Csak jót akart, vagy mégsem

4. helyezett / Esszé
Téma: Erőszak

Csukd be a szemed kérlek.
kapcsold ki az agyad s ne gondolj semmire.
Legyél ott,ahol akkor én voltam, s éld át amit akkor nekem át kellett.
Halld minden szavát, mi talán jobban fájt minden ütésénél,
s feledkezz meg róla hogy újra tudj élni.
Nehéznek tűnik? Az is.
S közben figyelj a hangra is , amely csak jót akar s ne ess kísértésbe ha a világ megtagad.



Gyermeki ártatlanság s velejárója a kis kori tudatlanság, melybe édesanyád szava maga
a világosság.
Az első mondat mit először hallottam, az első apám szájából: "Most kussolsz!".
Nem értettem ezt sem mint ahogy a beszélgetéseiket is csak szigorú csöndben ülhettem végig.
Még egy mondat mely elmémbe ivódott: "Már pedig azt teszed amit mondok!".
Gondtalan gyermekek, ártatlan, jószívű, igaz gyermekek.
Őket nem mérgezi a jelen, s nem szabdalja az élet.
-Hihetetlen mennyire tudnak szeretni, mind emellett bárkiért bármit feláldozni.
Nem tehetnek semmiről, sem a családjukról, sem a sorsukról.-


Múlik az idő, s ahogy a mondás tartja: "Gondolkodom, tehát vagyok."
Nem aludtam végig az éjjelt már második napja, kiáltást hallottam mintha az anyámnak valami fájna.
Hiszen ami neki fáj, az épp úgy hat rám is.
Kiérve a szobám ajtajához, anyám halkan odasúgta apámnak : "Ne a gyerek előtt, ő nem tehet semmiről!".

-S most gondold végig, te egyszer sem hallottad ezt a mondatot?
Egyszer sem keltél fel az éjszaka közepén az üvöltözésre, s nyugtatott meg anyukád hogy ez nem az aminek látszik?
Mond tényleg nem hallottad, hogy te nem tehetsz semmiről, ne előtted?
Hát akkor szerencsés vagy,adj hálát a magasságosnak.
Ha viszont mégis, akkor tudod miről beszélek.-


Szóval apám javaslatára, miszerint: "Húzzak vissza a szobámba!",
léptem kettőt hátra, s ahogyan hátráltam anyám a kezem fogva megállított.
"Játszottunk, tudod mi is szoktunk, szeretjük egymást.Az emberek Ilyenkor játszani szoktak."
S én úgy éreztem boldog vagyok, csodás család, csodás élet ahol a szüleim játszanak amellett hogy engem nevelnek s dolgoznak, ők játszanak.
Nem értettem hogy a felnőttek is szoktak,nem láttam még őket adj király katonát játszani,de minden rendben van és ez volt a lényeg.




Nem tudnak megvezetni, miért akarnak?
Látom hogy nincs rendben valami, ez nem játék és vicces sem.
Az hogy anyám sír, miközben apám ordít,hogy anyám fél s apám még jobban ordít.
"Hülye ribanc, kussolsz,nem érdekelsz,elegem van belőled", illetve tovább és tovább.
Nem hagyhatom, lépnem kell mert meg kell védenem az anyámat.
Szóval kiszaladtam, és olyat rúgtam apa lábába mint még soha.
Annak az embernek a lábába aki nekem mára idegen. Hiszen bántja őt, őt aki a világra hozott engem és felnevelt.Azt az embert üti, aki őt minden este vacsorával várja,
aki mos, főz, és takarít rá.
Ezt csak nem hagyhatom szó nélkül, butaság lenne a szemem behunyni.
Hát felnéztem, és olyat láttam mit mióta létezem nem.
Belenéztem a szemébe, s azt láttam hogy gyűlölettel van teli.
Hideg volt a tekintete, mint ha kész lenne hideg vérrel végezni velünk.
Bámultam még egy darabig, aztán egy mondata újra visszazökkentett a valóságba:
"Őt is ellenem hangoltad, mindenkit.",
persze rögtön a következő: "Takarodj innen te taknyos, te meg hozz sört."
Anyám ugrott, engem pedig rántott magával.
"Apád csak jót akar nekünk, ne figyelj rá."
Attól félek én is, hogy ő jót akar.


S ez folytatódott, mindig ugyan az a sztori, ugyan az a forgatókönyv.
Nem akartam tovább tűrni, az anyám sem bírta volna tovább, elég volt a sok bujkálásból,s a sok veszekedésből.
Elég nagy voltam ahhoz, hogy eltudjam dönteni mit akarok az életemmel, és az anyáméval.
Így hát amit lement a kocsmába ismét, összepakoltam mindent amit tudtam, mindent amit lehetett.
Mindenek felett a legfontosabbat,hoztam el magammal. A nőt aki szenvedett miattam, akit nap mint nap sanyargattak s bántották miattam. Nem kellett kérdeznem, hiszen már mindent értettem, felfogtam mennyit szenvedett, sajnálom.
De most már vége. Most már nyugodhat fekhet, nyugodtan kelhet s senki nem
ordít az éjszaka közepén hogy már pedig hozz sört.





Új alkotás feltöltése

Kedves Zsanett, gratulálok, nagyon erős írás, és nagyon pontos leírása a családon belüli erőszak lélektanának.
Külön merész fordulat az olvasó ​direkt ​bevonása, az, hogy az első mondatoddal megszólítod, nem tekinted kívülállónak, hanem számítasz a megértésére- annak megértésére, hogy a cs​a​ládon belüli erőszak mindannyiunk ügye, nem csak a túlélőké, nem csak ​az áldozatoké.​

Csak jót akart, vagy mégsem

Csukd be a szemed kérlek, kapcsold ki az agyad s ne gondolj semmire.
Legyél ott most ahol én voltam, s éld át amit akkor nekem át kellett.
Halld minden szavát, mi talán jobban fájt minden ütésnél, s érezd az ütéseit,
melynek fájdalmától sötétül el a világ.
Figyelj a hangra, amely csak jót akar s ne ess kísértésbe ha a világ megtagad.



Gyermeki Ártatlanság s velejárója a kis kori tudatlanság, melybe édesanyád szava a világosság.
Az első mondat mit a fülemmel először hallottam, az első apám szájából "Most kussolsz!".
Nem értettem, bár azt sem hogy miért kék az és zöld a fű.
Még egy mondat mely elmémbe ivódott,"Azt teszed amit mondok!".
Gondtalan gyermekek, ártatlan, jószívű, igaz gyermekek.
Őket nem mérgezi a jelen, s nem szabdalja az élet.
Még mindig nem értettem semmit.
Múlik az idő, s ahogy a mondás tartja: "Gondolkodom, tehát vagyok.".
Nem aludtam végig az éjjelt már második napja, kiáltást hallottam mintha az anyámnak valami fájna. Mégse hagyhattam, nem lehetett.
Kiérve a szobám ajtajához, anyám halkan odasúgta apámnak : "Ne a gyerek előtt, ő nem tehet semmiről!".

-S most gondold végig, te egyszer sem hallottad ezt a mondatot?
Egyszer sem keltél fel az éjszaka közepén az üvöltözésre, s nyugtatott meg anyukád hogy ez nem az aminek látszik?
Mond tényleg nem hallottad hogy te nem tehetsz semmiről, ne előtted?
Hát akkor szerencsés vagy.
Ha viszont mégis, akkor tudod miről beszélek.-

Szóval apám javaslatára, miszerint: "Húzzak vissza a szobámba!",
hátra léptem s elhagytam a negatív erőket uraló szobát.
"Játszottunk, hiányoztunk egymásnak tudod? Ilyenkor játszani szoktunk."
S én úgy éreztem boldog vagyok, csodás család, csodás élet ahol a szüleim játszanak amellett hogy engem nevelnek s dolgoznak, ők játszanak.
Nem értettem, de játszanak és ez volt a lényeg.


Nem tudnak megvezetni, miért akarnak?
Látom hogy nincs rendben valami, ez nem játék és nem vicc.
Az hogy anyám sír, miközben apám ordít anyám fél s apám még jobban ordít.
"Hülye ribanc, kussolsz,nem érdekelsz,elegem van belőled", illetve tovább és tovább.
Nem hagyhatom, lépnem kell mert meg kell védenem az anyámat.
Szóval kiszaladtam, és olyat rúgtam apa lábába mint még soha, annak az embernek a lábába aki nekem mára idegen. Hiszen bántja őt, őt aki a világra hozott és nevelgetett.
Ezt csak nem hagyhatom szó nélkül nem?
Hát felnéztem, és olyat láttam mit mióta létezem nem.
Belenéztem a szemébe, s azt láttam hogy tele gyűlölettel, zavaros és sötét volt.
Bámultam még egy darabig, aztán egy mondata újra visszabillentett az életbe: "Őt is ellenem hangoltad, mindenkit.",
persze rögtön a következő: "Takarodj innen te taknyos, te meg hozz sört."
Anyám ugrott, engem pedig rántott magával.
"Apád csak jót akar nekünk, ne figyelj rá."
Attól félek én is, hogy ő jót akar.


S ez folytatódott, mindig ugyan az a sztori, ugyan az a forgatókönyv.
Egyszer nem bírtam tovább, elég volt a sok bujkálásból,s a sok veszekedésből.
Elég nagy voltam ahhoz, hogy eltudjam dönteni mit akarok az életemmel, és az anyáméval.
Így hát amit lement a kocsmába ismét, összepakoltam és eljöttünk.
Elhoztam magammal a nőt, aki szenvedett miattam, akit nap mint nap sanyargattak s bántották miattam. Mindent értettem, s felfogtam.
De most már vége.