Bántó

6. helyezett / Esszé
Téma: Erőszak

Az utóbbi időben sokat hallhattunk erről a témáról, mivel egy statisztika szerint Magyarországon minden 5. nőt bántalmaznak és ennek súlyosságával legtöbben nincsenek tisztában.
Bárkit bántalmaznak, akár testileg, akár lelkileg, mindkét eset borzasztó. Habár jelen esetben a fizikai sérülésekről van szó, a bántalmazott vagy akár egy külső szemlélő, aki közel áll hozzá, ugyanúgy sérül lelkileg is. Az esetek közül a családon belüli erőszak a legrosszabb. Laikusok azonnali reakciója lenne, hogy ez kiküszöbölhető, mivel a kezdeti fázisban el lehet fojtani. Ha közelebbről megvizsgáljuk az esetet, a férfi mindig is a legnagyobb tekintéllyel rendelkezett egy háztartásban. Tekintélye van, mert ő a kenyérkereső, régi hagyományok szerint a nő otthon marad, hogy elvégezze a ház körüli tevékenységeket és nevelje közös utódaikat. Felnéznek rá, mert megterhelő fizikai munkát végez, ezt követően, ha hazaér, elvégzi az otthoni feladatok ráeső részét. Ma már azonban más a helyzet: a munkakörülmények stresszel járnak, az otthoni teendőket pedig a nők végzik, annak ellenére, hogy természetes, hogy ők is munkavállalók. Az ismerkedés fázisában egy ideig megjátszhatja magát az ember és csak később derül ki, hogy erőszakos természetű. Ennek több oka is lehet: gyermekkorában ugyanezt a példát látta; többször bántalmazták; elhanyagolták; túl sok stressz és negatív élmény, tapasztalat érte életében; idejekorán rossz társaságba került… A legelső agresszív kirohanás egy durva megjegyzés, egy heves vita közepette elhangzott obszcén szóáradat, a másik fél becsmérlése alpári módon vagy akár egy hirtelen felindulásból történő cselekvés (pl. mérgesen, teljes erőből az asztalra csap) is lehet. Természetesen az esetet és pár napig tartó sértődést követően a sértettől elnézést kér a másik fél, aki a megbocsátást követően egyszeri esetnek tekinti az egész történést. Talán azt gondolja, nevetséges lenne ezen okokból elhagyni társát.
Később viszont az imént felsorolt lehetőségek gyakrabban előfordulhatnak és akár alkoholba is menekülhet az illető. Azért nem említettem nemet, mivel meglepő módon nemcsak a nők lehetnek áldozatok, hanem ugyanúgy férfiak is! Nyilvánvalóan ez egy más eset, mivel egy nő törékenyebb fizikailag és lelkileg is, ezzel szemben egy férfi fizikumában megkérdőjelezhetetlen, ezért mondják azt, hogy a férfinek a nő nem ellenfél. Azt tartja a mondás, hogy az a férfi, aki egy nőt bántalmaz, az nem is férfi. Nem magához méltó ellenfelet keres, gyenge, tudatában van annak, hogyha egy súlycsoportban lenne azzal, akivel kikezd, az ellen esélytelenül indulna, önbizalom hiányában szenved, és nem tudja, hogy ezzel férfiasságát ássa alá. Családon belül legszerencsétlenebb kombináció, ha a családfő alkoholista, ütlegeli feleségét és a gyereknek ezt végig kell nézni, hallgatni, esetleg átélni. Ezt a terrort egy ember sem köteles elfogadni vagy beletörődni a „sorsába”! Több lelki eredetű betegség származhat ebből, többnyire gyomorbaj, depresszió, pszichés problémák vagy pánikbetegség. A bántalmazott nem fordul senkihez, külső sérüléseire ésszerűtlen magyarázatot ad, esetenként önbántalmazásba menekül, mikor a lelki fájdalom túlnövi a testit. Segítségért nem kiált, fél a következményektől, paranoiás, még akkor is, amikor az elkövetőt őrizetbe veszik és rács mögé kerül. A lélek hiányzó részeit pótolni nem lehet, örökre ott maradnak sebek, mindig rettegve fog az utcán hazafele menvén maga mögé lesni, belépni a küszöbön, lekapcsolni az éjjeli lámpát és álomra hajtani a fejét. Az álomvilágban ugyanúgy megjelenik az erőszaktevő dühtől eltorzult arca, villámokat szóró szeme, méregtől izzadó teste és nyálat fröcsögő szája és az áldozat gyakran riad fel éjszaka a kislámpa kapcsolóját kutatva, hevesen verő szívvel, rettegve szétnézve a szobában, majd insomniában keresve menedéket újból elkezdődik az ördögi kör.
A hétköznapi életre vonatkozóan, a bántalmazott gyakran eltaszítja a hozzá legközelebb álló embereket és senkinek nem nyílik meg, mert mások nem érthetik a helyzetét, ami valóban így is van: aki nem élt át ilyet vagy ehhez hasonlót, az el sem tudja képzelni, milyen az, ha valaki nem azért sír, mert nem veszik meg neki a legújabb számítógépet, ruhát, telefont, hanem azért, mert hallja az édesanyját szívtépően zokogni és nem tehet ellene semmit. Ahogyan akkor sem ha nem a legrémisztőbb horrorfilm közben rettegnek, hanem akkor, ha a legszűkebb, legeldugottabb helyen is megtalál a saját szülőd, akivel évekkel ezelőtt kifestőt nézegettetek és óvodás mondókákat tanultatok és mint egy feszültség levezetése végett, a család legártatlanabb tagjának, aki nem tett semmit, ellátják a baját. Mindenki emberi lényként jön a világra, nemtől függetlenül. Csupán testfelépítésünk, személyiségünk, bőrszínünk lehet más, különben mind ugyanazok vagyunk és egy dologhoz, de piszkosul jogunk van: élni. Természetesen vannak szabályok, melyeket fiatalként nem szeghetünk meg, elvárások ezreivel állunk szemben, de ez az élet része. Valódi kiképzésnek ennek kellene lennie, néhány szerelmi csalódásnak, áruló barátnak, rosszindulatú osztálytársnak, túl hangos szomszédnak, aki nem hagy sokáig aludni, a jövőről folyó veszekedéseknek, szülői kioktatásnak, egyes osztályzatoknak, puskázásért leszidásnak…
Egy dolog nem lehet az élet része: ez a bántalmazás. Nem lehetnek az emberek szűk látókörűek: egy társadalomban élünk, oda kell figyelnünk embertársainkra és a kellő segítséget nyújtani nekik. Ha minden 5. nőt bántalmazás ér, nem modellek arcán lévő festett lila foltok fogják felhívni a figyelmünket erre. Járj nyitott szemmel, hiszen egészen biztos, hogy a te ismeretségi köreidben is van valaki, aki önmagába fojtván, de szenved.

Új alkotás feltöltése

Kedves Fanni,gratulálok az írásodhoz,az esszéd igazán​ pontos ​és részletes leírása a bántalmazás mechanizmusának,​a ​lelki- ​testi és ​társadalmi következményeinek, ugyanakkor kellően empatikus írás is, tulajdonképpen egy erős felhívás arra, hogy egyikünk se menjen el a bántalmazás látható vagy érezhető jelei mellett anélkül, hogy segítséget nyújtana.

Bántó

Az utóbbi időben sokat hallhattunk erről a témáról, mivel egy statisztika szerint Magyarországon minden 5. nőt bántalmaznak és ennek súlyosságával legtöbben nincsenek tisztában.
Bárkit bántalmaznak, akár testileg, akár lelkileg, mindkét eset borzasztó. Habár jelen esetben a fizikai sérülésekről van szó, a bántalmazott vagy akár egy külső szemlélő, aki közel áll hozzá, ugyanúgy sérül lelkileg is. Az esetek közül a családon belüli erőszak a legrosszabb. Laikusok azonnali reakciója lenne, hogy ez kiküszöbölhető, mivel a kezdeti fázisban el lehet fojtani. Ha közelebbről megvizsgáljuk az esetet, a férfi mindig is a legnagyobb tekintéllyel rendelkezett egy háztartásban. Tekintélye van, mert ő a kenyérkereső, régi hagyományok szerint a nő otthon marad, hogy elvégezze a ház körüli tevékenységeket és nevelje közös utódaikat. Felnéznek rá, mert megterhelő fizikai munkát végez, ezt követően, ha hazaér, elvégzi az otthoni feladatok ráeső részét. Ma már azonban más a helyzet: a munkakörülmények stresszel járnak, az otthoni teendőket pedig a nők végzik, annak ellenére, hogy természetes, hogy ők is munkavállalók. Az ismerkedés fázisában egy ideig megjátszhatja magát az ember és csak később derül ki, hogy erőszakos természetű. Ennek több oka is lehet: gyermekkorában ugyanezt a példát látta; többször bántalmazták; elhanyagolták; túl sok stressz és negatív élmény, tapasztalat érte életében; idejekorán rossz társaságba került… A legelső agresszív kirohanás egy durva megjegyzés, egy heves vita közepette elhangzott obszcén szóáradat, a másik fél becsmérelése alpári módon vagy akár egy hirtelen felindulásból történő cselekvés (pl. mérgesen, teljes erőből az asztalra csap) is lehet. Természetesen az esetet és pár napig tartó sértődést követően a sértettől elnézést kér a másik fél, aki a megbocsátást követően egyszeri esetnek tekinti az egész történést. Talán azt gondolja, nevetséges lenne ezen okokból elhagyni társát.
Később viszont az imént felsorolt lehetőségek gyakrabban előfordulhatnak és akár alkoholba is menekülhet az illető. Azért nem említettem nemet, mivel meglepő módon nemcsak a nők lehetnek áldozatok, hanem ugyanúgy férfiak is! Nyilvánvalóan ez egy más eset, mivel egy nő törékenyebb fizikailag és lelkileg is, ezzel szemben egy férfi fizikumában megkérdőjelezhetetlen, ezért mondják azt, hogy a férfinek a nő nem ellenfél. Azt tartja a mondás, hogy az a férfi, aki egy nőt bántalmaz, az nem is férfi. Nem magához méltó ellenfelet keres, gyenge, tudatában van annak, hogyha egy súlycsoportban lenne azzal, akivel kikezd, az ellen esélytelenül indulna, önbizalom hiányában szenved, és nem tudja, hogy ezzel férfiasságát ássa alá. Családon belül legszerencsétlenebb kombináció, ha a családfő alkoholista, ütlegeli feleségét és a gyereknek ezt végig kell nézni, hallgatni, esetleg átélni. Ezt a terrort egy ember sem köteles elfogadni vagy beletörődni a „sorsába”! Több lelki eredetű betegség származhat ebből, többnyire gyomorbaj, depresszió, pszichés problémák vagy pánikbetegség. A bántalmazott nem fordul senkihez, külső sérüléseire ésszerűtlen magyarázatot ad, esetenként önbántalmazásba menekül, mikor a lelki fájdalom túlnövi a testit. Segítségért nem kiált, fél a következményektől, paranoiás, még akkor is, amikor az elkövetőt őrizetbe veszik és rács mögé kerül. A lélek hiányzó részeit pótolni nem lehet, örökre ott maradnak sebek, mindig rettegve fog az utcán hazafele menvén maga mögé lesni, belépni a küszöbön, lekapcsolni az éjjeli lámpát és álomra hajtani a fejét. Az álomvilágban ugyanúgy megjelenik az erőszaktevő dühtől eltorzult arca, villámokat szóró szeme, méregtől izzadó teste és nyálat fröcsögő szája és az áldozat gyakran riad fel éjszaka a kislámpa kapcsolóját kutatva, hevesen verő szívvel, rettegve szétnézve a szobában, majd insomniában keresve menedéket újból elkezdődik az ördögi kör.
A hétköznapi életre vonatkozóan, a bántalmazott gyakran eltaszítja a hozzá legközelebb álló embereket és senkinek nem nyílik meg, mert mások nem érthetik a helyzetét, ami valóban így is van: aki nem élt át ilyet vagy ehhez hasonlót, az el sem tudja képzelni, milyen az, ha valaki nem azért sír, mert nem veszik meg neki a legújabb számítógépet, ruhát, telefont, hanem azért, mert hallja az édesanyját szívtépően zokogni és nem tehet ellene semmit. Ahogyan akkor sem ha nem a legrémisztőbb horrorfilm közben rettegnek, hanem akkor, ha a legszűkebb, legeldugottabb helyen is megtalál a saját szülőd, akivel évekkel ezelőtt kifestőt nézegettetek és óvodás mondókákat tanultatok és mint egy feszültség levezetése végett, a család legártatlanabb tagjának, aki nem tett semmit, ellátják a baját. Mindenki emberi lényként jön a világra, nemtől függetlenül. Csupán testfelépítésünk, személyiségünk, bőrszínünk lehet más, különben mind ugyanazok vagyunk és egy dologhoz, de piszkosul jogunk van: élni. Természetesen vannak szabályok, melyeket fiatalként nem szeghetünk meg, elvárások ezreivel állunk szemben, de ez az élet része. Valódi kiképzésnek ennek kellene lennie, néhány szerelmi csalódásnak, áruló barátnak, rosszindulatú osztálytársnak, túl hangos szomszédnak, aki nem hagy sokáig aludni, a jövőről folyó veszekedéseknek, szülői kioktatásnak, egyes osztályzatoknak, puskázásért leszidásnak…
Egy dolog nem lehet az élet része: ez a bántalmazás. Nem lehetnek az emberek szűk látókörűek: egy társadalomban élünk, oda kell figyelnünk embertársainkra és a kellő segítséget nyújtani nekik. Ha minden 5. nőt bántalmazás ér, nem modellek arcán lévő festett lila foltok fogják felhívni a figyelmünket erre. Járj nyitott szemmel, hiszen egészen biztos, hogy a te ismeretségi köreidben is van valaki, aki önmagába fojtván, de szenved.