Akkor most...

Műfaj: Slam poetry

Sötét vagyok.
Felhős, közvilágításkiégős éjszaka,
Amelyben a kamu romantikus élményeidet fialtad.
Sötét!
Amilyenben nem találsz fényt, akárhova bámulsz, bennem nincsen világosság.
Olyan sötét vagyok, mint a rottweilered szőre, ami előlem őrzi házadat.
Én vagyok a szobád magánya áramszünetkor.
Én vagyok az árnyékod. Akkor, amikor nem vagy önmagad árnyéka.
Én vagyok a tumblr-s kiscsajok ruhái
Én vagyok az, amit a WC-kagylóban hagysz.
Rosszul vazelinezett fasz.
Ellenem vagy, de nem bírnád ki, hogy ne igyál meg minden reggel, mert azt hiszed hogy felkelsz tőlem.
A Samsung Smart TV-d képernyője vagyok, amikor nem nézed a szarabbnál szarabb műsorokat.
A színemről flesseled be a szűk ánuszokat.
A csizmád színe vagyok, amiben a fideszes rendezvényeken népművészet ifjú mesterét játszol,
Közben nem is tudod mi a különbség Mezőség és Mezőföld között
Az én színem pedig csak megragadt valahol a Plútó és a Föld között.
Én vagyok a pupillád, ezért nem látsz, vagy csak nem is nézel semminek.
Vagy általam látsz? Ez az én utópiám. Elmélet.
Az elfogadásod csupán elvvé lett.
Én vagyok a kukászacskó, dobjam be magam magamba.
Bizonyos fizika szerint nem az egyszerű sötétség vagyok, hanem a minden szín összessége.
De te ezt sem hiszed el, mert te jobban értesz hozzá.
Sztifönkingesített változata vagyok az életnek.
Természetfeletti vagyok.
Vámpír, csak nem olyan szép, mint ahogy a filmekben látod.
Sötét vagyok mint a bronxi vagy az olaszliszkai éjszaka. Amit Kölcsey-nek csak a fél szeme lát.
Mert hát te vagy Kölcsey. Én hogy lehetnék olyan nagy, mikor se piros, se fehér, se zöld nem vagyok,
Csak a sötét.
Nem világos, hogy miért ne lehetnék világos. Lehet, azért mert sötét vagyok.
Akármilyen fényben állok veled szembe, akkor is az maradok.
Inkább lennék átlátszó, mint állandó sötét.
Láthatatlanként el sem találna a sörét.
Táncolnék színes, buzis lufik között feltűnően egy kivilágított színpadon.
Akkor is, úgy is csak egyet látnál: „ez itt kurva sötét!”

Akkor most ki a sötét? Én?

Új alkotás feltöltése