Feketén? Fehéren? Szürkén.

5. helyezett / Slam poetry

A rólad mára rá vált.
A mára holnapra tegnapra vált át.
A jövő jelen. Jelenem a múlt, szavaim a forgatás, elforgatás, kiforgatás.
A mám holnapra múltra vált át, a holnapom azután tegnappá vál át.
A magyarom, na az marad magyar, bár ha úgy vesszük az ország magyara holnapra orosz, az meg fehér, szóval Magyarország sötét, szóval a nemzetem tegnap még kommunista, ma meg csak álszocialista.
Anyád ma még támogat, tegnap meg üvölt.
A tegnapom az igazi holnap.
A holnapom csak egy átbaszás, menekül honlapom, ne nyisd meg többé a honom...lapját.
Hétfőn még csak menekültél, szombatra futsz igazán, ma írsz, tegnap bedobod a kukába.
"Ez mind szemét Cicuka!"- mondod a holnapnak, mintha értené téveteg téveszméd hollétét.
A feketeség nekem a legfehérebb, a rasszizmus meg a legkeményebb.
Tegnap megkérdezték, ma pont elfelejtesz válaszolni és az ember meg a kenyér fehérségére hivatkozva, megvonod magadtól a holnapután feketeségét.
Hogy a fekete az új nem ember?
A cigányok meg rabolnak?
Ő meg a legszentebb szutyok, szomorú szamuráj aki valaha fehérebb volt, mint a téveszméd.
Nekem a cigány a főmagyar - ne félj, hidd el ez így marad - a nagymagyar, a jómagyar.
A gyűlölet utánad untalan, szüntelen szalad.
De ne!
Ne figyelj a sok alliterációra, csak így akarom tudatosítani, hogy ez bazmeg....
A tegnapom a holnapom legrosszabb mája.
A magyarom a leggyengébb magyar...talanságom.
Mondja csak napsütötte Uram! Önt kirekeszti ez a kirekesztő kereszténység?
Tegyen keresztbe a keménységért.
Tőlem kérdezték meg már, hogy miért ilyen sötét a bőröm. Voltam egyszerre náci és zsidó, meg keresztény és voltam már nagyobb hipokrita, mint az a buta kereszt meg maga a tény, hogy én csak legyintettem, elintettem, átintettem. Vagy talán éppen fel. A középső ujjamat innen el..
Az utolsó felütésem, hogy aki fél az nem ver..át.
Az egyetlen átütésem, hogy aki ír az nem szenved...hiányt - de minden másban szenved.
A fekete nekik az új nem elég fehér. Nekem Te.
De nem!
Most bazmeg nem fogok rólad beszélni, max a tudatlanságról - két sötét arc jön velünk szemben az utcán, mosolyognak. Leállnak velünk, én remegek, Ők, mintha misem volna természetesebb bájcsevejt folytatnak. 15 perc, 15 évesen két vadidegennel, akik nem félnek. Gátlástalan állatokkal-a pánikkal, - amit akkor látok amikor szorosabban fogod a táskád, mint addig, vagy a megkeresed a telefonodat, hogy megvan e még. Nekem Te nem vagy magyar!
Nekem magyar az aki felvállalja holnaputánja másságát és tegnapja szükségtelenségét.
Aki nem fél és nem cselekszik, félszavakat utánad nem dobál.
Valaki aki elfogadja azt ami a másik és nem menekül, de odébbáll.
Nekem a magyar, hogy kerítést azt max házköré. Máshova ne.
Nekem a magyar, hogyha Te megütöd, Ő visszaüt, de legalább a fogadat majd megtarthatod.
Nekem a magyar az elmenekülni vágyás, hogy tegnap féltem ebben az országban élni- de ma csak egyre jobban fázom.
A holnapom az Ön tegnapja, meg holnaputánja, hogy köszönöm, ma elolvasott de nem teszek másnap érte komoly köszönetet. Ne meneküljön a közéleti közönytől! Ez csak az skizofréniám koporsója, kopogtat, űzze el! Menjen el! Magyarország itt nem befogad, csak mérlegelve mérlegel. Vágja fejbe mérleggel!
A rasszizmus számomra az az érzés, amikor apám fekete nőt lát, mindig fanyar pofát vág, én meg csak nézek barnán bambán.
Nem fogok hazudni. A legnagyobb igazságom, hogy aki tegnap félt, az holnap nem fog bátor lenni.
Nekem Ő a holnapom és a mám és a tegnapom, meg az életfogytig tartó másnap.
Nekem Ő minden, amit koldus kíván másnak.
Nekem Ő a lányok után fütyülő kiskamasz, aki nem menekül, csak bebújik a csigaházba untalan. Persze, akkor se a sajátjába.
A rólad mára rá vált.
Az én holnapra arra vált át.
A fekete tegnaptól csak értékét vesztett fehér. - Ma már nem félek. De álmomban a két sötét arc még kerget. Mosolyognak. Elhitetik velem, hogy van értelme. Visszamosolygok. Hiszek bennük, emberekben - a láthatatlan kisebbségben - s, többé nem félek.

Új alkotás feltöltése

Jó az „itt a piros, hol a piros”-játék az idősíkokkal. Mindamellett érdemes volna kicsit feszesebbre, szigorúbbra és egyértelműbbre húzni a szöveget, mert néhol logikailag nem koherens (pl. „Nekem a magyar az elmenekülni vágyás, hogy nem félek ebben az országban élni”).

Feketén? Fehéren? Szürkén.

A rólad mára rá vált.
A mára holnapra tegnapra vált át.
A jövő jelen. Jelenem a múlt, szavaim a forgatás, elforgatás, kiforgatás.
A mám holnapra múltra vált át, a holnapom azután tegnappá vál át.
A magyarom, na az marad magyar, bár ha úgy vesszük az ország magyara holnapra orosz, az meg fehér, szóval Magyarország sötét, szóval a nemzetem tegnap még kommunista, ma meg csak álszocialista.
Anyád ma még támogat, tegnap meg üvölt.
A tegnapom az igazi holnap.
A holnapom csak egy átbaszás, menekül honlapom, ne nyisd meg többé a honom...lapját.
Hétfőn még csak menekültél, szombatra futsz igazán, ma írsz, tegnap bedobod a kukába.
"Ez mind szemét Cicuka!"- mondod a holnapnak, mintha értené téveteg téveszméd hollétét.
A feketeség nekem a legfehérebb, a rasszizmus meg a legkeményebb.
Tegnap megkérdezték, ma pont elfelejtesz válaszolni és az ember meg a kenyér fehérségére hivatkozva, megvonod magadtól a holnapután feketeségét.
Hogy a fekete az új nem ember?
A cigányok meg rabolnak?
Ő meg a legszentebb szutyok, szomorú szamuráj aki valaha fehérebb volt, mint a téveszméd.
Nekem a cigány a főmagyar - ne félj, hidd el ez így marad - a nagymagyar, a jómagyar.
A gyűlölet utánad untalan, szüntelen szalad.
De ne!
Ne figyelj a sok alliterációra, csak így akarom tudatosítani, hogy ez bazmeg....
A tegnapom a holnapom legrosszabb mája.
A magyarom a leggyengébb magyar...talanságom.
Mondja csak napsütötte Uram! Önt kirekeszti ez a kirekesztő kereszténység?
Tegyen keresztbe a keménységért.
Tőlem kérdezték meg már, hogy miért ilyen sötét a bőröm. Én csak legyintettem, elintettem, átintettem. Vagy talán éppen fel. A középső ujjamat innen el..
Az utolsó felütésem, hogy aki fél az nem ver..át.
Az egyetlen átütésem, hogy aki ír az nem szenved...hiányt - de minden másban szenved.
A fekete nekik az új nem elég fehér. Nekem Te.
De nem!
Most bazmeg nem fogok rólad beszélni, max a tudatlanságról - fekete férfi jön velünk szemben - amit akkor látok amikor szorosabban fogod a táskád, mint addig, vagy a megkeresed a telefonodat, hogy megvan e még. Nekem te nem vagy magyar!
Nekem magyar az aki felvállalja holnaputánja másságát és tegnapja szükségtelenségét.
Aki nem fél és nem cselekszik, félszavakat utánad nem dobál.
Valaki aki elfogadja azt ami a másik és nem menekül, de odébbáll.
Nekem a magyar, hogy kerítést azt max házköré. Máshova ne.
Nekem a magyar, hogyha Te megütöd, Ő visszaüt, de legalább a fogadat majd megtarthatod.
Nekem a magyar az el menekülni vágyás, hogy nem félek ebben az országban élni - de egyre jobban fázom.
A holnapom az Ön tegnapja, meg holnaputánja, hogy köszönöm, ma elolvasott de nem teszek másnap érte komoly köszönetet. Ne meneküljön a közéleti közönytől! Ez csak az skizofréniám koporsója, kopogtat, űzze el! Menjen el! Magyarország itt nem befogad, csak mérlegelve mérlegel. Vágja fejbe mérleggel!
A rasszizmus számomra az az érzés, amikor apám fekete nőt lát, mindig fanyar pofát vág, én meg csak nézek barnán bambán.
Nem fogok hazudni. A legnagyobb igazságom, hogy aki tegnap félt, az holnap nem fog bátor lenni.
Nekem Ő a holnapom és a mám és a tegnapom, meg az életfogytig tartó másnap.
Nekem Ő minden, amit koldus kíván másnak.
Nekem Ő a lányok után fütyülő kiskamasz, aki nem menekül, csak bebújik a csigaházba untalan. Persze, akkor se a sajátjába.
A rólad mára rá vált.
Az én holnapra arra vált át.
A fekete tegnaptól csak szimplán értékét vesztett fehér - és közben, azon gondolkozom, hogy milyen szörnyen embertelen azt mondani valakinek: cigány.