Amikor túl sok vagyok

6. helyezett / Novella

- Jó napot kívánok! Az állásinterjúra érkeztem.- Jó napot! A nevét, legyen szíves!- Darnay Balázs, ipszilonnal.
A portás alaposabban szemügyre vesz:- Az a Darnay, aki...- Az! - vágom rá. Nem érdekelt, hogy melyik Darnayra gondol.- Hamarosan sorra kerül.
Leülök a másik kettő várakozó mellé. Amatőröknek tűnnek: az egyik úgy tesz, mintha olvasna egy könyvet, hogy leplezze izgalmát, de közben ide-oda forgatja szemeit, zavarában. Valami trendi, romantikus-vámpíros könyvet olvasgat, bizonyára maga a bölcsesség forrása a kötet, és tükrözi a hölgy intelligencia szintjét is. Hogy túl hamar ítélek, hiszen el sem olvastam még ezt a könyvet? Igen! És? Higgyetek nekem, még Alan Alexander Milne Micimackója is sokkal többet nyújt az olvasójának, mint a 'Nagymamám, a vámpírboszorkány' című könyv. A másik várakozó egy férfi, aki az okostelefonját nyomkodja bőszen, ami még nem is lenne önmagában probléma, de az hogy melegítő nadrágban jött el erre az állásinterjúra... Mire jött ez, torna tanárokat is castingolnak?- Darnay Balázs - szólít engem egy csinos, szőke nő. A várakozók idegesen pásztáznak, el sem hiszik, hogy előbb behívnak engem, annak ellenére, hogy alig pár perce érkeztem. A szőke nő nem szégyenlős, sőt, mintha tetszene neki, hogy végigmérem, miközben a folyosó végén lévő, nyitott ajtó felé tartunk. Bevezet a szobába, majd ő megfordul és vetünk még egymásra egy pillantást és magamra hagy a három felvételiztetővel.- Darnay úr! Micsoda...- Meglepetés.
Imádom befejezni mások mondatát, főleg Horváth Péterét. Most is tátott szájjal, bárgyú arckifejezéssel bámul rám. Felnyalta magát a vezetőségbe, már ő a főszerkesztő. Középen ül, mint a kiskirály, mellette meg valami tinédzser lány, nem is értem, hogy kerülhetett ide egy ilyen. A harmadik személy meg Takács Viktor. Ő csak ott kuncog magában, látni a szemében az önelégültséget, hogy sokak szerint ő aktuálisan az ország legjobbja a szakmában, nem én. De volt idő, mikor még ő takarított fel utánam, én meg elismert voltam. Nem mintha most sem tudnák ki vagyok.- Lám, lám! Balázs barátom, jó újra látni téged!Ez igen! De ironikus vagy manapság, vagy csak a fegyveremet akarod ellenem fordítani? Legyen!- Bár elmondhatnám ezt én is, rád nézve.- Te semmit sem változtál.- Akkor még mindig én vagyok a legjobb újságíró az országban? Hol írjam alá?- Ne siessük el a dolgot! - szól rám a nő. Te most viccelsz velem? Pár éve még általános iskolába jártál, tudod te egyáltalán ki vagyok én?- Darnay úr - folytatja a kiskirályként tetszelgő Horváth Péter - ugye nem gondolja komolyan, hogy belép ide és máris felvesszük Önt.
Most erre mit mondjak?- De, pont erre számítottam.
Lesnek rám, mint borjú az új kapura.- Helyet foglalhatok.
Takács a székre mutat, és én leülök, majd rögtön felvágok.- Egyszerű városi lapoknál kezdtem, majd amerikai újságoknak tudósítottam a délszláv háborúról, ekkor ismert meg ország-világ.- Ország még talán, de világ? - röhög fel Viktor.- Rengeteg szerkesztőséget megjártam, rádióknál is megfordultam, ezenfelül három könyvem jelent meg. Én vagyok a legjobb publicista. Úgy gondolom, jobb mindenkinél.- Maga egy beképzelt, arrogáns tapló - jelenti ki nyugodtan a nőcske. A helyedben csendben maradnék, még ott van a tojáshéj a hátsódon. Sőt, mindhármótoknak ott van, nem tudtok ti semmit az én munkásságom fényes oldaláról.- Elismerem, néha polgárpukkasztó tudok lenni, de ezért vagyok elismert. Talán pont ezt szeretik bennem.- Tisztában van Ön azzal, hogy miket tett? - kérdezi Horváth.- Friss hírekről tájékoztattam az olvasókat, szaftos és érdekes történeteket tártam eléjük, és mindenről beszámoltam a cikkeimben, mindenről, azokról a dolgokról is, amikről más lapok sosem írtak.
Csend lett. Elismerik ezt a tényt, hogy jobb vagyok. Jobb náluk, jobb mindenkinél. Egy ajándék vagyok, egy áldás, itt kellene a lábaim előtt heverniük és könyörögni, hogy ehhez a szennylaphoz jöjjek.- És mi volt ez a vallási diszkriminációs dolog.
Vártalak... Takács Viktor ünneprontó egy fickó tud lenni, nagyon kedvelem őt.- És a rasszista kijelentéseid.
Mielőtt válaszolhatnék, a nő folytatja.- Nem beszélve arról a rengeteg perről, amit a nyakába akasztottak, mivel személyiségi jogokat sértett.
Meglepődöttséget színlelve nézek rá, de folytatja:- Több alkalommal is.- Illetve az is köztudott, hogy Ön illegálisan fogyasztott és tartott pszichoaktív szereket - mondja Horváth, hogy ő se maradjon ki a körből.- Ez már a magánügyem.- Balázs - mondja Viktor komolyan - kijelentetted, hogy bizonyos vallásokat elítélsz, meg is nevezted azokat és lejárattad őket. Számtalan ember életébe belemásztál és bemocskoltad azokat, nem csak politikusokét és hírességekét, közemberekét is, akik mind perbe szálltak ellened. Egy törvényellenes kijelentésedért börtönben is ültél. A saját hírnevedet romboltad le.
Igazat beszél, akkor is, ha ez az egész hidegen hagy.- Ez a múlt, ami volt megtörtént...- Pár hónapja még a rendőrség vitt el, betörés vádjával, én hoztam le a cikket rólad. Eljátszottad az összes lehetőségedet, pedig a legnagyobb voltál.
Voltál. Ez a szó elég kiábrándító. Egy alig húsz éves lány, egy talpnyaló főszerkesztő, és egy pökhendi újonc ülnek most velem szemben és rajtam röhögnek.- Épp a negyedik könyvemet írom...- Uram, ez minket nem érdekel - szól bele a csaj.- Nem magához beszélek, hanem Horváth úrhoz!- Egyikünket sem érdekli - mondja a középső.
Most akkor mi van? Potyára jöttem ide, hogy a nevetség tárgya legyek?- Beismerem, írtam pár felháborító és arcátlan cikket...- Szinte kivétel nélkül ilyeneket írtál.- Most akkor komolyan elküldötök? Engem, Darnay Balázst? Sikeres újságíró voltam az elmúlt években, könyveim jelentek meg, a legjobb publicista vagyok, és a múltbéli megnyilvánulásaimra hivatkozva nem vesztek fel? Keresve sem találtok nálam jobb újságírót!- Ott az ajtó, barátom - mutatja Takács Viktor.
Még a barátjának mer nevezni. Segítettem neki, mikor még egy senki volt, a feleségem vele csalt meg, most meg abban a székben ül, ahol nekem kellene terpeszkednem. - Hívjuk a biztonságiakat, vagy kitalálsz.
Felállok, a szívem hevesen ver, érzem ahogy a szemeimben tűz ég, a legforróbb tűz, a bosszúé. Olyan lejárató cikket írok itt ezekről, hogy azt megemlegetik. De előtte találnom kell egy lapot, ami lehozza. Lejárattak. Vagy én magamat? Csak nem vettem volna észre? Nem... Miért ártanék magamnak? A szakma legjobbja vagyok.- Szép napot! - mondom nekik mosolyogva, amin kicsit meglepődnek, majd távozom.
Egyébként a vámpíros csajt vették fel.

Új alkotás feltöltése

Nagyon jó a kiindulási pont, gratulálok, a  levitézlett „sztárújságíró” egyes szám első személyű monológja, és szépen kirajzolódik belőle a média, a bulvárújságírás aktuális ellentmondásos világa. De érdemes húzni a szövegen, kevesebb több lenne, (akármennyire is csábító a játékos „sok vagyok”) egy idő után az alap metafora már nem működik, hiszen olvasóként értjük, mire megy ki a játék- a monológot érdemes megtörni egy- egy olyan jelenettel, amely akár erősebben él a helyzetben rejlő komikummal, vagy a mellékszereplők karakterét lenne érdemes felturbózni, hogy komolyabb konfliktusba kerüljön a főhős, nagyobbat szóljon a bukása.

Amikor túl sok vagyok

- Jó napot kívánok! Az állásinterjúra érkeztem.
- Jó napot! A nevét, legyen szíves!
- Darnay Balázs, ipszilonnal.
A portás alaposabban szemügyre vesz:
- Az a Darnay, aki...
- Az! - vágom rá. Nem érdekelt, hogy melyik Darnayra gondol.
- Hamarosan sorra kerül.
Leülök a másik kettő várakozó mellé. Amatőröknek tűnnek: az egyik úgy tesz, mintha olvasna egy könyvet, hogy leplezze izgalmát, de közben ide-oda forgatja szemeit, zavarában. Valami trendi, romantikus-vámpíros könyvet olvasgat, bizonyára maga a bölcsesség forrása a kötet, és tükrözi a hölgy intelligencia szintjét is. Hogy túl hamar ítélek, hiszen el sem olvastam még ezt a könyvet? Igen! És? Higgyetek nekem, még Alan Alexander Milne Micimackója is sokkal többet nyújt az olvasójának, mint a 'Nagymamám, a vámpírboszorkány' című könyv. A másik várakozó egy férfi, aki az okostelefonját nyomkodja bőszen, ami még nem is lenne önmagában probléma, de az hogy melegítő nadrágban jött el erre az állásinterjúra... Mire jött ez, torna tanárokat is castingolnak?
- Darnay Balázs - szólít engem egy csinos, szőke nő. A várakozók idegesen pásztáznak, el sem hiszik, hogy előbb behívnak engem, annak ellenére, hogy alig pár perce érkeztem. A szőke nő nem szégyenlős, sőt, mintha tetszene neki, hogy végigmérem, miközben a folyosó végén lévő, nyitott ajtó felé tartunk. Egy majdnem nyugdíjas asszony jön velem szembe, a ruhájából ítélve a takarítónő lehet.
- Nem sikerült? - kérdi tőle a vezetőm, mire észbe kapok én is, hogy ez a szerencsétlen is erre a munkára akart jelentkezni. Bevezet hát a szobába, majd ő megfordul és vetünk még egymásra egy pillantást és magamra hagy a három felvételiztetővel.
- Darnay úr! Micsoda...
- Meglepetés.
Imádom befejezni mások mondatát, főleg Horváth Péterét. Most is tátott szájjal, bárgyú arckifejezéssel bámul rám. Felnyalta magát a vezetőségbe, már ő a főszerkesztő. Középen ül, mint a kiskirály, mellette valami Réka nevű, még szinte tinédzser csaj, Horváth szeretője. Állítólag az, de gyakorlatilag csak asszisztensnő. Nő? Lány. A harmadik személy meg Takács Viktor. Ő csak ott kuncog magában, látni a szemében az önelégültséget, hogy ő aktuálisan az ország legjobbja a szakmában, nem én. De volt idő, mikor még ő takarított fel utánam, én meg elismert voltam. Nem mintha most sem tudnák ki vagyok.
- Lám, lám! Balázs barátom, jó újra látni téged!
Ez igen, barátom! De ironikus vagy manapság, vagy csak a fegyveremet akarod ellenem fordítani? Legyen!
- Bár elmondhatnám ezt én is, rád nézve.
- Te semmit sem változtál.
- Akkor még mindig én vagyok a legjobb újságíró az országban? Hol írjam alá?
- Eszünk ágában sincs Önt felvenni - mondja a nő. Te most viccelsz velem? Pár éve még általános iskolába jártál, tudod te egyáltalán ki vagyok én?
- Darnay úr - folytatja a kiskirályként tetszelgő Horváth Péter - ugye nem gondolja komolyan, hogy felvesszük Önt?
Most erre mit mondjak? Egy cikket sem írtál soha életedben, azt sem tudod, mi fán terem az újságírás, a mai napig nem értem, hogy jutottál el idáig, ember...
- Helyet foglalhatok?
Takács a székre mutat, és én leülök, majd felvágok.
- Szennylapoknál kezdtem, dolgoztam tévéknél, majd elkerültem a Geography-hoz, sőt, még amerikai újságoknak is tudósítottam, a délszláv háború idején, akkor figyeltek fel rám.
Ez most kicsit engem is visszarántott azokba az időkbe, mikor láttam meghalni azt a rengeteg embert, akikről szintén írtam és hírnévre, na meg pénzre tettem szert. Hogy büszke vagyok-e erre? Nem, de nem is bánom amiket tettem, hogy személyi jogokat sértettem.
- Ezt követően még egy napilapnál és egy hetilapnál is munkát kaptam, illetve három könyvemet adták ki. Az utóbbi években novellákat, verseket is jelentettem meg. Számos díj birtokosa vagyok, elismernek, és én vagyok a legjobb a szakmában.
Utolsó mondatomat Takácsnak üzenem, remélem ő is tisztában van ezzel.
- A legjobb? - horkan fel.
- Jobb vagyok, mint a Nyugatból bárki.
- Maga egy beképzelt, arrogáns tapló - jelenti ki nyugodtan a nőcske. Ha annyiszor száz forintot kapnék, ahányszor ezt mondták... De te... Neked még ott van a tojáshéj a hátsódon. Sőt, mindhármótoknak ott van, nem tudtok ti semmit az én munkásságom fényes oldaláról, csak a sötétről.
- Elismerem, néha polgárpukkasztó tudok lenni, de ezért vagyok elismert. Talán pont ezt szeretik bennem.
- Tisztában van Ön azzal, hogy miket tett? - kérdezi Horváth.
- Friss hírekről tájékoztattam az olvasókat, szaftos és érdekes történeteket tártam eléjük, és mindenről beszámoltam a cikkeimben, mindenről, azokról a dolgokról is, amikről más lapok sosem írtak.
Csend lett. Elismerik ezt a tényt, hogy jobb vagyok. Jobb náluk, jobb mindenkinél. Egy ajándék vagyok, egy áldás, itt kellene lábaim előtt heverniük és könyörögni, hogy ehhez a szennylaphoz jöjjek.
- És mi volt ez a vallási diszkriminációs dolog?
Vártalak... Takács Viktor ünneprontó egy fickó tud lenni, nagyon kedvelem őt.
- És a rasszista kijelentéseid?
Mielőtt válaszolhatnék, a nő folytatja.
- Nem beszélve arról a rengeteg perről, amit a nyakába akasztottak, mivel személyiségi jogokat sértett.
Meglepődöttséget színlelve nézek rá, de folytatja:
- Több alkalommal is.
Hoppá! Azért egy-két dolgot csak olvasott rólam a lány.
- Illetve az is köztudott, hogy Ön illegálisan fogyasztott és tartott pszichoaktív szereket - mondja Horváth, hogy ő se maradjon ki a körből.
- Ez már a magánügyem.
- Balázs - mondja Viktor komolyan - kijelentetted, hogy bizonyos vallásokat elítélsz, meg is nevezted azokat és lejárattad őket. Számtalan ember életébe belemásztál és bemocskoltad azokat, nem csak politikusokét és hírességekét, közemberekét is, akik mind perbe szálltak ellened. Egy törvényellenes kijelentésedért börtönben is ültél. A saját hírnevedet romboltad le.
Igazat beszél, akkor is, ha ez az egész hidegen hagy.
- Ez a múlt, ami volt megtörtént...
- De vedd már észre! Ha felvenne egy újság, ha felvennénk mi is, szerinted milyen fényt vetne ránk? Eljátszottad az összes lehetőségedet, pedig a legnagyobb voltál.
Voltál. Ez szó elég kiábrándító. Egy alig húsz éves lány, egy talpnyaló főszerkesztő, és egy pökhendi újonc ülnek most vele szemben és rajta röhögnek.
- Még egy gyerek magazinhoz is jelentkeztél, akik kidobtak azonnal, nem beszélve arról a tinimagazinról. Az utolsó szennylaphoz se kellenél!
- Elég lesz, Viktor! - parancsol rá Horváth. Látom, hogy Takács élvezi, hogy felhúzott.
- Épp a negyedik könyvemet írom...
- Uram, ez minket nem érdekel - szól bele a csaj.
- Nem Magához beszélek, Horváth úrhoz!
- Egyikünket sem érdekli - mondja a középső.
Most akkor mi van? Potyára jöttem ide, hogy a nevetség tárgya legyek?
- Beismerem, írtam pár felháborító és arcátlan cikket...
- Szinte kivétel nélkül ilyeneket írtál.
- Most akkor komolyan elküldötök? Engem, Darnay Balázst? Sikeres újságíró voltam az elmúlt években, könyveim jelentek meg, a legjobb publicista vagyok, és a múltbéli megnyilvánulásaimra hivatkozva nem vesztek fel? Keresve sem találtok nálam jobb újságírót!
- Ott az ajtó - mutatja Takács Viktor.
Felállok, mintha lángolnék, a szívem hevesen ver, érzem ahogy a szemeimben tűz ég, a legforróbb tűz, a bosszúé. Olyan lejárató cikket írok itt ezekről, hogy azt megemlegetik. De előtte találnom kell egy lapot, ami lehozza. Lejárattak. Vagy én magamat? Csak nem vettem volna észre? Nem... Miért ártanék magamnak? A szakma legjobbja vagyok.
- Nos, akkor szép napot! - mondom nekik mosolyogva, amire még Viktor is kicsit megszeppen, majd távozom.

Egyébként a vámpíros csajt vették fel.