Kis szürke görnyedt robot

Műfaj: Novella

Tóth Kázmér megrémült amikor a mögötte lévő busz el kezdett dudálni, már fél órája ült a kocsijában a dugó közepén, így hát egy kicsit elkalandoztak a gondolatai. Kapkodva elindította a kocsit és folytatta keserves útját a munkahelyére. Utált 6-kor kelni , utált beülni az autójába , utált végig vezetni a városon, és persze utált belépni abba az ormótlan felhőkarcolóba, amit kénytelen volt a munkahelyének hívni , de sajnos mégis ott állt az épület előtt aktatáskájával , fehér ingében , fekete vasaltnadrágjában és makkos cipőjében , és olyan arcot vágott amitől a legvidámabb ember is depressziós lesz. Végül erőt vett magán végigsimította enyhén őszülő haját és belépett. Végig ment a földszinten és beszállt a liftbe. A lift majdnem tele volt , de ő még befért. Habár voltak vagy tízen a liftben még is síri csend uralkodott . Oda fenn nem szerették a felesleges locsogást , csak a munkával kapcsolatos dolgokról volt szabad beszélni. Kázmér kiszállt a nyolcadik szinten és elindult az irodába. Az iroda egy hosszú folyosó végén volt. Az egész hely szürke volt színtelen, és csendes, nagyon csendes. A léptei úgy visszhangoztak, mintha az egész épületben csak ő járkálna. Mikor odaért az ajtóhoz, egy pillanatra megállt. Nem akart bemenni , de muszáj volt . Szüksége volt a munkára, hiszen a felessége otthon volt a két gyerekkel, rájuk is kellett gondolnia, így hát kinyitotta az ajtót. Mikor belépet az irodavezető ránézett és színtelen hangon megszólalt : „Tóth, nyolc óra múlt egy perccel, késett, a továbbiakban az ilyesfajta kihágást mellőze, most üljön le!” „Bocsánat Dragowich úr” mondta majd leült az íróasztalához. Az iroda egy közepes méretű terem volt , az íróasztalok három oszlopban voltak rendezve, minden oszlopban öt asztal volt. Minden asztal az ablakok felé nézett, amelyek az ajtóval szemben voltak. Minden asztalon volt egy írógép, és minden gép előtt ült egy görnyedt szürke alkalmazott. Volt még egy díszes fekete íróasztal, ami közvetlenül az ablak előtt állt, itt ült Dragowich irodafőnök. A magas, vékony madárszerű férfi szigorúan nézett végig az irodában. Kázmért kirázta a hideg, amikor rápillantott főnökére, de kénytelen volt folytatni a munkát hiszem még csak most kezdett el dolgozni és még nagyon sok dolga akadt, amit még aznap be kellet fejeznie. Így hát csöndben gépelt tovább. Itt sem hallatszott semmilyen emberi hang, csak az írógépek kattogása és az óra ketyegése.
Kázmér felnézett az órára, és elkeseredve látta, hogy még van két óra a munkából. Már tizenöt éve dolgozott itt, de még sosem volt ilyen fáradt. Tizenöt éven keresztül itt ült ennél az asztalnál görnyedve, síri csendben és gépelt ,mint egy robot. Mert itt senki se kíváncsi rá , senkit sem érdekel hogy ő mit akar, ahogy az se érdekel ott fönn senkit, hogy a többi szürke görnyedt robot mit akar , odafönn őket csak az érdekli, hogy csend legyen, nem akarják hallani a kis szürke görnyedt robotok panaszait. El kezdett izzadni, hirtelen tört rá ez a fura érzés. Beszélni akart, nem tudta miről, csak beszélni meg akarta törni ezt a rettenetes csendet, hogy ne csak az írógépek kattogását hallja. De mikor az első hang készült elhagyni a száját, egy sötét alak tornyosult fölé, és megszólalt. "Valami gond van Tóth" a főnöke hangja ostorként csattant végig Kázméron. Riadtan felnézet és válaszolt ; "Nem uram , nincsen semmi gond minden a legnagyobb rendben" mondta elcsukló hangon és gépelt tovább. A szabadságvágy helyére beköltözött a félelem, a félelem és a csend.
Tóth Kázmér görnyedve ült az írógépénél és gépelt, csöndben megtörve csak gépelt a nagy csendben, mint egy kicsiny szürke robot, amit arra készítettek, hogy dolgozzon, némán és megtörve. Mert tudta hogy egyedül van, nem tudhatja, hogy a többinek mi járhat a fejében. Lehet, hogy nekik meg sem fordul a fejükben ilyesmi. Lehet, hogy ők nem vágynak arra hogy hallhassák a saját hangjukat. De az is lehet, hogy ők se bírják ezt a nagy csendet, ezt súlyos fojtogató csendet. És lehet, hogy csak arra várnak, hogy valamelyikük megszólaljon , valaki aki nem fél. „Talán hogy ha meghallanák valakinek a hangját akkor ők is megszólalnának?” villant át a gondolat Kázmér agyán , és megállt a gépeléssel. Tudta hogy ezt nem lenne szabad, tudta de még is megállt. Ekkor az árnyék újra fölé tornyosult, akár a ragadozó madár a prédája fölé . De még mielőtt lecsaphatott volna Kázmér felállt és beszélni kezdet , és hangja úgy hasított bele a csöndbe, mint a felkelő Nap első sugarai az éjszaka sötétségébe.

Új alkotás feltöltése