Levél Csodaországba

5. helyezett / Esszé
Téma: Erőszak

Kedves Álomlány!



Mondd, te még hiszel a csodákban? Nálatok hogy megy az élet? Ti kacagtok még gyermekien, s megvéditek egymást? Ti még szeretetben éltek és nem bántjátok a másikat? Nálatok létezik még igaz barátság, s igaz szerelem? Ti szeplőtelen fehérségben ugrándoztok még a réten? Fekszetek még a zöld virágos mezőn és gyönyörködtök még a madarak csicsergésében, s a friss szellőben? Nálatok a férfiak megbecsülnek titeket? És mondd, ti tudtok még szeretni, igazán szívből, szerelmesen?

Nálunk sajnos a mezőket már kiirtották, eltapostak minden kincset. Most is egy buszmegállóból írok. A panelrengetegben ülök, s szakad az eső. Nálunk már a nap se süt. A gyermekek már nem tudnak felhőtlenül játszani, hisz rettegnek. Már őket sem kímélik, rezzenéstelen arccal képesek bántalmazni őket. Sőt néhányan otthon is reszketnek saját szülőjük miatt. Eltűnt az idilli családkép, s helyette hangos gyermeki könnyzápor maradt.

Mindenkit elért. A nőket tárgyként kezelik, s ha valaki szeretné őket, azzal csak játszanak. A lányok mind elvesztették hófehér ruhájukat, már rég. Ki erőszakkal, ki önszántából. A férfiak már nem vesződnek azzal, hogy meghódítsanak egy lányt. Néhányan képesek tudatmódosító szerekkel elkábítani egy lányt, hogy megszerezzék egy éjszakára. A szerelem már nem számít, csak az egy éjszakás gyönyörök. Néhányan képesek egy zokogó, könyörgő lányt is ágyba vinni, és elkábítva magukévá tenni. Nem zavarja, hogy a lány nem tud már megmozdulni se, csak zokog, hogy ne. Az éjszaka lányok fájdalmas, szívszaggató sikolyaitól hangos. Majd reggel szakadt ruhájukban, nyöszörögve próbálják eljátszani, hogy minden rendben van, hisz muszáj. A fájdalmas sikolyok közt talán eltűnik a hangom, de én is ott ordítok.
Végül mi lányok ülünk megtépázva, mocskosan és már nem tudjuk, kik vagyunk. Személyiségünktől megfosztott üres alakokként keringünk. Én ki vagyok Álomlány? Te még tudod? Én már nem igazán.

Az embereket már nem érdekli a másik, csak önmaguk. Képzeld el, az emberek ölni is képesek, ok nélkül, ha kilépsz az utcára, bármi bajod eshet. Mindenkinek csak önös céljai vannak és bárkin áttaposnak.

Hogy létezik-e itt még barátság? Nagyon ritka és sosem tudhatod, mikor szúrnak majd hátba. A legjobb barátnőd képes a párod szeretője lenni. A lányok is ilyen aljassá váltak, azt remélve, hogy talán egy órára szeretetet érezhetnek. Mindenki szeretetéhes, mégse szeretnek. Azt várják, hogy őket szeressék feltétel nélkül, de nekik ne kelljen.

Képzeld el, már azért is lenéznek, hogy engem nem érdekel a fizetőeszközük, csak boldogságra vágyom. Sajnos itt minden a pénz körül forog már. Az emberek ölnek, gyilkolnak, csalnak és lopnak. Minden bankjegyre már vér tapad.

Nem szeretnélek elkeseríteni kedves Álomlány, csak azt szeretném kérdezni, át tudnál-e ugrani valamikor? Tudod, sajnos én is megváltoztam, az én ruhám is kopott, és a szám se görbül mosolyra olyan gyakran, de remélem, nem fogsz rám nagyon haragudni emiatt. Szeretnék veled újra gyermekien kacagni. Nagyon rossz, hogy nincs senki, aki csak boldog akar lenni, mint én. De ha már itt vagy, meggyőzhetnénk őket, hogy változtassuk meg a világunk. Én nem kérem, hogy vigyél el innen, hisz nem hagyhatom itt őket. Szükségük van ránk, változtatnunk kell! Legyen miénk is Csodaország kérleeek!

Várom válaszod, remélem, gyorsan írsz, vagy már úton is vagy.



Üdv: egykori Bohókás barátod

Új alkotás feltöltése

​Kedves Madi, gratulálok az írásodhoz, az általad ábrázolt világ rendkívül érzékletesen nyomasztó, de jó hasznát venné a mű egy konkrét személyes sztorinak, amelyre fel tudod fűzni a mondanivalódat és segítesz megérteni az olvasóid​nak a főhős kiábrándultságának belső rugóit, motivációit.

Levél Csodaországba

Kedves Álomlány!



Mondd, te még hiszel a csodákban? Nálatok hogy megy az élet? Ti kacagtok még gyermekien, s megvéditek egymást? Ti még szeretetben éltek és nem bántjátok a másikat? Nálatok létezik még igaz barátság, s igaz szerelem? Ti szeplőtelen fehérségben ugrándoztok még a réten? Fekszetek még a zöld virágos mezőn és gyönyörködtök még a madarak csicsergésében, s a friss szellőben? Nálatok a férfiak megbecsülnek titeket? És mondd, ti tudtok még szeretni, igazán szívből, szerelmesen?

Nálunk sajnos a mezőket már kiirtották, eltapostak minden kincset. Most is egy buszmegállóból írok. A panelrengetegben ülök, s szakad az eső. Nálunk már a nap se süt. A gyermekek már nem tudnak felhőtlenül játszani, hisz rettegnek. Már őket sem kímélik, rezzenéstelen arccal képesek bántalmazni őket. Sőt néhányan otthon is reszketnek saját szülőjük miatt. Eltűnt az idilli családkép, s helyette hangos gyermeki könnyzápor maradt.

Mindenkit elért. A nőket tárgyként kezelik, s ha valaki szeretné őket, azzal csak játszanak. A lányok mind elvesztették hófehér ruhájukat, már rég. Ki erőszakkal, ki önszántából. A férfiak már nem vesződnek azzal, hogy meghódítsanak egy lányt. Néhányan képesek tudatmódosító szerekkel elkábítani egy lányt, hogy megszerezzék egy éjszakára. A szerelem már nem számít, csak az egy éjszakás gyönyörök. Néhányan képesek egy zokogó, könyörgő lányt is ágyba vinni, és elkábítva magukévá tenni. Nem zavarja, hogy a lány nem tud már megmozdulni se, csak zokog, hogy ne. Az éjszaka lányok fájdalmas, szívszaggató sikolyaitól hangos. Majd reggel szakadt ruhájukban, nyöszörögve próbálják eljátszani, hogy minden rendben van, hisz muszáj.

Az embereket már nem érdekli a másik, csak önmaguk. Képzeld el, az emberek ölni is képesek, ok nélkül, ha kilépsz az utcára, bármi bajod eshet. Mindenkinek csak önös céljai vannak és bárkin áttaposnak.

Hogy létezik-e itt még barátság? Nagyon ritka és sosem tudhatod, mikor szúrnak majd hátba. A legjobb barátnőd képes a párod szeretője lenni. A lányok is ilyen aljassá váltak, azt remélve, hogy talán egy órára szeretetet érezhetnek. Mindenki szeretetéhes, mégse szeretnek. Azt várják, hogy őket szeressék feltétel nélkül, de nekik ne kelljen.

Képzeld el, már azért is lenéznek, hogy engem nem érdekel a fizetőeszközük, csak boldogságra vágyom. Sajnos itt minden a pénz körül forog már. Az emberek ölnek, gyilkolnak, csalnak és lopnak. Minden bankjegyre már vér tapad.

Nem szeretnélek elkeseríteni kedves Álomlány, csak azt szeretném kérdezni, át tudnál-e ugrani valamikor? Tudod, sajnos én is megváltoztam picit, az én ruhám is kopott, és a szám se görbül mosolyra olyan gyakran, de remélem, nem fogsz rám nagyon haragudni emiatt. Szeretnék veled újra gyermekien kacagni. Nagyon rossz, hogy nincs senki, aki csak boldog akar lenni, mint én, és nem érdekli, ki mit gondol. De ha már itt vagy, meggyőzhetnénk őket, hogy változtassuk meg a világunk. Én nem kérem, hogy vigyél el innen, hisz nem hagyhatom itt őket. Szükségük van ránk, változtatnunk kell! Legyen miénk is Csodaország kérleeek!

Várom válaszod, remélem, gyorsan írsz, vagy már úton is vagy.



Üdv: egykori Bohókás barátod