A fehér ötven árnyalata

2. helyezett / Slam poetry

Szóval a kenyér és a bőr színe fehér?
Fel a kezet, akinek kell ez a felekezet

Azért jöttem, hogy mondjak valami fontosat.
Nézd a világ testén egyre sűrűsödő foltokat.
Semmi sem egynemű én meg nem vagyok kétszínű,
Megmondom a tutit feketén-fehéren
A bőrszín nem bűn, de nem is érdem
Ha nem megy elsőre nem ítélni, de itt élni, próbáld újra.
A macskánál is van kilenc kezdés.
Már rég nem divat a kirekesztés.
fogd be, adj
És befogadj
Tanulj meg kicsit tolerálni,
Az örök hátramenetelből kihátrálni,
Ó, ió, ció, náció,
Azt mondod a náci jó,
Meg a diszkrimináció?
Akkor intsük le az összes kötözködőt,
Meg a más országokba költözködőt,
És építsük együtt a közös jövőt.
Bármi van: a magyar lázad
Erre nincsen magyarázat
Persze néha túl sok az ámítás, meg kis ködösítés,
Hisz nem is olyan jelentős a kiközösítés.
Könnyű a más hibáját keresve, a metszetet meg se találni,
Mint a más színű embereket elszeparálni.
Ahol a származás,
És nem a tettekről történő számadás számít, meg nem a tudás,
Ott nélkülözhetetlen a megalkuvás.
Örökletes gond maradna,
Ha az ötletes propaganda
Minden szót a szánkba adna.
Mert házunk a hazánk,
S habár rossz irányba húzunk,
Jönnek még lakni hozzánk.
Néha a fogunk össze koccan
De akkor is össze fogunk és együttműködünk
Mert csak együtt működünk.
A világ egy hatalmas madáranya, szárnya alatt a
Sok kis fióka és a fehér ötven árnyalata.
Ne bántsátok a fekete rigót, mert habár nem olyan ritka, mint a fehér holló, kisebbségben él.
Fogadjuk el egymást, de először magunkat, és akkor bocsánat a közhelyekkel dobálózó kilengésemér'.
Egyelőre:
Legyünk mind egyenlőek.
Ha elindulunk úgyis egy előre
Egy hátra,
De hátha
megleljük a kereszteződést
És kitöltjük az egymás szívén keletkező rést.

Mert habár a kenyér színe fehér
Egy rozscipó mindennel felér.
Egy cipóban járunk, nem vitás
Lehet a kenyér is bundás,
Kovászos vagy kelt, magos és szeletelt,
A kifli görbe, a zsemle telt.
A pita nem pite, de miért is legyen más?
Hisz minden pékáru más miatt legendás.
Van pékem hozzá kimondani:
Azt igazolja jelenlétetek és jelenlétem,
Hogy mind egyek vagyunk, egyazon kemencében.

Új alkotás feltöltése

Ügyes és szellemes, és jó a felépítése is, jól követhető az íve. Tényleg klassz. (Viszont a „zúgolódva fájok” talán túlzás azért.)

A fehér ötven árnyalata

Szóval a kenyér és a bőr színe fehér?
Fel a kezet, akinek kell ez a felekezet

Azért jöttem, hogy mondjak valami fontosat.
Nézd a világ testén egyre sűrűsödő foltokat.
Semmi sem egynemű én meg nem vagyok kétszínű,
Megmondom a tutit feketén-fehéren
A bőrszín nem bűn, de nem is érdem
Ha nem megy elsőre nem ítélni, de itt élni, próbáld újra.
A macskánál is van kilenc kezdés.
Már rég nem divat a kirekesztés.
fogd be, adj
És befogadj
Tanulj meg kicsit tolerálni,
Az örök hátramenetelből kihátrálni,
Ó, ió, ció, náció,
Azt mondod a náci jó,
Meg a diszkrimináció?
Akkor intsük le az összes kötözködőt,
Meg a más országokba költözködőt,
És építsük együtt a közös jövőt.
Bármi van: a magyar lázad
Erre nincsen magyarázat
A rassz nem rossz,
De ha azt mondod: vannak felsőbbrendű fajok
Én egyet értek, hogy nem értek egyet veled és zúgolódva fájok.
Persze néha túl sok az ámítás, meg kis ködösítés,
Hisz nem is olyan jelentős a kiközösítés.
Könnyű a más hibáját keresve, a metszetet meg se találni,
Mint a más színű embereket elszeparálni.
Ahol a származás,
És nem a tettekről történő számadás számít, meg nem a tudás,
Ott nélkülözhetetlen a megalkuvás.
Örökletes gond maradna,
Ha az ötletes propaganda
Minden szót a szánkba adna.
Mert házunk a hazánk,
S habár rossz irányba húzunk,
Jönnek még lakni hozzánk.
Néha a fogunk össze koccan
De akkor is össze fogunk és együttműködünk
Mert csak együtt működünk.
A világ egy hatalmas madáranya, szárnya alatt a
Sok kis fióka és a fehér ötven árnyalata.
Ne bántsátok a fekete rigót, mert habár nem olyan ritka, mint a fehér holló, kisebbségben él.
Fogadjuk el egymást, de először magunkat, és akkor bocsánat a közhelyekkel dobálózó kilengésemér'.
Egyelőre:
Legyünk mind egyenlőek.
Ha elindulunk úgyis egy előre
Egy hátra,
De hátha
megleljük a kereszteződést
És kitöltjük az egymás szívén keletkező rést.

Mert habár a kenyér színe fehér
Egy rozscipó mindennel felér.
Egy cipóban járunk, nem vitás
Lehet a kenyér is bundás,
Kovászos vagy kelt, magos és szeletelt,
A kifli görbe, a zsemle telt.
A pita nem pite, de miért is legyen más?
Hisz minden pékáru más miatt legendás.
Van pékem hozzá kimondani:
Azt igazolja jelenlétetek és jelenlétem,
Hogy mind egyek vagyunk, egyazon kemencében.