Szólásszabadság

Műfaj: Novella

A cella sötét volt és kicsi. Olyan sötét, hogy csak egy ujjnyi fénynyaláb szűrődött be az ajtaján, és olyan kicsi, hogy az ember összegörnyedve is csak éppen hogy elfért benne. A falai jéghidegek voltak. A cellát az egyik oldalon csak egy vékony vaslemez választotta el a kinti világtól, és ez nyáron forróságot, télen pedig borzalmas hideget eredményezett. Az érdes padló ráadásul minden rabról lehorzsolta a bőrt, ami később odaszáradt és bebüdösödött. Mindezek miatt börtönőri szempontból ez a rabok által csak Lyukként emlegetett cella volt a legpraktikusabb az összes közül. Elég volt egy órára otthagyni a rabokat, azoknak hónapokra elment a kedvük a helytelen viselkedéstől.

Bíró Endre már két órája volt itt, és már régen elment a kedve az egész élettől. Fájt a háta, vacogott és úgy általában borzalmasan érezte magát. Utálta már az egészet. Utálta a Lyukat, a helyet, az őröket, még saját magát is utálta. A második évét töltötte a börtönben, és még így is hátravolt neki további három. Jelenleg azért tartózkodott a Lyukban, mert a jelentés szerint „obszcén szavakkal illette” az egyik őrt. Ez az összetűzés Bíró életében igen átlagosnak volt mondható. Miután elítélték, szinte naponta történtek hasonló esetek. Eleinte nem is foglalkoztak vele, de egy alkalommal olyan szemtelenül és makacsul üvöltözött, hogy a többi rab is példát vett róla. Ekkor került Bíró először a Lyukba. Ezután pár hétig csendes maradt, majd onnan folytatta, ahonnan abbahagyta. Látható volt, hogy nem fog egykönnyen megtörni, ezért a bent töltött időt fokozatosan növelni kezdték.

Bíró most egy repedést vett észre a vaslemezen. Nem volt nagy, csak egy hajszálnyi, de nem is ez volt a lényeg. A lényeg a napfény volt, ami beszűrődött rajta, és egy apró képet vetített a szemben lévő falra. Egy halvány, amorf képet, amibe akármit bele lehetett látni az embertől az egyszerű foltig. Bíró azonban egyértelműen madárnak látta, és ez a madár annyira felvidította, hogy egy pillanatra a fájdalma is alábbhagyott. Dúdolni kezdett: „Summertime, when the livin’ is easy…”

Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó, és a bent görnyedő embert elvakította a fény. A meglepetés miatt nem volt ideje végiggondolni, hogy mi következik, mindössze a pillanatnyi érzéseire tudott figyelni. Azok pedig olyannyira a kis fénynyaláb hatása alatt voltak, hogy Bíró csakis arra tudott gondolni, most végre szabad lesz.

A verés alig tartott néhány percig. Az őrök egy bordáját és az orrát törték el, és közben csak úgy szórták felé a szidalmakat. De Bíró nem törődött velük. A madárra gondolt.

Mikor az orra vérezni kezdett, visszadugták a Lyukba. A rab az ájulás szélén állt, de azért megpróbált motyogni valamit: „Summertime…”

Új alkotás feltöltése