Semmi sem az,aminek látszik

Műfaj: Slam poetry
Téma: Erőszak

Ülök az asztalnál, nézek lefele, a telefonkönyv a kezemben, mi lesz vele?
Sikerül hát, mit akarok, vagy az utolsó pillanatban a mélybe zuhanok?
De áh, ki tudja, ha már itt vagyok, felkeresem
Szívem zakatol, tenyerem izzad, anyukám beszól kedvesen
Vacsora!
De nem, én nem erre készültem, ránézek és csendesen
Mondom, hogy még van egy dolgom, amit meg kell tennem
Felteszem, helyesen.
S ha tudná, mire készülök, azt hinné ez a gyerek
Drogozott, vagy esetleg túl sokat borozott
De nem!
Nem ez a helyénvaló elmefuttatás, csak a telefonszám utáni kutatás,
Mivel szakemberre van szüksége apámnak, kinek az alkohol a gyógyszere,
S úgy issza, mintha helyénvaló lenne, de ahogy hívnám,
Úgy 8 óra tájban, zajt hallok, de anyám már nincs a házban
Valami megmozdult a konyhában, lehet, hogy még korán van
S képzelődik a fejem, de nem tudtam ezt a hangot hova tegyem
Hiszen,
Olyan volt mintha egy tányér csattanna, s fejem kutat utána némán hallgatva,
Mert,
Ha egy betörő jár kel alattam, tudnia kell, hogy hat évig bokszoltam,
Előkapom a fegyverem, két öklöm mellyel arcát jól beverem
De várjunk!
Elviccelni nem tudom ezt, hiszen rettegek, és hallok néhány neszt
Erős én nem vagyok, erre reszketve szökkenek egy nagyot, s bebújok a szekrénybe,
Remélve
Hogy az ember ki épp lent susmorog, nem az kire számítani fogok
Eszembe jutott, hogy leordítok, de ekkor a lépcső fásultan nyikorgott,
S csönd..
Szállta be a teret, még egy madár se csicsereg,
Ekkor elhasal az ember, kinek súlya nem pehely
Mivel ahogy elesett, az egész ház beleremegett.
Na de állj!
Apám nyöszörgését hallom, kiabál jobbról, s balról
S ahogy rájövök, hogy ő a fickó, számból elfogy az összes szó
Majd,
Felpattanok, lemegyek, majd látom, ahogy ökölbe szorított kézzel fenyeget
Na, csak a szokásos gondolom, majd meglátom másik kezébe a lovamhoz használt ostorom
S elgondolkozom..
Vajon hogy jutottunk idáig, hogy a saját apám a házunk lépcsőjén részegen vitázik a lányával,
S épp arra készül, mire másnak nem lenne szíve, saját csöppségét maga üti le,
De reménykedek, hátha ez csak egy rémálom, közbe anyám nevét kiáltom,
De nem.
Orrom vérzik, fáj mindenem, hirtelen nem tudom ezt az érzést hova tegyem, sírok, nem kapok levegőt, csak annyit tudok, hogy nem szeretem őt.
Félek tőle már évek óta, mert bánt engem, de ez így megy már mióta.
Senkinek nem mondom, egyedül szenvedek, visszatérve a szobámba, az ágyamba befekszek.
Miért élek én?
Elgondolkozom, majd megvizsgálom a puklit a homlokomon, és eszembe jut mellyel a történetet kezdtem, a szakembert holnap felkeresem,
Mert ez nem normális, hogy mindennap rettegek, mintha egy fogolytáborba tölteném az utolsó perceket, már a telefon a kezemben, a hívást gyorsan megteszem,
De ekkor bejön apám, s a két véres ökle mögül elszántan vicsorog rám..

Új alkotás feltöltése