A Szólásszabadságról

7. helyezett / Esszé

A SzólásszabadságrólA szólásszabadság az egyik legkönnyebben és legtöbbször félreértelmezett fogalom az országban. Hogy mi ennek az oka, kik esnek ennek a bizonytalanságnak áldozatul, borzasztóan nehéz megválaszolni – hozzá sem teszem, hogy ebben az ügyben csak saját tapasztalataimra hagyatkozhatom.
Szóval mi is az a szólásszabadság? Mi egyáltalán a szabadság? A 2010-es évekre a szabad ember, a szabad fiatal, mint hétköznapi toposz, egyre kevésbé érthető. Mind a suliban, mind az utcán érdemes kicsit megfigyelőnek lenni, és vizsgálgatni az embereket. Rövid időn belül biztos, hogy lesz legalább egyvalaki, aki szélsőséges formában alkot véleményt, valamint agresszíven szólal fel, ezzel nem téve semmi jót vagy hasznosat magáért, vagy a többiekért. Így hát arra jutottam, hozni kéne egy példát – egy példa mindig feldobja a gondolatmenetet, még egy béna esszé is jobb lehet tőle -, ami közelebb áll az emberhez, mint felszínes próbálkozásom a probléma megértésére. Kezdjünk tehát az internettel, ahol életünk legtöbb eseménye dokumentálódik, s ezáltal a legérdekesebb archívuma az eltelt néhányezer évnek. Minden közösségi oldal, minden hírportál egedélyez kommenteket. Teszem azt, a Magyar Narancs oldalán olvasol valamit, ami neked túl liberális, és jól odamondasz valamit, aztán egy másik ostoba balos azt mondja, szar alak vagy, aztán egy harmadik ostoba jobbos szól, hogy az a másik véresszívű libcsi, dögöljön meg. Szóval a szélsőséges, és attól tartok, felesleges hozzászólások olyan disputát idéznek elő, aminek se kezdete, se befejezése nincsen. Hogy is lehetne, ha végülis maga a vita sincsen? Ugyanezen a tematikán alapul rengeteg más feszültség, meg-nem értettség is, például a rock n’ roll színtéren, Magyarországon. 100 emberenként jó, ha egy megért egy Ady, egy Beck vagy egy Háy szöveget. A vers sűrítményét, a dalt szinte senki nem érti, ha mondanivalója tovább megy a ‘higgy magadban’, a ‘party a parton’ és a ‘fenék’ témakörökön. Ez azt jelenti, hogy szexualitás vagy önbizalom-növelés nélkül nem vagyunk kíváncsiak semmilyen írásra, alkotásra, előadóra. Sőt, általában még a standardtól sem igazán merünk elemelkedni, pedig lehetetlen találnunk igaz, kemény és erős szövegeket a kommersz zeneipar világában. Az alkotók jobban félnek a meg-nem értettségtől, mint a rajongás, szeretet hiányától – még Damon Albarn, brit zenész is megfogalmazta ezt.
Az nem-viták, nem-döntések az interneten és a való életben is bizonyos értelemben gyávák - inkább alkosson az ember valódi véleményt és elemezzen több szempont szerint, mielőtt elhamarkodott megállapításokat tenne. Mindenkinek joga van felszólalni, bármilyen ügy érdekében, vagy bármilyen ötlet ellen. De ez a mindenki nem lehet bántó, nem lehet alattomos, nem lehet érzéketlen - a lényeg tehát az, hogy a szólásszabadság jó, csak az nem, ahogyan használjuk.

Új alkotás feltöltése

Jó és világos a kérdésfelvetés. Ugyanakkor maga az írás egy kicsit rövidre szabott. Talán érdemes volna távolabb lépni az internetes kommentek témakörétől, és tágabb kontextusban is szemügyre venni a kérdést.

A Szólásszabadságról


A szólásszabadság az egyik legkönnyebben és legtöbbször félreértelmezett fogalom az országban. És úgy hiszem, a világ minden más országában is így van. De hogy mi ennek az oka, kik esnek ennek a bizonytalanságnak áldozatul, borzasztóan nehéz megválaszolni – hozzá sem teszem, hogy ebben az ügyben csak saját tapasztalataimra hagyatkozhatom.
Szóval mi is az a szólásszabadság? Mi egyáltalán a szabadság? A 2010-es évekre a szabad ember, a szabad fiatal, mint hétköznapi toposz, egyre kevésbé érthető. Hogy is értelmezhetnénk ezt egy hatalmas, zsúfolt bolygó közepén úgy, hogy aligha van súlya vagy jelentősége az állításainknak? Igazából, mint minden hasonló kérdés, ez is lebutítható, és érdemes is lebutítani – azt hiszem, ez az egyetlen út a reális válaszhoz, jobb híján.
Amit tehát megfigyelhetünk, az az, hogy kb. 7 milliárd emberből legalább 6,5 milliárd szélsőséges formában, vagy egyszerűen nem alkot véleményt, valamint agresszíven, esetleg sehogyan sem szólal fel, nem tesz semmit saját magáért, sem a többiekért. Így hát arra jutottam, hozni kéne egy példát – egy példa mindig feldobja a gondolatmenetet, még egy béna esszé is jobb lehet tőle -, ami közelebb áll az emberhez, mint felszínes próbálkozásom a probléma megértésére.
Minden közösségi oldal, minden hírportál egedélyez kommenteket, melyekben az olvasók, barátok leírhatják, ami minket, posztolókat, persze nem érdekel. Feltűnősködésből odamondanak valami durvát, te visszaszólsz, holnap letörlöd, ismét barátok vagytok. Vagy, teszem azt, a Magyar Narancs oldalán olvasol valamit, ami neked túl liberális, és jól odamondasz valamit, hogy nem, ez azért túlzás, aztán egy másik ostoba balos azt mondja, szar alak vagy, aztán egy harmadik ostoba jobbos szól, hogy az a másik véresszívű libcsi, dögöljön meg. Szóval a szélsőséges, és attól tartok, felesleges hozzászólások olyan disputát idéznek elő, aminek se kezdete, se befejezése nincsen. Hogy is lehetne, ha végülis maga a vita sincsen?
Mindenkinek tehát joga van felszólalni, bármilyen ügy érdekében, vagy bármilyen ötlet ellen. De ez az úgynevezett mindenki nem lehet bántó, nem lehet alattomos, nem lehet érzéketlen - a lényeg tehát az, hogy a szólásszabadság jó, csak az nem, ahogyan használjuk.