Harmaterős

7. helyezett / Novella
Téma: Erőszak

19 éves vagyok, Alexandra 17 múlt. Inkább hús-vér fiatal nő, mint lány. Lelke mélyén talán kicsit még férfi is. Soha életemben nem találkoztam olyan megnyerő, mégis paradox emberrel, mint ő. A lelke olyan, akárcsak egy ripityára tört antikváza, melyet minden egyes darabjával együtt összetapasztottak pillanatragasztóval, majd pillanatokon belül (az anyag nevéből eredendően) megint összetörték, s újra meg újra, egy törmeléket sem kihagyva rakják össze azt az idők végezetéig.
Mosolyogva mesél nekem a gyermekkoráról, illetve arról, hogy nem is volt neki.
Sosem emlékezett az édesanyjától kapott 2 pofonra, mely kislány korában érte, csak a szellemi eredetűek hagytak nyomot benne, egy életre. 11 éves lehetett, amikor kora délután az ötödik osztályból kocogott haza sietve, pedig egy utcára lakott csupán az iskolától, de ő mindig kapkodta a virgácsait, én is gyakran tapasztaltam legalább 3 szekundum különbséget lábaink hajlítása között. Ősz volt, emlékezett az utcára néző ablakokon visszatükröződő gomolyfelhős, szürke égboltra. A hangulat a lakásban is ugyanilyen borús és nyomasztó volt, miután édesapja hazatért az általa említett fáradalmas munkából.
A remekül szigetelt szobából is kristálytisztán hallatszódott a lárma, melyet először csak egy észlelhetetlen vita, majd lassacskán két cipő, később pedig poharak harsány csörömpölése okozott a nappaliban. Édesanyja az összes természeti katasztrófát megszemélyesítette abban a gyenge női testben, mikor kiderült, férje üzleti tárgyalásra hivatkozott utazásai helyett szeretőjével ment nyaralni, telelni, ünnepelni.
A hölgy reszkető hanggal mesél tovább, mosolya még mindig pompás, de hamis.
A gyermek Alexandra percenként 35 kört írt le sírva a 9 négyzetméteres szobájának menedékében, amely valójában soha sem védte meg semmitől. Percekig teketóriázott, hogy kimenjen-e vagy se? Beleszóljon vagy sem? És ő végül mindig kiment, hogy beleszóljon. S milyen jól tette! Talán ma már árva lenne, ha nem teszi meg ezt a lépést.
Itt elakad a szava, végre megkönnyebülve elbőghetné magát, de ő az erőlködő színészkedést választja.
Kilépett az ajtón, ekkor bánatos szemei elé a következő kép tárult: Édesanyja erős ujjaival, melyekkel gyermekei patyolattiszta ruháit, s a függönyt mosta, éppen közrefogta apja torkát, fojtogatta. Apja rögvest földre kényszerítette az asszonyt, hajcibálás közben pedig a legfájóbb, legmocskosabb dolgokat vágták egymás fejéhez. A lányuk csak állt földbegyökerezett lábakkal, könnytől patakzott szemekkel, arcba omló hajtincsekkel, mint egy szomorúfűz, mibe baltával hasítottak. Semmi remény nem látszott arra, hogy a szülőket szétveti a bűntudat, így közéjük iparkodott. Addigra már apja ujjpercei fonták át anyja torkát, aki eszeveszetten próbálta leszedni magáról a polipkarhoz hasonló végtagot. Két pillanat, egy pofon, sötétség.
Alexandra most nem mesél, nem néz rám, szemei szégyenérzetről árulkodnak.
Próbálja felidézni, de nem emlékszik okra és okozatra, hogy miért adott ő, a 11 éves törékeny lány egy hatalmas pofont a saját édesapjának, mondván takarodjon a házból, de tüstént. A mennydörgések, villámlások, zivatarok képviselőjeként több bátorsága volt, mint megannyi társának, mégsem volt büszke. Amit elért: az apja soha többet nem ütött.
Hibásnak érzi magát most is, de úgy beszél róla, mintha ez normális dolog lenne.
Végül befejezi. Nincs családjuk már, csak családi házuk, nincsenek testvérei, csak féltestvérei. Nincs béke, csak harag, s menny helyett pokol. Azóta ő sem ép, csak milliónyi repedés. Én bolond pedig csak ebben a minutumban értem meg, miért tartózkodik tőlem és minden férfitól. Mindannyian bolond, gyávaságtól vak férfiak vagyunk.

Alexandra név jelentése: az emberek oltalmazója.
Valóban a neve kötelezte, de önmagát nem kímélte meg. Soha.

Új alkotás feltöltése

A szöveg ereje a hasonlatokban, az allegóriává táguló metaforákban van, nagyon képi, érzékletes írás, nem is az a fontos, mi történik, hanem hogyan, hol és mi a következménye, milyen sebeket, hatásokat hagy. Az érzékelése finom, táguló, mindent elnyel a megélt erőszak és az erőszakhoz tartozó, magát is hibáztató nyelv.