Egy nyomasztó titok

Műfaj: Novella
Téma: Erőszak

- Szia anyu! Képeld, ma le kellett rajzolni a családunkat az iskolában. A többiek csak ámultak, hogy az enyém milyen szép lett. Úgy rajzoltam, ahogy tanítottál. Még a festőállványod is rajta van, nézd.
A kislány büszkén rakta anyja elé a rajzot, akinek szeme még mindig nem nyitódott ki. A csöppség csilingelő csacsogása a lélegeztető gép zaját is elnyomta. Így valóban úgy nézett ki, mintha csak aludna.
- A tanító néni is szépnek tartotta, még ötöst is adott rá, de mikor kicsöngettek, megkérdezte, hogy apa miért nincs rajta. Azt mondtam neki, amit te is szoktál mondani a doktor bácsiknak, hogy sokat utazik, ezért otthon sincs általában.
Az utolsó mondat suttogva hagyta el az alig 8 éves kislány száját. Gyorsan körbe is nézett, nem hallotta-e meg valaki. Mérgesen duzzogott magában, hogy ez nem jutott előbb is eszébe. Azonban az üres kórterem láttán megnyugodott, és folytatta beszámolóját az anyja kórházi ágyára könyökölve.
- Olyan puha ez az ágy. Nem annyira, mint az otthoni, de puha. A nagyiéknál olyan kicsi a szobám, és az ágy se olyan kényelmes most, mint máskor szokott. Lehet, hogy már túl sokszor aludtam benne. Ha igaz, akkor biztos, hogy a te kórházi ágyad sem kényelmes már. Majd mondom Évi néninek, hogy másik ágyat szeretnél, jó? Tényleg, nem is mondtam. Ő lett a főnővér. A múlt héten még egy kis bulit is tartott a büfében. Te persze akkor már mélyen aludtál. Képzeld, még külön pezsgőt is kaptam tőle, és megengedték, hogy itt legyek egész este, bár hozzád nem jöhettem be. Ne aggódj, anyu, másnap nem volt suli, csak egy szokásos vasárnap reggel. A nagyi csak későn keltett, amikor már indulni kellett a templomba. És azt mondtam már, hogy elkezdtem énekelni a kórusban? Én nagyon örülök neki, de szerintem a nagyi nem. Ezt onnan tudom, hogy végigsírja a misét úgy, hogy még a nagypapi se tudja megvigasztalni. Tudom, hogy azt hiszi, nem látom, de ha nagyon figyelek, még hallani is lehet néha. Azt hiszem, anyukám, hogy mégsem én vagyok az oka teljesen, hanem miattad sírt. Szerintem már rájött, hogy nem az igazat mondod neki, ahogyan senkinek sem. Nem azért mondom, hogy bántsalak. Te csak pihenj nyugodtan, mert megérdemled. Kicsit féltelek, anyu, most olyan nagyok a lila foltok a combodon, és az arcod is teljesen be van kötve. Ez a cső pedig olyan hangosan szuszog néha. Jobban szeretném, ha láthatnám az arcod, és a saját lihegésed hallanám. Azt már úgy megszoktam, nem tudom, miért kellett most ez ide. Nekem csak annyit mondtak, hogy vérrög keletkezése miatt romlott az állapotod. Azonban, hogy ez mit jelent, nem tudom. Ezért nem engedtek be hozzád előbb, csak most, hogy már a saját szobádban fekszel. Egyáltalán, mielőtt ilyen állapotba kerültél volna, mit mondtál Feri bácsinak? Megint azt, hogy leestél a lépcsőn? Mondjuk ő és a többi doktor úr nem tudhatják, hogy már nem is mész fel az emeletre, mert ott apu lakik. Már persze, ha fel tud menni.
Irodalomkönyvbe való példa lett volna a groteszk címszó alá, ahogyan vézna kis testével leugrott a székről, és apja részeg járását utánozva haladt el az ágy végéig, ahol a kórlaphoz nyúlt.
- Úgy örülök, hogy végre megtanultam olvasni. Négy évvel ezelőtt, mikor először kerültél be a kórházba, nem tudtam, hogy miért alszol annyit. A többi alkalomnál se mondta el senki. Azonban most már el tudom olvasni.
Emma vidáman, szótagolva olvasta fel a kórlapon látható hazugságot: Fürdőszobai baleset. Megértően bólintott, amivel nyugtázta, hogy ez is egy hihető történet. Odasétált az ablakhoz, az előre kikészített székre állt, és onnan nézelődött. Mindennapos rutinjához tartozott az ablakból meglesni az újabb betegeket, akik már vannak annyira jól, hogy sétálhassanak a parkban. Azonban a régi betegeket, már úgy ismerte, mint családtagjait. Meglátta az idős Piri nénit, aki mindig ad neki valami finom csokit, amikor meglátogatja. Mosolyogva tekintett le Pista bácsira, aki Endrével, egy fiatal focistával, játszotta le a napi sakkpartit. Eszébe jutott, hogy talán a foci helyett sakkozhatna többet, és akkor nem kerülne mindig kórházba a különböző meccseken szerzett sérülésekkel. Egy könnycsepp gördült le arcán, ahogy megpillantotta Mari nénit. Alig tudott már menni, mégis ragaszkodott ahhoz, hogy minden nap körbesétálja a parkot. Megfordult a kislány fejében, hogy lemegy segíteni, ahogy mindig is szokott, de most nem tudott. Valami egész nap nem hagyta nyugodni. Meg akarta beszélni az anyukájával, de ő aludt. Másnak pedig nem mondhatta el. Megígérte.
- Megígértem anyu, tudom. Nem is akarlak elárulni senkinek, de már nagyon rossz minden. Félek. Tudod, ma az iskolában Ádám ellökött. Ugyanolyan bátornak éreztem magam akkor, mint amilyen te vagy. Nem is sírtam, csak kicsit lett nedves a szemem. Csúnyán néztem Ádámra, és azt mondtam, megmondom a tanítót néninek. Mégsem tettem. Eszembe jutott, hogy te se mondod el senkinek, hogy apu miket csinál. Én is ilyen bátor akartam lenni. Azt mondtam a tanító néninek, hogy egy kőben botlottam el. Azonban megtudta az igazat. Én nem akartam elmondani, anyu, én tényleg nem akartam. A lányok mondták el. Ők látták, hogy Ádám direkt lökött el.
A kislány zokogott. Nem azért, mert ellökték. Nem azért, mert mások is látták. Azért ömlöttek szeméből a krokodilkönnyek, mert a tanító néni megtudta. Sírt, mert nem tudott ugyanolyan erős lenni, mint az anyukája.
- Sajnálom anyu. Ezután el akartam kerülni a tanító nénit, de megtalált. Nagyon sokat kérdezett, de minden kérdésre tudtam a választ. Azokat a kérdéseket tette fel, amit a pszichológus is két éve. Arra pedig olyan ügyesen felkészítettél, hogy még most is tudom a válaszokat. Nem, anyukám és apukám boldog házasok. Igen, sok közös programunk van, szoktunk menni kirándulni is. Nem, nem félek se anyutól, se aputól, szeretem őket. Azonban olyan rossz érzés kerített hatalmába. Amikor azzal a pszichológus nénivel beszélgettem könnyűnek tűnt hazudni, a tanító néni aranyos arcába azonban nehezebb volt. Elmesélte, hogy ha valakit bántanak, azt nem szabad hagyni. Szólni kell egy felnőttnek, aki tud segíteni. Anyu, szerinted a tanító néni aput is leszidja? Ádámot megbüntette, és bocsánatot kellett kérnie tőlem. Lehet, hogy aput is meggyőzné, hogy ne igyon, és az idegen néniket ne hozza haza, hanem kérjen tőled bocsánatot. Tőlem nem is kellene, hogy elnézést kérjen. Mivel csak téged szokott megverni, nekem az is elég lenne, ha veled kibékülne. Azt hiszem, anyu, hogy szólni fogok a tanító néninek apuról. Tudom, hogy haragudni fogsz rám, de aztán, majd ha megint együtt leszel apuval, akkor már büszke leszel rám.
- Abbahagyta a sírást. Megszületett benne egy elhatározás. Győzött az anyai szeretettel szemben az ösztön, a rossz elleni automatikus küzdés. Gyors puszit nyomott az anyukája kezére, és elindult haza. Már várta a másnapot, iskolába akart menni. Tudta, hogy meg fog oldódni minden. Azonban az ajtóból még visszafordult. Valami még nyomta a lelkét. Egyetlen egy kérdés, ami nem hagyta nyugodni, még ezek után sem.
- Anyu, ha megint egy család leszünk, akkor megtanítasz arra, hogy hogyan kell szeretnem egy olyan embert, aki élvezi, hogy bánt téged? Hogy hogyan kell szeretnem aput?

Új alkotás feltöltése