ReposzT

1. helyezett / Vers
Téma: Erőszak

Add a fejemre a csókod, múzsácskám, no de tüstént,
mert ha nem, akkor a szép szó rögtön elillan füstként…
Szólj nekem is pasiról, aki jól használta az öklét,
nem para, hogyha nem isten, nem szükség az öröklét.
Most hogy előállt hősünk, hadd mutatom be a népnek:
Arca vörös, s a szemében a düh szikrái, mik égnek
Sok kicsi ősz hajszállal ez áll remegőn a katedrán,
s kéri az isteni gondviselést: „a nyugalmad tedd rám!”
Sodrából ki a rossz nebulók pici kis hada hozta,
(Mért nem tisztelik azt, ki tudásából adakozna?!)
„Bárcsak a törvény egy-két sallert még preferálna!”
Hát ez lenne momentán hősünk élete álma,
És mikor újabb sértést hall, fellendül a karja,
bár le is engedi rögtön, nem hülye, ezt nem akarja.
S még jobban kiömölt a kacaj, ni, a sok fiatalból,
s egy megszólalt: „Csak nem szart be a gyámhivataltól?”
Tajtékzott a tanár, no de nem volt eszköze semmi,
„Induljunk fel a zord dirinőhöz most közösen mi!”
Hú, de gonoszka a hősünk! - mint a körömbe ragadt kosz
„Itt a dirink az az isten, s ő majd közbeavatkoz’!”
Így gondolkodik éppen, majd meg is indul a lába
ketten a rossz tanulóval a rémisztő irodába.
Lám, fel is értek, az ajtón koppan a férfiu ökle
„Végre nyeregbe’ vagyok már, s innen senki se lök le!”


Bent ül a hölgy, ki igazgat, s mozgat minden erőket,
Végigméri először, majd le is ülteti őket.
Kérdi a két leülőt, mi a tárgya az eljövetelnek,
s szól a diák: „Szörnyű, ahogy itt a tanórák telnek!
Épp figyelek nagyban, mert hát ugye célom az ELTE,
s rám tenyerét egyszercsak a drága tanár felemelte.
Nem csattant el semmi a gondviselésnek hála,
ám sajnos nem először fordul elő ez nála.
Már több ízben ijesztett drága tanár úr jól rám,
ám most elmennék, ha lehet, kezdődik az órám”
Int neki nőnk, hogy a helyszínt elhagyhatja a gyermek,
Ő álszent fejjel már ott is hagyta a termet.
Hősünk nem szól, könny és izzadság cseperészget
képéről, min a dölyf már réges-rég elenyészett.
Mért is nem szólt közbe? a válasz az az, hogy nem mert.
Tényleg nem láttak még ily beszarós pasiembert.
Nézi a nőt, aki gépel egy üzcsit az új pasijának,
(gépe is új, nyoma sincs már itten az ex maschinának)
Majd megszólal a férfi, kit épp az imént kiröhögtek:
„Mondd, hogy a nézését sem hitted e szörnyü kölyöknek!”
Így szólal meg a nő most: „Nem vagyok én idióta,
ily esetekkel dolgozom én évezredek óta.
Egyet azonban kérdezek, Isten látja a lelked:
mondd, te dühödben a jobb kezedet tényleg felemelted?”

„Mert az egész órámat ez ellehetetlenitette,
és csak ez okból jött kezem ellene tettleg idegbe,
s majdhogy nem tartott már tényleg semmi se vissza,
mégis nézzed a lelkem: mint egy szentmise, tiszta!

Én csak azért jöttem fel, hogy kirugassam a srácot,
szemtelen és neveletlen, az első perctől látszott!
Ő is olyan lesz, mint a korosztályának a nagyja
Fősuliján a papírt a Kigyúrt Kar Erő Szaka adja”
„Lassan a testtel – válasza így hangzott el a nőnek -
minden gyermek ilyen, de idővel rendre kinőnek.
Ámde az iskola bajban – jönnek a megszoritások,
nincsen semmire pénzünk sajnos, s nem kell már sok,
hogy ha kirúgás kell, hát megváljunk mi tetőled –
Azt javasolnám, öld ki az agresszort tebelőled.”
Nem könnyű kitalálni, hogy ón-, réz, vagy pölö nikkel-
pengéjű-e a tőr, ami nyúlszívébe beKLIKkel
hősünknek, ki feláll és távozik is megalázva,
közbe’ kigyullad majdnem a szégyenben, meg a lázba’.
Lám csak, kit lát meg most! Persze hogy azt, aki mára
full pofa nélkül a biztositékot baszta ki nála.
Nyúlszivű hősünk egy kis erőt vesz, s rápirit onnan
„Hogyha tanulnál, tudnád, hogy Hamurápi az ott van
megbünhődés-elméletben, s ő megigéri:
nem csak a szem, s csak a fog mi a megtorlást megigényli.”
Fél órán belül otthon lett hősünk. Feledékeny
kisfiukat teszi helyre a szép, vehemens neje éppen.
„Még egyszer nem készül a dolgozatokra eléggé,
porrá zúzom a gépét, playstation-jét léggé.”
Így dúl-fúl ez a hölgy, és a szájfegyverböl a töltényt
újra kilőtte, amint kiköhögte a férje, mi történt.
„Hogyha kirúgnak, tőlem sem várhatsz egyebet, te!
Nélküled, eskü, az életem az jobban megyegetne!
Most pedig eltakarodhatsz, és ne darálj fel eret még,
ráérsz azzal, most nyugiban picit enni szeretnék.”
Szempillantás nélkül a férje a nappaliban már,
ott van a gyermeke és ez a kis pofanélküli vandál
bent labdázik a házban – több ez végleg a soknál.
Ráförmed hát hősünk fogva e full jogos oknál:
„Mit képzelsz te magadról, hogy durranna a labdád!
Csak hogy apádat felkúrd, látom, az életed adnád!
Látni se bírlak, fattyú… Jól teszed azt, ha kifutsz ám!
Hagyj egyedül, te kis átok, labdázz, baszd meg, az utcán!”

Már két óra is eltelt, csöng a teló, beleordít
egy dühös asszony, hősünk rája figyelmet fordít.
„Hogy lehet ön tanitó, ha a gyermeke ily neveletlen!
Énnekem is kárt tenni fiában lenne ma kedvem!
Most az imént, foci közben, nem lehetett neki nyugta,
labdáját a fiam kicsi arcának nekirúgta.
Itt kikerülni a bajból a kisfia, eskü, ma nem fog!
Sír az enyémnek a szája, de nincs már benne a szemfog!”

Új alkotás feltöltése

Rímes hexameterek, bravó! Örülök, hogy végre valaki hagyományos formákkal kísérletezik. És szellemes tanmese az erőszakspirálról. Nagyon szép anyag.

ReposzT

Add a fejemre a csókod, múzsácskám, ide véle,
hogyha magadtól nem, hát nem lesz romcsi a vége
Szólj nekem is pasiról, aki jól használta az öklét,
nem para, hogyha nem isten, nem szükség az öröklét.
Most hogy előállt hősünk, hadd mutatom be a népnek:
Arca vörös, s a szemében a düh szikrái, mik égnek
Félkopasz ábrázattal ez áll remegőn a katedrán,
s kéri az isteni gondviselést: „a nyugalmad tedd rám!”
Sodrából ki a rossz nebulók pici kis hada hozta,
(Mért nem tisztelik azt, ki tudásából adakozna?!)
„Bárcsak a törvény egy-két sallert még preferálna!”
Hát ez lenne momentán hősünk élete álma,
És mikor újabb sértést hall, fellendül a karja,
bár le is engedi rögtön, nem hülye, ezt nem akarja.
S még jobban kiömölt a kacaj, ni, a sok fiatalból,
s egy megszólalt: „Csak nem szart be a gyámhivataltól?”
Tajtékzott a tanár, no de nem volt eszköze semmi,
„Induljunk fel a zord dirinőhöz most közösen mi!”
Hú, de gonoszka a hősünk! - mint a körömbe ragadt kosz
„Itt a dirink az az isten, s ő majd közbeavatkoz’!”
Lám, fel is értek, az ajtón koppan a férfiu ökle
„Végre nyeregbe’ vagyok már, s innen senki se lök le!”
Így gondolkodik éppen, majd meg is indul a lába
ketten a rossz tanulóval a rémisztő irodába.
Bent ül a hölgy, ki igazgat, s mozgat minden erőket,
Végigméri először, majd le is ülteti őket.
Kérdi a két leülőt, mi a tárgya az eljövetelnek,
s szól a diák: „Szörnyű, ahogy itt a tanórák telnek!
Épp figyelek nagyban, mert hát ugye célom az ELTE,
s rám tenyerét egyszercsak a drága tanár felemelte.
Nem csattant el semmi a gondviselésnek hála,
ám sajnos nem először fordul elő ez nála.
Úgy biza, már több ízben ijesztett ily mód jól rám,
ám most elmennék, ha lehet, kezdődik az órám”
Int neki nőnk, hogy a helyszínt elhagyhatja a gyermek,
Ő álszent fejjel már ott is hagyta a termet.
Hősünk nem szól, könny és izzadság cseperészget
képéről, min a dölyf már réges-rég elenyészett.
Mért is nem szólt közbe? a válasz az az, hogy nem mert.
Tényleg nem láttak még ily beszarós pasiembert.
Nézi a nőt, aki gépel egy üzcsit az új pasijának,
(gépe is új, nyoma sincs már itten az ex mashinának)
Majd megszólal a férfi, kit épp az imént kiröhögtek:
„Mondd, hogy a nézését sem hitted e szörnyü kölyöknek!”
Így szólal meg a nő most: „Nem vagyok én idióta,
ily esetekkel dolgozom én évezredek óta.
Egyet azonban kérdezek, Isten látja a lelked:
mondd, te dühödben a jobb kezedet tényleg felemelted?”

„Mert az egész órámat ez ellehetetlenitette,
és csak ez okból jött kezem ellene tettleg idegbe,
ő maga is mondá, hogy tényleg nem vala semmi se,
Lássa csak Isten a lelkem, tisztább, mint egy szentmise!
Én csak azért jöttem fel, hogy kirugassam a srácot,
szemtelen és neveletlen, az első perctől látszott!
Ő is olyan lesz, mint a korosztályának a nagyja
Fősuliján a papírt a Kigyúrt Kar Erő Szaka adja”
„Lassan a testtel – válasza így hangzott el a nőnek -
minden gyermek ilyen, de idővel rendre kinőnek.
Ámde az iskola bajban – jönnek a megszoritások,
nincsen semmire pénzünk sajnos, s nem kell már sok,
hogy ha kirúgás kell, hát megváljunk mi tetőled –
Azt javasolnám, öld ki az agresszort tebelőled.”
Nem könnyű kitalálni, hogy ón-, réz, vagy pölö nikkel-
pengéjű-e a tőr, ami nyúlszívébe beKLIKkel
hősünknek, ki feláll és távozik is megalázva,
közbe’ kigyullad majdnem a szégyenben, meg a lázba’.
Lám csak, kit lát meg most! Persze hogy azt, aki mára
full pofa nélkül a biztositékot baszta ki nála.
Nyúlszivű hősünk egy kis erőt vesz, s rápirit onnan
„Hogyha tanulnál, tudnád, hogy Hamurápi is ott van
megbünhődés-elméletben. S anticipálom,
óvd a szemed, s fogad is, ma nem ér hozzád el az álom!”
Fél órán belül otthon lett hősünk. Feledékeny
kisfiukat teszi helyre a szép, vehemens neje éppen.
„Még egyszer nem készül a dolgozatokra eléggé,
porrá zúzom a gépét, playstation-jét léggé.”
Így dúl-fúl ez a hölgy, és a szájfegyverböl a töltényt
újra kilőtte, amint kiköhögte a férje, mi történt.
„Hogyha kirúgnak, tőlem sem várhatsz egyebet, te!
Nélküled, eskü, az életem az jobban megyegetne!
Most pedig eltakarodhatsz, és ne darálj fel eret még,
ráérsz azzal, most nyugiban picit enni szeretnék.”
Szempillantás nélkül a férje a nappaliban már,
ott van a gyermeke és ez a kis pofanélküli vandál
bent labdázik a házban – több ez végleg a soknál.
Ráförmed hát hősünk fogva e full jogos oknál:
„Mit képzelsz te magadról, hogy durranna a labdád!
Csak hogy apádat felkúrd, látom, az életed adnád!
Látni se bírlak, fattyú… Jól teszed azt, ha kifutsz ám!
Hagyj egyedül, te kis átok, labdázz, baszd meg, az utcán!”

Már két óra is eltelt, csöng a teló, beleordít
egy dühös asszony, hősünk rája figyelmet fordít.
„Hogy lehet ön tanitó, ha a gyermeke ily neveletlen!
Énnekem is kárt tenni fiában lenne ma kedvem!
Most az imént, foci közben, nem lehetett neki nyugta,
labdáját a fiam kicsi arcának nekirúgta.
Itt kikerülni a bajból a kisfia, eskü, ma nem fog!
Sír az enyémnek a szája, de nincs már benne a szemfog!”