Szólhattál volna…

Műfaj: Vers

Szólhattál volna, talán még köztünk lennél,
Nem én ülnék az asztalfőnél
Temetésed gyászestéjén.

Szólhattál volna, s most nem morzsolnék érted könnyet,
Míg rózsaszálat terítek kihűlt, nyugvó kebledre.

Itt van a főnököd is. Az a szadista állat.
Ki minden áldott reggelen várta, hogy megjelenj,
mert minden pózban, minden helyen elképzelte veled.
Most is csak bambán mered, de szemében már pislákol a szégyen.
De te miért nem szóltál?

Itt van apád, ki annyiszor fenyített,
Anyád is, ki érted könnyet soha nem ejtett.
Minden ember csak rólad beszél,
De te már nyugodtan pihensz, könnyedén,
A fellegek vattacukor peremén.
Miért nem figyelmeztettél?

Penész szagot áraszt minden korhadó fa,
A hazugság is bűzlik, ha sokáig bennünk marad.
Minden egyes szavad hozzám mandula illatú volt,
Jelezve ezzel ártatlan mivoltod.

Majd egyszer újragondolom az egészet,
Hogy mit miért tettél és mit miért nem!
Aztán majd rájövök lassacskán, hogy miattam szürkült meg aranyló hajad,
S miattam görbült szomorúságra oly sokszor kívánatos ajkad…

Értem nem szóltál, mert te engem pátyolgattál
S az összes belső szörnyemmel titokban megvívtál.
Éljen a hallgatás?
Nem, mert nem szóltál, inkább értem meghaltál.
Köszönöm neked te drága jó barát!
De máskor mindig nyisd beszédre szád!
S most ez legyen tanulság:
Éljen a szólásszabadság, vagy büntessen helyette a halál!

Új alkotás feltöltése