Négy fal közé

4. helyezett / Slam poetry
Téma: Erőszak

Tegnap a villamoson egy faszi azt mondta a nőjének, hogy „olyan ronda vagy, hogy téged még meg sem erőszakolnának”.
És akkor,
ott helyben,
Ő maga
meg is tette.
Egy mondattal.
És a nő hallgatott, csend volt.
Nem árulkodott, mint hajnali sikátor.
Mennyi csend lehet kettejük életében, délutánok tengerében, két gyereksírás között, egy elcseszett vacsora fölött, vagy inkább csak a nő szemében.
És egy rohadt hipokrita vagyok, mert én is csendben maradtam, mint a többi ember, akikkel összenéztem.
Nincs szemtanú.

„Nem az én…nem az én gondom” – és halkan nyugtatom kezemmel mellkasom. – „nem az én..”

Hisz nekem se volt ott soha senki.
Apám egyszer részegen azt mondta, hogy nem lesz belőled
soha
senki.
Hány élet épült erre a két szóra?
Mert most már kezdek félni, így lassan, tíz év távlatában.

„nem a te… nem a te gondod” – és halkan nyugtatod. - "nem a te..."

Erőszak a Margit-szigeten, erőszak a gólyatáborban, erőszak a húgod sátrában, erőszak anyád túlórájában, erőszak otthon,
négy fal között,
négy, nem olyan vastag fal között,
hogy ne halljam, ahogy egymással ordítotok, négy rohadtul nem olyan vastag fal között, hogy ne halljam, ahogy egy tányér egy gyerekkort tör össze saját darabjai tükrében.

„nem az én…nem a te…ez a mi..” – és egyre hangosabban nyugtatom, mert ha az erőszak betegség, akkor népbetegség. Ha az erőszak betegség, akkor áttétes. Ha az erőszak népbetegség, akkor hogyan tovább?
Mert már a mi gondunk.

Végre van bennünk közös.
De ha ez kell legyen az, az ami összeköt, akkor
a tömeg legyen fekete gyászmenet.
A tömeg legyen fekete gyászmenet, én meg majd fekszem a koporsóban.
A tömeg legyen egy ember, te csókold, én meg majd leszek eunuch.

A szemeim anyámé. Néha kék, néha zöld… benne van az Alföld.
A szomszéd felesége is olyan, mint az Alföld, de az ő szeme barna,
teste az Alföld.

Az erőszak betegség, népbetegség, az erőszak négy fal közé zárt gyermek,
aki nem felejt,
az erőszak részeg, a részeg apád, édesanyád szemében a táj, mely oly kopár, az erőszak gyáva,
az erőszak te vagy magad,
egy összetört tükör darabjai tükrében, ahogy szüntelen félrenézel.
Az erőszak te vagy magad.
Egy összetört tükör darabjai tükrében,
ahogy szüntelen félrenézel.

Mert szüntelen félrenézel.

Új alkotás feltöltése

Nagyon erős képpel indul, a verbális erőszak hatásáról és a szolidaritás teljes hiányáról, igazán kemény és ügyes felütés, ott a legerősebb a szöveg, ahol konkrét és személyes, de felforgat ott is, ahol a tételeket rögzít, ahol egy nagy allegóriává tágul az Alföld, mint test, és a kihasználták teste párhuzama. Erős szöveg, nagyon ügyes munka.

Négy fal közé

Tegnap a villamoson egy faszi azt mondta a nőjének, hogy „olyan ronda vagy, hogy téged még meg sem erőszakolnának”.
És akkor,
ott helyben,
Ő maga
meg is tette.
Egy mondattal.
És a nő hallgatott, csend volt.
Nem árulkodott, mint hajnali sikátor.
Mennyi csend lehet kettejük életében, délutánok tengerében, két gyereksírás között, egy elcseszett vacsora fölött, vagy inkább csak a nő szemében.
És egy rohadt hipokrita vagyok, mert én is csendben maradtam, mint a többi ember, akikkel összenéztem.
Nincs szemtanú.

„Nem az én…nem az én gondom” – és halkan nyugtatom kezemmel mellkasom. – „nem az én..”

Hisz nekem se volt ott soha senki.
Apám egyszer részegen azt mondta, hogy nem lesz belőled
soha
senki.
Hány élet épült erre a két szóra?
Mert most már kezdek félni, így lassan tíz év távlatában.

„nem a te… nem a te gondod” – és halkan nyugtatod.

Erőszak a Margit-szigeten, erőszak a gólyatáborban, erőszak a húgod sátrában, erőszak anyád túlórájában, erőszak otthon, négy fal között,
négy, nem olyan vastag fal között,
hogy ne halljam, ahogy egymással ordítotok, négy rohadtul nem olyan vastag fal között, hogy ne halljam, ahogy egy tányér egy gyerekkort tör össze saját darabjai tükrében.

„nem az én…nem az én…ez a mi..” – és egyre hangosabban nyugtatom, mert ha az erőszak betegség, akkor népbetegség. Ha az erőszak betegség, akkor áttétes. Ha az erőszak népbetegség, akkor hogyan tovább? Mert már a mi gondunk.

Végre van bennünk közös.
De ha ez kell legyen az, az ami összeköt, akkor
a tömeg legyen fekete gyászmenet.
A tömeg legyen fekete gyászmenet, én meg majd fekszem a koporsóban.
A tömeg legyen egy ember, te csókold, én meg leszek eunuch.

A szemeim anyámé. Néha kék, néha zöld… benne van az Alföld.
A szomszéd felesége is olyan, mint az Alföld, de az ő szeme barna,
teste az Alföld.

Az erőszak betegség, népbetegség, az erőszak négy fal közé zárt gyermek,
aki nem felejt,
az erőszak részeg, a részeg apád, édesanyád szemében a táj, mely oly kopár, az erőszak gyáva,
az erőszak te vagy magad,
egy összetört tükör darabjai tükrében, ahogy szüntelen félrenézel.
Az erőszak te vagy magad.
Egy összetört tükör darabjai tükrében,
ahogy szüntelen félrenézel.

Mert szüntelen félrenézel.