A ronda cipő

A Nekem nem mindegy országos kampány és irodalmi verseny számos résztvevője, alkotó fiatalok, tanárok, koordinátorok összemérték erejüket a múlt hétvégén a IV. Országos Slam Poetry Bajnokság elődöntőjén az Anker'tben. Az eseményről az NNM egyik szakmai vezetője, Galambos Attila írt. A döntő október 25-én lesz a Trafóban.

Én nem szerettem a slamet. Először talán 2012-13 környékén tévedtem le egy pécsi kocsmába, ahol éppen folyt a verseny. Kényelmetlenül éreztem magam. Két dolog nem volt világos: miért kell a művészetet pontozni, illetve hogy a fellépők egy jelentős részének miért nem szóltak az ismerősök, hogy inkább ne lépjenek színpadra. Néhány éve vettem magamnak egy cipőt. Amikor először megjelentem benne nyilvánosan, a barátaim félrehívtak, átöleltek, és ki kedvesen, ki szenvedéllyel, de a tudtomra adták: a cipőm vállalhatatlanul ronda. Volt egy közeg, amely jelezte a tévedésem. A fellépők zömének azonban feltehetően nem voltak barátai. Évekig kerültem a slam-eseményeket. De a cipő még megvan.

2014-ben a Nekem nem mindegy (NNM) program dél-dunántúli koordinátora lettem, mert Kövér András Kövi, a pécsi slamfőnök nem ért rá. Mivel az NNM-programban arra ösztönözzük a fiatalokat, hogy irodalmi eszközökkel reagáljanak társadalmi kérdésekre, a slam magától értetődő műfajnak látszott az NNM-ben. Hónapokig jártuk az iskolákat Színész Bobbal, illetve közvetve belefolytunk az akkor már hatalmas érdeklődést kiváltó pécsi slamversenyek szervezésébe. Bob iskolai előadásai során máshogy kezdetem a slamre tekinteni. Ezt így is lehet?

Nyáron hatalmas vállalkozásba kezdtünk a NNM-stábbal. Ötnapos tábort szerveztünk elsősorban az NNM fordulóiban már megmérettetett fiataloknak, feszített tempóban dolgoztattuk őket és magunkat (a táborról naplók íródtak). Olyan támogató mikroközösséget sikerült létrehozni, amelynek egy része a Slam Poetry OB-n is megjelent, ki fellépőként, kik nézőként (a szegedi fiatalok féltucatnyian jöttek ezért). Számunkra az OB egy NNM-találkozó volt, alkalom a munkára, a személyes találkozásokra, kapcsolatépítésre a fiatalok, a mentorok és a koordinátorok között. De hogy a NNM-hez köthető embereket meghallgassam, végig kellett néznem mindhárom napot. Sokszor gondoltam közben a ronda cipőmre.

Az előadások nagy része nem érintette a slam poetry esszenciáját, nem sikerült kihasználni a crossover stílusából adódó lehetőségeket. A fellépők közül sokan összekeverték a slamet a stand up comedyvel, annak is a magyar változatával, amely szóviccekre és viccesnek szánt történetekre épül, a társadalmi kérdéseket gazdagon fejtegető amerikai helyett. Mások terápiás ventilálásnak használták a színpadot, ami az előadó, a barátok és talán egy pszichológus számára izgalmas lehet, de egy, már órák óta koncentráló érdeklődőnek kevésbé.

A témák terén sem voltak nagy innovációk az idei OB-n. A családi drámák és krízisek, az apunak és anyunak szánt üzenetek magasan vezettek. Rengetegen próbálkoztak vitatható megközelítésben társadalmi problémák boncolgatásával, leginkább a "ki a menekült" és "ki a zsidó" tengelyen, megfűszerezve némi ízes buzizással, ami érthetetlen módon mégis elnyerte a közönség tetszését. De hát mi lehetne jobb partikellék, mint egy csipet cigányozás-zsidózás-buzizás? Továbbá a régen minden jobb volt lózungja (szólok: nem, nem volt régen sem jobb minden, tollal visszatekerni a magnókazettát nem a jó élet zsinórmértéke, hanem a felesleges tevékenységgel eltöltött idő metaforája), illetve a klasszikus "miért nincsen csajom/pasim" téma jellemezte a főirányt. Amit persze többen tetőpontig fokoztak: unalmas történetek rosszul megírva, rosszul előadva – nincsenek ezeknek barátaik? Milyen jó lenne, jutott eszembe közben, ha az előadók gondolnának olykor a hallgatóságra, és életvezetési tanácsok vagy a Blikk szintjén megfogalmazott társadalomelemzés helyett inkább új témákat, új szempontokat próbálnának találni és megfogalmazni. (Az egyik bíra, Valuska László segít azzal kapcsolatban, hogy milyen lehet egy jó slam.)

Az NNM fiataljai közül Kertvéllesy András nyitott, egy túlontúl személyesnek mondható szöveggel. Az emóciókra és az együttérzésre több előadó is épített, már az első nap annyi tragédiát hallgattunk meg, hogy Kertvéllesyé elvesztette az erejét. Már a nyitómondata („anya, szeretlek”) kitette az irányjelzőt. Bár a családi helyzetet gyönyörű, bátor képekkel fűszerezte – „tudod fiam, anyád nem volt egy szépség - mondta apám / de annak idején a szép volt képtelenség / tekintve, hogy már akkor is több volt a pornó mint fiáról kép a gépén” –, a sorok elsikkadtak a további családi tablók között. Pedig ilyeneket ír: „tettes vagy mert tetted tettelenséget szülő tettvágy e testetlen életben / mit tehet egy 2 éves gyerek ha apja bőrében ébred tettre készenlétben? / mondtam volna anyámnak hogy szeretlek, fiad vagyok férjed bőrében?” A teljes vers elolvasható itt.

Lukács Gergely a NNM második, erőszakkal foglalkozó fordulójára írt slamjét adta elő, ami a döntőbe is juttatta. Erős szövege az ember szeme előtt megjelenő képekben írja le a verbális erőszak körüli mély hallgatást. Így szól: „Tegnap a villamoson egy faszi azt mondta a nőjének, / hogy 'olyan ronda vagy, hogy téged még meg sem erőszakolnának'. / És akkor, / ott helyben, / Ő maga / meg is tette. / Egy mondattal. / És a nő hallgatott, csend volt. / Nem árulkodott, mint hajnali sikátor. / Mennyi csend lehet kettejük életében, délutánok tengerében, / két gyereksírás között, egy elcseszett vacsora fölött, vagy inkább csak a nő / szemében. / És egy rohadt hipokrita vagyok, mert én is csendben maradtam, mint a többi ember, akikkel összenéztem. / Nincs szemtanú.”

Közben leszakadt az ég, az eső kopogása az Anker’t paláin nem könnyítette meg Munding Márton dolgát, aki a nehezített terepen nem tudta hangjával túlkiabálni a természetet. A párkapcsolat mint játék adta produkciója gerincét, aminek evidens következtése: valaki veszíteni fog. Leginkább a játékban részt vevő mindkét fél: „Ez itt maga a végjáték. Nem az a móka, mint a startnál. / A játék vége ritkán szép. Főleg, hogy szerintem te csaltál.”

A Ki Mit Tube győztesei (érted?) azonban méltó szöveggel lepték meg az OB-hallgatót. Mészáros Péter, az NNM dél-alföldi slam-mentora mélyen önreflektív, sőt, önmarcangoló írásában lecsupaszítja magát („Egyszer mamám megmért egy ipari mérlegen, melyen a mangalicák tömegét jegyzik le vágás előtt. Hány deka mindez? A testtömegindex. Hány dekát ér, hogy sosem adnám el a lelkem, ha megfertőzne a tömegpszichózis? És az, hogy eladtam a lelkem egy internetes tehetségkutatóért?”), hogy meztelenül szembesítsen minket azzal az egyértelmű ténnyel: mindannyian fogyasztók és egyszerre termékek vagyunk: „Múltkor a Rossmanban vásároltam. Eldobható borotvát a nemlétező szakállamhoz. Bámultam az előttem fizető lányt. Éppen alapozót vásárolt magának. Olyat, melytől úgy tűnik, mintha nem is lenne rajtad alapozó, érted, Hórusz, azért fizetünk, hogy pénztelennek tűnjünk. Szegény lány, és tényleg nem volt elég pénze hozzá,(értetlen fej) de reklamált valami akció miatt én meg ott vártam a sorban, kipótoltam neki, de belül sikítottam volna, hogy: Bazd meg Nívea!”

Pintér Kristóf Signo az elbaltázott lehetőségekről, a lehetőségek felismeréséről írt kiváló slamet: „El akarsz intézni valamit a neten. Találsz wifit, de túl lassú bármihez. Le van olcsózva egy csuka, amit kinéztél magadnak, de vagy túl nagy, vagy túl kicsi. Van egy zseniális ötleted, de valaki ellőtte 3 nappal korábban. A kedvenc zenekarod kiadja a világ legrosszabb számát.” Nála a történet boldogan, egy jókedvű eseményfolyamban zárul, amely kicsit ugyan lassan indul, de végül révbe ér. Hiszen „találsz egy ötez... egy ezrest a zsebedben”.

A két TG (Tengler Gergely [Napherceg] és Tatai Gergő [Holdkobold]) egymás után következtek. Össze is zavarodtak, ki menjen a színpadra. Napherceg versei kaotikus szójátékoknak tűnnek, műszavak sorjázásának, ami elbizonytalanítja a hallgatót, van-e egyáltalán értelme a szövegnek. Azonban, ha megszokja a fülünk/szemünk a sajátosan szerveződő szavak árját, lassan a jelentés is feldereng: „Álarc mögött rejlő / személyiség láncok. / Egy máshoz, egymáshoz / Kapcsolódó, kapcsoló / Kapcsolódási pontok. / Energiát fojtok olykor. / Oly kor van, hogy fojt tok. / Jah! hogy most is, mint / Ősidők óta. / Itt a rege égre gyújtva, / Csillag húzza füstjét. / De tüstént, tűrd szét a képzelgéseid.” Tengler hatása a magyar slamközösségre vitathatatlan. Szuggesztív szövegeit és személyiségét többen próbálják utánozni. Sikertelenül. Mások karikírozni szeretnék. Csak a versek maradnak el az övéitől. Meg is nyerhetné végre az OB-t, „Hogy mit gondol más, sámlin ásítás.”
Holdkobold egy imidzsverssel némította el Budapestet. Három percben, rímekben elmondta a kemoterápiáját, barátságát Napherceggel, szakmai munkájukat, politikai nézetét. Nincs is kérdés: „Aztán baszki, azon kapom magam, megjelent a fulldruszaság, és mini TG lettem a nagy Tatkesz mellett, sőt megtaláltam az igaz szerelmet. / Nem...a Blablabál nem úgy áll… / Bár kutyasétáltatás közben voltunk már vélt melegpár.” Október 10-én a Blablabál Budapestre érkezik!

Veres Reby az egyik legtehetségesebb slammer a 18 év alattiak közül. Szenzitív szövegei saját életének eseményeire reflektálnak. Külön-külön is megállná mindegyik a helyét. Itt azonban elvesztek a hasonló témát feldolgozó művek özönében az anyát, apát és nagyapát megidéző versek: „Anya, figyelj! ! Várok, de hol vagy? / Maradj még, maradj, / mint a kávézacc a poharam alján. / Legyél pattogó festék a biciklim alvázán.”

A miskolci slammester, Barcsai László sokak által ismert, többször elhangzott, az estre átírt slammel érkezett, az NNM-tábor líracsoportjának vezetője, Simon Márton verse pedig olyan mélyen megérintette a hallgatóságot, hogy zavartan topogott utána a közönség. Az előbbi nem, Simon Márton produkciója a döntőbe jutott.

Van a mellkasomban egy furcsa érzés. Kicsit feszít belülről, amikor azoknak a fiatalembereknek a produkcióira gondolok, akiket a táborban ismertem meg. Nem kell odamennem hozzájuk, átölelni a vállukat, és azt mondani nekik: figyelj, tudod, hogy a barátod vagyok, de ez a cipő, a cipőd nagyon ronda.

Forrás: Litera.hu