Kékszakállú, Zsuzsik

Műfaj: Novella

Zsuzsu: Kékszakállú hangyák. Nyüzsögnek. Látod? Már a nyomodban vannak, tudják, hogy nálad az étek, a morzsa.
Zsizsi (majszol,stop. Végefőcím, már a szenvicscsücsköt rágja. A falat rohan, le. Levegő.) Gondoltam egy számra. Az majd „megjavítja” az érzékelőiket. Értsd úgy, elrontja.
Zsuzsu: Számra? És az hogy segíthet?
Zsizsi: A nulla is szám. Kerek. Egész? Nem forgácsolódik. Nem tudjuk értelmezni az osztogatását. Nem morzsálhat. Ez egy lebegő szentséges teljesség. Ennek jegyében: zero tolerancia lép életbe. Ez segíthet. Elhatároztam valamit. Ez az ideológia: haragszom rájuk, így képes vagyok őket semmibe venni. Bumm, hozom a pusztítót.
Zsuzsu: Én a seprűt hozom.. Ne most öldököljünk, inkább takarítok, a kékszakállúak se élhetnek levegőből.
Zsizsi: Itt a tavasz. Mindenhol nyíló étkek, a földben magvak, a föld fölött is magvak, lehet pakolni. feltölteni az üres raktárakat. Ez nem az ő váruk! A ház nem az ő..
Zsuzsu: Tavasz egyenlő feltámadás. Nyugi már..
Zsizsi: Hol bújkálhat Judit, a hangyaasszony?
Zsuzsu: Nem akarom tudni mit tennél vele..
Zsizsi: Ha tudnád hol bujtatják, megmondanád?
Zsuzsu: őszintén..?
Zsizsi: egyre többen vannak.. Kész, az azonnal ítélő bíróság meghozta döntését.
Zsuzsu: Fellebbezésnek helye.. A seprűvel repül egy boszorkány a kamrában, lerimánkodom róla és jövök.
Zsizsi Hozom a sprét.
Lobog a hajuk, egyszerre érnek vissza az előszobába.
Zsizsi: Na jó, ha már ilyen rendes vagy, meneküljenek meg, tessék.. Átengedem a terepet, tedd ki őket, ahová valók! Vissza a rengetegbe! Kívül tágasabb!
Zsuzsu kicsit görnyed, pislog. A kupac eloszlott, egy árva kékszakáll kering magányosan, néha megáll, mintha eltévedt volna és körbe kéne néznie, itt járt-e már.
Zsuzsu: Fura.
Zsizsi: Nyugtalanító.. Biztos befutottak a cipősszekrény mögé. Elöl kéne tartani a sprét. A jóindulat!
Zsuzsu lehajol, pici hüvelyk és mutatóujját óvatosan összeérinti. Megfogja a kékszakállút a „grabancánál” fogva és a jobb tenyerére helyezi.
Zsuzsu: Szia pici.
ZSizsi: új házikedvenc.
Zsuzsu: Nézd már, áll egy helyben, mozognak az antennái, jár a csáprágója. Csáprágó, ugye? Az van nekik?
ZSizsi kiváncsian rázoomolt a tenyérre.
Szegény hangyácska egész világképe átalakult, Zsizsi szeme, mint egy bolygó, mozdult ide-oda őt figyelve. Minden dimbes- dombos, puha, idegen-szagú. Mindenki eltűnt. Itt van egyedül, (ember a Marson?)..Szorongani kezdett. Megdermedt. Trükközött: jöhetett a„kicsit meghaltam, hidd el bárki, aki fenyegetsz, nekem annyi” performance.
Zsizsi: Eddig volt érdekes.
Zsuzsu: na jó kiviszem.
Zsizsi: csinálok kávét, kérsz?
Zsuzsu: Espressot! Duplát légyszi!
Zsizs: Jaj, el ne felejtsem, addig legalább a hűlt helyüket riasztózom. A konyha útját ha egyszer kiszagolják...
Csapódik az ajtó, a hangya a fűre bocsájtva: Zsuzsu lefújta a tenyeréről.
Kékszakáll boldogan repült, zuhant, egy úrhajós sikeresen visszatért a „Földre”.
Judit királyné nem kerestette, a dolgozók nem kutattak utána, senkinek nem tűnt fel a hiánya. A magafajta fogyóeszköz. Elkóricált a társaktól. Álmodozó fajta volt mindig is..
Mégis.. Most Lubickolt a szabadságban. Nem gondolt semmire- Nem tartott a pusztulástól. Egy ilyen rettenetes és csodálatos, leírhatatlan út után semmitől sem félhet egy kékszakáll.
Zsizsi kitöltötte a meleg, gőzölgő feketéket, fülön fogta a csészéket és letette őket az asztalra.
Zsuzsu befutott, helyet foglalt.
Zsuzsu: Isten király. Kávébabot is teremtett. Ez sem maradt ki a szórásból.
Zsizsi: Igen, igen.. Bármelyik felekezet istene is legyen, köszönjük.
Zsuzsu: Neked meg köszi a főzigélést. Csin csin
Zsizsi: Ugyan, egészség.
Eközben a kékszakállúak nem tétlenkedtek. A fal réseibe, pici vájataikba visszahúzódva egy ellentámadás, invázió(!) tervén dolgoztak. Tudták jól, merre az arra. A konyha elfoglalása csak a kezdet. Megérezték a kávé illatát. És csillapíthatatlanná vált a vérszomjuk.

Új alkotás feltöltése