogom volt, gondolta az, aki egyszer forradalmár volt. Aki egyszer rémisztő színekben látta a gyönyörű szürke világot.

Hisz mi is lenne ha nem volna egy mindenhonnan felénk áradó közös eszme, egy gondolat ami megmondja hogy hogyan éljünk?

Mi is volna, ha mindenki saját színeiben látná a világot, s esetleg terjesztené is azt másoknak? Ha nem egy közös szürkeségből kapna mindenki, hanem egymás színeiből alkotnának valamit?

Káosz?

Nem.

Szólásszabadság.

Új alkotás feltöltése