Kinek arca más

10. helyezett / Vers

Vesszen hát, hulljon
Ki nekem ellenem, s múljon
El nyomtalan,
Hisz benne magamat

Ismerem meg egy törött,
Görbe tükör szilánkjai mögött.
Miféle ármány ez,
Mitől arcom mása lesz

Rémítő, kopott torzó?
El vele, hisz külleme más, mely mögül morgó
Vadként rám tekint, s haragként
Lobog parázsló indulta mély

Állati, démon gondolat között.
A vad riad, s az űzött,
Hajszolt ember kimerülten
Rogy porba, nehéz lábam előtt, erőtlen

Sóhajt lehelve felém.
Győzedelmeskedett hát az erény,
S a dicső fensőbb ember.
Végül pengével, kezemmel

Sújtani készül gőgös akaratom.
De ekkor fölnéz a vad, s remeg karom
Ahogy szemből szembe nézek.
Azonban hirtelen, gyenge markom akár a végzet

Árnyának
Tollal fedett szárnya,
Lecsap a vas, a kéz,
Fejet metszve le a kés

Hűvös acélja.
Ekkor nézem meg igazán, a néma
Szótlan arcot.
Ujjam zsibbadtan ejt ki kardot

Kezem szoros, konok
Öléből, mert lábamnál a kopott
Földre önnön arcom borul.
Látom már azt ki rám vissza tükrömből mordult.

Kétség ül ezentúl fájó lelkemre,
S többet egyetlen emberre,
Legyen bármily más
Kezem nem emelem, szót nem fröcsög szám.

Mert jobb vagyok-e én, ki gyűlöl,
Annál, ki némán gyűlő
Szennyes szavak
Fekete árja alatt

Meggörnyedve bár, de büszke
Világa romja, üszke
Fölött.

Új alkotás feltöltése

Itt-ott kicsit nehezen követhető a gondolatmenet íve. Talán érdemesebb volna kissé világosabbá tenni, és egyszerűsíteni akár a mondatszerkezeteken, akár a túlírt képeken (pl. „a végzet / Árnyának /
Tollal fedett szárnya”).