*CENZÚRÁZOTT*

1. helyezett / Slam poetry

Szólásszabadság. Mégis… Tudja valaki, hogy mi is ez valójában.
Esetleg az, hogy én most kijelenthetem, mi az, ami szívem nyomja, vagy mi a vágya.
Talán.
Esetleg az, hogy a közértben üres zsebbel kóborolva szemem Morse jelet kopogtathat: három rövid, három hosszú, három rövid.
Talán.
Esetleg az, hogy néhány túl könnyen útjára engedett szó által szétzilált otthoni béke elől menekülő családfő szabadon kijelentheti: három rövidet, három hosszút, három rövidet.
Talán.
Esetleg az, hogy fejlődésben lévő emberkezdemények az őket etető kéznek bármikor visszaszólhatnak.
Öhm… Talán kellene egy kis korlátozás bizonyos kor alatt. No, nem is a kor, inkább az intelligencia kellene, hogy mérvadó legyen ebben a kérdésben.
De várj! Bár nem úgy, mint én szeretném, de a szólás már szabályozva van.
Gondolj csak bele: kimondattad bármikor úgy igazán, amit a fejedben súgott egy hang.
Kimondhattad valaha is bármelyik tanórán, hogy „szerintem ez csak fölös sallang”.
Ki merted valaha mondani, ha a nagyi főzte ebéd nem úgy sikerült, mint általában.
Kimondhatod, hogy „hé, én igenis vasárnap akarok vásárolni, mégpedig klott gatyában!”.
A választ gondolom, tudod, tapasztaltad. A beléd nevelt norma korlátoz, pont olyan, mint mikor a nyelved odatapad a fagyott korláthoz.
Na de akkor nincs is szólásszabadság.
A szólás szabadsága egy olyan megfoghatatlan valami, amit ha feldobsz, talán egy ingyen rózsadombi nyaraló, de ha leesik… Nos, azzal emberek gondolatait terelheted az igazság felé.
A szólásszabadság igazi korlátozója az emberi érzelmek szeszélye.
Tulajdonképpen miért is nem mondjuk ki, amit igazán gondolunk? Mert félünk a reakciótól.
Féltjük a mások, vagy a saját magunk érzelmeit. Nem akarjuk, hogy elítéljenek, hogy leszóljanak, hogy megbántsunk másokat, még inkább nem magunkat.
Persze most csak az „egyszerű halandókról” beszélek. Felsőbb körökben a szólásszabadság inkább csak érdek. Egy érdekszféra, mellyel elhitethető az emberekkel, hogy szabadok. Na igen, szabadon bégethetnek… Csak beee kell kapcsolnom a tv-t, ahol a beee-mondók szüntelen próbálják beee-magyarázni, hogy Putyin jó ember, illetve, hogy nagy az esélye, hogy majd autóbalesetben vagy egy eltűnt repülőgépen végzem magam is egyszer.
Az egész látszatszabadság csupán, amíg mások próbálják meg megmondani, mit gondoljak…Az igazi szólásszabadság talán az, amikor szembe mész mindennel: Szembe mész a normával, az erkölccsel, a nagyival, a tanárral, az Istennel.
Na, jó… A nagyival talán mégsem kellene.
Talpra magyar, hí a haza! Megvan a történet.
Paks II helyett egy Petőfihez hasonló nagy szószólóra lenne az országnak újra szüksége.
Egy provokátorra a Fidelitas berkein belül,Aki nem bánja, ha ezért csuklójára bilincs kerül,Mert szerinte nem erőltethető az emberekre sem útdíj, sem mise,S aki tudja, hogy a falak ledöntéséhez nem kell igazán semmi se…Csak értelmes gondolatok és a képesség, hogy átláss a színjátékon. Aztán pedig az elszántság, hogy te ezt mind a világ színe elé tárod.
De csak ha mersz kockáztatni…Vagy akár disszidálhatsz is, hogy valahol máshol leld meg a szólásszabadságotAhelyett, hogy a hazádban rombolnád le az ezt övező korlátot.
De légy bárhol a világon, ha átléped határait, s fájó ponton támadsz, bár nem arra vágytál,Ne lepődj meg, ha határátlépők kiabálják hamarosan fejedhez tartott fegyverrel: Allah akbar!És akkor se lepődj meg, ha háztetőkön bújó franciák videóra veszik mindezt, Amint haláltusád után lelkeddel az aszfaltra szertefoszlott élni akarást hintesz,Hogy aztán azzal két részre szakíthasd a világot:Kik ellenzik, s akik támogatják a szólásszabadságot.

Új alkotás feltöltése

Alapvetően nagyon „slames”, keserű humorral operálsz, ami külön erőssé teszi a szöveget. Javaslom, hogy sokat-sokat gyakorolj az előadásmóddal, mert egy jó slamhez nem csak jó szöveg kell, hanem jó előadásmód is. Gratulálok, jó lenne élőben megnézni!

*CENZÚRÁZOTT*

Szólásszabadság. Mégis… Tudja valaki, hogy mi is ez valójában?
Esetleg az, hogy én most kijelenthetem, mi az, ami szívem nyomja, vagy mi a vágya?
Talán.
Esetleg az, hogy a közértben üres zsebbel kóborolva szemem Morse jelet kopogtathat: három rövid, három hosszú, három rövid?
Talán.
Esetleg az, hogy néhány túl könnyen útjára engedett szó által szétzilált otthoni béke elől menekülő családfő szabadon kijelentheti: három rövidet, három hosszút, három rövidet?
Talán.
Esetleg az, hogy fejlődésben lévő emberkezdemények az őket etető kéznek bármikor visszaszólhatnak?
Öhm… Talán kellene egy kis korlátozás bizonyos kor alatt. No, nem is a kor, inkább az intelligencia kellene, hogy mérvadó legyen ebben a kérdésben.
De várj! Bár nem úgy, mint én szeretném, de a szólás már szabályozva van.
Gondolj csak bele: kimondattad bármikor úgy igazán, amit a fejedben súgott egy hang?
Kimondhattad valaha is bármelyik tanórán, hogy „szerintem ez csak fölös sallang”?
Ki merted valaha mondani, ha a nagyi főzte ebéd nem úgy sikerült, mint általában?
Kimondhatod, hogy „hé, én igenis vasárnap akarok vásárolni, mégpedig klott gatyában!”?
A választ gondolom, tudod, tapasztaltad. A beléd nevelt norma korlátoz, pont olyan, mint mikor a nyelved odatapad a fagyott korláthoz.
Na de akkor nincs is szólásszabadság?
A szólás szabadsága egy olyan megfoghatatlan valami, amit ha feldobsz, talán egy ingyen rózsadombi nyaraló, de ha leesik… Nos, azzal emberek gondolatait terelheted az igazság felé.
A szólásszabadság igazi korlátozója az emberi érzelmek szeszélye.
Tulajdonképpen miért is nem mondjuk ki, amit igazán gondolunk? Mert félünk a reakciótól.
Féltjük a mások, vagy a saját magunk érzelmeit. Nem akarjuk, hogy elítéljenek, hogy leszóljanak, hogy megbántsunk másokat, még inkább nem magunkat.
Persze most csak az „egyszerű halandókról” beszélek. Felsőbb körökben a szólásszabadság inkább csak érdek. Egy érdekszféra, mellyel elhitethető az emberekkel, hogy szabadok. Na igen, szabadon bégethetnek… Csak beee kell kapcsolnom a tv-t, ahol a beee-mondók szüntelen próbálják beee-magyarázni, hogy Putyin jó ember, illetve, hogy nagy az esélye, hogy majd autóbalesetben vagy egy eltűnt repülőgépen végzem magam is egyszer.
Az egész látszatszabadság csupán, amíg mások próbálják meg megmondani, mit gondoljak…
Az igazi szólásszabadság talán az, amikor szembe mész mindennel.
Szembe mész a normával, az erkölccsel, a nagyival, a tanárral, az Istennel.
Na, jó… A nagyival talán mégsem kellene.
Talpra magyar, hí a haza! Megvan a történet?
Paks II helyett egy Petőfihez hasonló nagy szószólóra lenne az országnak újra szüksége.
Egy provokátorra a Fidelitas berkein belül,
Aki nem bánja, ha ezért csuklójára bilincs kerül,
Mert szerinte nem erőltethető az emberekre sem útdíj, sem mise,
S aki tudja, hogy a falak ledöntéséhez nem kell igazán semmi se…
Csak értelmes gondolatok és a képesség, hogy átláss a színjátékon. Aztán pedig az elszántság, hogy te ezt mind a világ színe elé tárod.
De csak ha mersz kockáztatni…
Vagy akár disszidálhatsz is, hogy valahol máshol leld meg a szólásszabadságot
Ahelyett, hogy a hazádban rombolnád le az ezt övező korlátot.
De légy bárhol a világon, ha átléped határait, s fájó ponton támadsz, bár nem arra vágytál,
Ne lepődj meg, ha határátlépők kiabálják hamarosan fejedhez tartott fegyverrel: Allah akbar!
És akkor se lepődj meg, ha háztetőkön bújó franciák videóra veszik mindezt,
Amint haláltusád után lelkeddel az aszfaltra szertefoszlott élni akarást hintesz,
Hogy aztán azzal két részre szakíthasd a világot:
Kik ellenzik, s akik támogatják a szólásszabadságot.