Porszem a gépezetben

Műfaj: Vers

Mint vöröslő bársony bukik alá az égbolt,
A liget rózsáival dibdáb játékot űz a szél.
Lelkükben hajdan büszkeség, s tűz lakozott,
Ennek pora, a némaság, mi bennük jelenleg él.

Kis család reszket a szoba benső szegletén,
Csak egy ütött-kopott rádió élteti őket most.
Isszák szavait, gyakran érthetetlen a beszéd,
De ők is jól tudják: joguk lenne az igazsághoz.

Hazugságba burkolja őket a vöröslő csillag,
Mesébe, hol szavaknak nincs semmilyen jelentése.
Számukra ez az éltető szabadság illat,
Ami híján lelkük halni járna csupán testükbe.

Ablakukon beragyog a szikrázó holdfény,
Baljós árnyak hada tűnik elő a semmiből.
„Az ÁVO-sok! Kapcsold ki a rádiót tüstént!
Nem érted? Ha megtudják, egész életed romba dől!”

Csattan az ajtó, megszűnik a lélegzet is,
A homályban két fekete alak rajzolódik ki.
„Ki volt a besúgó?”- az apa ezt kérdezi.
A meg nem kapott válasz szomszéd falak közt rejlik.

Élettelen viaszbábként fogják közre őt,
Kitépve a rokonok ölelő karjai közül.
Az apa visszanéz, a szívében nehéz kő,
Fojtott sikoly közepette eltűnik a falak mögül.

A „fekete autó” kereke megpördült,
S elszállt azzal, ki nem kívánt porszem a gépben.
Mögöttük a halál szele vadul süvölt,
A remény kis csíráját is kiirtva az elmében.

Mint vöröslő bársony bukik alá az égbolt,
A liget rózsáival dibdáb játékot űz a szél.
Lelkükben hajdan büszkeség, s tűz lakozott,
Ennek pora, a némaság, mi bennük jelenleg él.

Új alkotás feltöltése