Az ügyvéd

Műfaj: Novella

A reggeli harmat még csak éppen, hogy lecsapódott Korlut macskakövein, mikor Arger kilépett az utcára. Szőke haja különös árnyalatot vett a felkelő nap sugaraitól, de ez őt a legkevésbé sem zavarta. Az viszont annál inkább, hogy kedvenc kávézója megint zárva volt, így kénytelen volt már megint az olcsó automatából venni a fekete nektárt. Ideje híján sétálva kellett elfogyasztania a frissítőjét, ugyanis tíz perccel később a bíróságon kellene lennie, ám nem futhatott, mert félt, hogy esetleg leissza öltönyét. A gyorsmozgó megállójába érve, már meg is itta kávéját és poharát kidobta a legközelebbi szemetesbe. Rajta kívül még hárman álltak a megállóban. Egy magas, hosszú szőke hajú, sárga szemű úriember, akinek hosszú hegyes fülei könnyen kivehetőek voltak a különös fényviszonyok ellenére. A másik, egy nagyon alacsony nő, akinek legörbülő orra komikusan hatott, kerek fülei és csupasz fejtetője mellett. A harmadik pedig Argerhez hasonlóan egy ember volt, de jóval messzebb állt a fentebb említett két teremtménytől. Végül befutott a gyorsmozgó, hatalmas zaj és csikorgás kíséretében. Páran leszálltak, de még úgy is hatalmas tömeg volt rajta. Szőke főhősünk és várakozó „társai” felfurakodtak a mozgó tömegprésbe. Arger ránézett karórájára és megállapította, hogy még öt perce van beérni, amely helyzetét tekintve igen csak lehetetlennek tűnt. Az ajtók hangos berregéssel becsukódtak és a jármű, megtömve különös élőlényekkel, megindult.
Az utazás viszonylag nyugodt volt. Mikor megálltak, páran leszálltak, páran felszálltak, de tömeg, mondhatni állandó maradt. Ez a nyugodt utazás körül-belül öt megállóig volt nyugodt, amikor is egy hatalmas kiáltás törte meg a csendet, melyet rengeteg szitokszó követte. Arger próbált kimagasodni a tömegből, hogy lássa, mi történik, de nem volt elég magas hozzá, így csak a hangok alapján próbált rákövetkeztetni az eseményekre. Egy férfi hangját lehetett hallani, ahogy mindenféle szörnyűségeket vág, egy általa „törpének” nevezett lényhez.
- Lapátfülű szörnyeteg! Hogy van merszed hozzám érni azzal a zsíros bőröddel? Koszos alsóbbrendű létforma! Hálásnak kéne lenned, hogy egyáltalán egy levegőt szívhatsz az emberekkel! - és még sok más hasonló dolgot hangoztatott hangosan, mielőtt elhallgatott.
Csönd lett. Nagyobb csönd, mint még azelőtt. Argernek ökölbe szorult a keze. Szólni akart. Meg akarta ütni azt a férfit, ám nem tehette. Nem látta ki az, és nem volt mersze megkérdezni sem. Csak úgy tett, mint a többiek. Csöndben megvárta a megállót ahol leszállhat és úgy tett, mintha meg sem történt volna. Így kissé zaklatottan és több mint tíz perc késéssel megérkezett az észak-korluti bíróságra. Az előcsarnokban már vártak rá és amint megkapta a fejmosást, be is vezették egy szobába. Odabent, egy fiatal lány ült. Hosszú fehér haja volt, rikító sárga szeme és két hosszú egyes füle. Illetve egy és fél, ugyanis az egyik úgy nézett ki, mintha levágtak volna egy nagyobb darabot belőle. Amint a kísérő kiment a szobából, kettesben hagyva a szőke férfit, és a fehér lányt, Arger bemutatkozott.
- Szervusz. Arger Pletovik vagyok, de szólíts csak Argernek. - mondta és leült az egyik fotelba. A lány nem válaszolt. Pár perc néma csönd után a férfi szólalt meg ismét. - Téged hogy hívnak?
- Kleril. - jött a válasz.
- Kedves Kleril. Azért vagyok itt, hogy ezen a bírósági tárgyaláson a te ügyedet védjem. Már tájékoztattak arról, hogy mi történt, de szeretném, ha a te szemszögedből is rálátást kaphatnék a helyzetre. Elmesélnéd, hogyan történt? - kérdezte a lányt, aki bólintott.
- Az egész egy héttel ezelőtt történt. Éppen a boltba igyekeztem, hogy vacsorának valót vegyek, amikor megjelent az a férfi. Ártó dolgokat mondott nekem. Szavaival a férgek szintjére alacsonyított le engem. De ez még annyira nem is zavart. Megszoktam már, hogy így beszélnek velem az emberek, ezért csak mosolyogtam és bementem a boltba. De amikor kijöttem, a férfi ott várt rám. Letámadott, és kitépte a kezemből a szatyrot mondván, az örökéletű szörnyeknek nincs szükségük ételre.
- Nem is próbáltál ellenkezni?
- Természetesen próbáltam. De amikor megrúgtam, fellökött és rugdosni kezdett. Amikor pedig már mozdulni sem tudtam, elővett egy kést és… - nem folytatta, csak előregörnyedt és kezeivel a füleit tapogatta. Arger meg szerette volna ölelni, de visszafogta magát. A munkáját jött végezni. Ezután még amit lehetett megbeszéltek. Arger elmondta a tárgyalás menetét, mikor mit szabad, mit nem. Eközben a tárgyalóteremben már gyűltek a tömegek. Az egyik oldalon sok furcsa kinézetű lény, a másikon pedig csak emberek. Szinte mindegyikük megvető szemekkel nézett a másik félre, de provokálni senki sem merte a másikat. A tárgyalás megkezdéséig még négy perc volt. A bíró és a könyvelője már a helyükön ültek és halkan beszélgettek valamiről. Nem sokkal később besétált a sárga szemű lány ügyvédjével együtt és leültek a bíró asztalával szemben elhelyezett asztalhoz, a vádlottak asztalához. Nem sokkal azután csend lett a teremben és hallhatóvá váltak a kopogó léptek, melyek az egyik oldalsó ajtó felől jöttek. Egy férfi lépett be a terembe. Haja ugyanolyan szőke volt, mint Argeré, de egy kicsivel hosszabb és rendezetlenebb. Helyet foglalt a bíró melletti széken és váltott vele párszót. Ezután kezdetét vette a tárgyalás.
- A vádlott, egy harminckét éves Manúdzsur származású nő. A vád szerint fizikailag bántalmazott egy vele ellenkező nemű és embert. Igaz ez? - kérdezi a bíró.
- Mélyen tisztelt bíró úr. - szólal meg Arger - Az igaz, hogy a vádlott dulakodásba keveredett, azonban amit ő tett, az csak puszta önvédelem volt. Nem ő…
- Tehát igaz, hogy fizikailag bántalmazott egy embert? - vágott a szavába a bíró mély, dörgedelmes hangon. Arger úgy érezte, nem most van az ideje a magyarázkodásnak.
- Igen. - mondta. Csönd volt a teremben, csak a jegyző gépének kattogását lehetett hallani, majd mikor az is elhallgatott, ismét a bíró szólalt meg.
- Az állami közbiztonsági törvénykönyv hatodik bekezdése értelmében, a vádlott Kleril von Dreluirt négyezer aranyérme befizetésére, vagy ha arra nem képes, akkor hat hónap szabadságvesztésre ítélem. - mondta ki az ítéletet. Arger szinte azonnal tiltakozott, de elutasították. Esélye sem volt megvédenie a vádlottat. A tárgyalást két nagy kalapácsütéssel le is zárták és mindenki ment haza a maga dolgát végezni. Még Klerilt is kivezették, egyedül csak ügyvédje maradt ott ülve, magába roskadva, elgondolkodva azon, miért is dolgozik olyan városban, ahol csak jelképesen fogadják el egymást a lények. Mivel választ nem talált rá, úgy döntött, ő is elhagyja a helyiséget.
Az aulába lépve, megpillantotta a bírót és a sértett férfit, amint mosolyogva kezet ráznak egymással. Ha kicsit jobban fülelt volna, még a beszélgetésüket is hallhatta volna, ám ismerve saját természetét, talán jobb döntés volt, hogy nem tette, máskülönben mire oda értek volna a biztonságiak, már két összevert test várta volna őket és a véres kezű ügyvéd.
Arger nagyon sokat gondolkodott azon, miért gyűlölik egymást a lények. Miért van az, hogy még a bíróságon sem néznek jó szemmel a más kinézetű lényekre. Mindenkinek megadatottak ugyan azok a jogok. Elméletileg mind egyenértékűnek kellene lenniük. Amikor főhősünk ilyenekre gondolt, felgyúlt a szívében a tenni akarás lángja. Ezért lett ügyvéd. Ezért él ott, ahol él. Mint ember, az élete túl rövid, így tennie kellett valamit. Hát tett valami jót. Aznap is tett valami jót, amikor belépett a bírósági tárgyalóterembe. Megmutatta az összes padsorban ülő összes élőlénynek, hogy ő, mint ember, igen is harcolni fog annak, akinek más még kenyeret sem adna. Ilyen ember volt Arger Pletovik. Ilyen ember lehetne mindenki.

Új alkotás feltöltése