Jó színe van, meg anyaga

Műfaj: Novella
Téma: Erőszak

Zolinak nagyon szép cipője van és rettentően büszke rá. Öt éve találta és azóta nem is látták nélküle. Amikor csak teheti eldicsekszik vele. Nem talál benne hibát. Gyakran alszik vele egy ágyban. Elalvás előtt még perceken keresztül kémleli, fürkészi. Teljesen elmerül az alakjában, mindig meglepődik mikor hozzá ér, hogy milyen bársonyos és puha is. Kényelmessége miatt többet sétált, ergo sportolni is elkezdett.

Ma éppen az utcán diadalittasan sétálgat első osztályú lábbelijében, miközben fagylaltot nyalogat a tikkasztó falusi hőségben. Köszön régi jó barátainak, a jól bejáratott beszélgetéseket folytatja velük, majd mikor össze gyűlik a csoport bemennek a kocsmába; vidéki hétköznapok.

Itt van András, aki nem rég engedték ki a börtönből lopásért, és persze a jó öreg Péter. Ő éppen fegyelmi alatt áll tömegverekedés miatt. A legfiatalabb közülük István. Igencsak tömzsi és eléggé pénzes, mivel ő a helyi uzsorás. Emiatt nem is mer velük senki kötekedni törzshelyükön. Mindannyian lehurcolt kilencvenes évek-béli ruhákat hordanak.
Zoltán kéri a szokásos nagyfröccsét és helyet foglal. A zöldre festett vastag fából összeverbuvált helyiség bűzlik az áporodott alkohol szagtól. Mikor mindenki leül a saját székére megkezdődik szép lassan a szokásos vita a politikáról, vallásról, kapcsolatokról.

- Hát mindegy is, mert ennek is mi isszuk meg a levét! Bár nem csak ennek. – meghúzza sörét István és erre mindenki felnevet.

Miután a hatalmas hahotázás lecseng mindenki fel áll és elindul a pult felé még egy kör reményében, de még mielőtt odaértek volna Zoli el esett a lábában. Hatalmas kacagás tört fel a kis épületből. A szomszédban lakók meg is ijedtek mivel onnan legfeljebb a mulatós zene szokott szólni zárás előtt nem sokkal. Zoltán zaklatottan és idegesen köszönés nélkül távozott.

Mikor haza ért nagy hévvel vágta be maga után az ajtót, rágyújtott és ledobta magáról hőn szeretett cipőjét. Csak úgy repültek a lábairól egyenesen a fehér falnak, így kisebb sárfoltokat ejtve rajta. Emiatt csak még haragosabb lett. Utána elővett egy olcsó, viszont hideg sört és le-föl sétálgatott vele, miközben egyre mérgesebbnek látszott. A sörös üveggel beleütött a faasztalba, ami kis zöld, tükröződő szilánkokra tört. Az játszotta mintha egy darabbal meg szurkálná és egyre közelebb szurkált surranójához. Majd véletlenül megbökte.

- Menj és takarítsd fel a többit. – szólt rá erélyesen miközben nagyot nyelt, ezzel elfojtva sírós hangját.

A takarítás közbe beleállt apró üvegszilánkokat később segített neki kiszedni. Valamilyen folyadék szivárgott ki belőle, ami vörösre színezte a vizet. Ettől Zoli nagyon megijedt és úgy tűnt, hogy most már lenyugodott. Elterült a nappaliban heverő kék, antik kanapén részegen és ismét rágyújtott.

A cipő közben óvatosa és csöndben elkezdett a vacsorát főzni. Buzgón aprította a hagymát. Ekkor egy átlátszó, sós vízszerű folyadékot csöpögtetett magából. Gyorsan elkészült. Büszke volt magára, hogy ilyen gyorsan készen lett. Miközben terített véletlen le ejtett egy villát. Most ő volt halálosan megrémülve. Zoltán valamit félálomba kiabált a kanapéról artikulálatlanul ordítva. Egy nagy puffanás hallatszott, utána sok kicsi, aztán annál hangosabb és mélyen dübörgő lépések. A cipő shockos állapotba esett. Ismét ontani kezdte magából a sós nedűt. Mikkor Zoltán betoppant a szobába hatalmasnak, óriásinak látszott kis termete ellenére.

Rövid haján két kis kiálló tincs díszelgett a homloka előtt ellentétes irányba mutatva. WC papír lengett ki farzsebéből egyenes a földig lógva. Feje vérzett, mivel szerencsétlenül esett le az ágyáról beverve azt és idegességtől pedig vér vörös volt. Majd hozzá szorította lábbelijét a falhoz. Nézett rá. Hosszan. Perceken keresztül egyetlen pontra figyelt. Egy pillanatra sem vette le róla a szemét és száján a vigyor egyre csak görbült. Foga eléggé sárga volt a sok cigarettától. A Cipő mit sem sejtve lógott ott percekig kiszolgáltatottan. Zoltán pedig ördögi mosollyal az arcán élvezte a pillanatot.

Új alkotás feltöltése