1976-ban születtem Szegváron, egy Csongrád megyei faluban. Apám hippi volt és a járási szavalóversenyek állandó versenyzője. Munkájára, származására nézve parasztember, ahogy minden ősöm. Édesanyám egyetlen lány, a rendszerváltás óta fizikai munkából él, a férjével szépen élnek, otthon laknak a faluban. Öcsém Grecsó Zoltán táncművész, édes-bolond zseni, amikor kerekezik haza, és a csomagtartóban ott ül Zokni, a kutyája, megáll a Ráday utcában az élet. Jusztika, a nagymamám a példaképem, sokat írok róla, hiányzik nagyon.
Csongrádon három örök barátot szereztem, Békéscsabán már bonyolultabb volt az ügy. Szegeden jöttem rá, hogy bármeddig húzom, előbb-utóbb muszáj felnőttnek lennem. Visszaköltöztem Csabára e célból. Tót öntudatot kaptam, és ugyan nem feltétlenül emiatt, de fölszedtem húsz kilót. Tanultam alázatot és kötődést. Volt családom és tisztes állásom is.
Pesten szabadúszó lettem, régen úgy mondták volna, munkanélküli. Elhagytam húsz kilót és családot, de a múltam nem. Újlipótvárosban élek, van egy pici teraszom, tisztes állásom és párom is. Jól főzök, meg tudom különböztetni a palatkai zenét a méraitól, és ha elhagynak a szavak, sokat pergetem a gitárt. Nyáron fehér fröccsöt iszom, télen vöröset, tisztán. Télen padon futok, nyáron a szigeten.